POÓR TIBOR: Elsősorban az elégedettségemnek adnék hangot, hogy az Eb záróakkordjait minden szempontból katartikus élmények kísérték. Természetesen ennek a döntőnek a csapatjáték és az individuális teljesítmények alakították a príma patináját, de külön is felejthetetlen élmény marad a brit szurkolók teljesítménye. A főtribünön a press-szektorunk előtt is szép számban foglalták el a helyüket – számomra a szinte libabőrt előidéző pillanatokat a frissítő szünetek alatti tevékenységük idézte elő. Üde hanggal, szuggesztív gesztikulációval „öntözték” a már fáradt és kifacsart játékosokat erővel és a hittel a győzelembe. Nagyon erős sportmomentumok voltak ezek. Természetesen, ami kulcsfontosságúra billentette a mérleg nyelvét a britek javára, az a pályán történt. A briteknek alapból kompaktabb csapata van, és legfőképp a legfontosabb helyen – a középpályán. A csatársorral együtt, a középpályán is a torna legnagyobb minőségét képviselte az angol válogatott. Nem teljesen értettem egyet azzal, hogy a torna játékosának Harvey Elliot lett kikiáltva. Igen, a két utolsó mérkőzésen három gólt rúgott, és ez nagy érv, de az Eb-n egy James McAtte toronymagasan kiemelkedett a többi, szintén kiváló teljesítmények felett – nem meccset, hanem bajnokságot eldöntő játékos volt. A csapatának az esze és a lelke – a döntőben szinte hibátlan teljesítményt nyújtott.
A német csapatnál szintén a középpályával kell kezdeni. Az első félidőben főleg a védekezésnél eléggé szervezetlenül és helyenként naivan is játszottak – az első félidőnek inkább a három nulla az angolok javára volt reális, mintsem az egygólos vezetés. De ezek a németek, amíg nem rúgsz nekik négy gólt, addig életben vannak, és négyet rúgni nekik szinte ritkaság. Ami a későbbiekben is nagyon fontos volt, annak ellenére, hogy a németek egész idő alatt meccsben voltak és közel voltak a 120 perc utáni döntetlenhez is, szerintem Nick Woltemade nem kapott kellő segítséget, hátszelet a csapatától. Betudható ez több tényezőnek – az angolok remek játékának, de annak is, hogy a német csapatból hiányzott minimum egy játékos, akit tipológia szempontjából nem tudnak ilyen könnyedén kiradírozni az angolok. Woltemadenak nagyon vissza kellett járni a labdáért, amikor sikerült egyáltalán átjutni az angol játékosokon, akkor még Woltemade mindig tisztes távolságban volt az ellenfél kapujától. Sokszor kettes vagy hármas blokkba került, és vagy elvették tőle a labdát, vagy egyszerűen megállították szabálytalansággal, de veszélytelen területeken. Amit még megdicsérnék, az angol cseréket a hosszabbítás előtt, és a harmadik gól után. Nagy nevek mentek le, de iszonyatosan nagy fizikai munkát tettek le a friss cserék. Remek döntés az edzőtől.
Suma summarum: a tizennyolc nap alatt a maga kategóriájában az európai foci legjavát láttuk (a hiányzó nagy nevek ellenére), Szlovákiában ritkán látott minőséggel. Bár nem a DAC okozta örömeket éltem át, de számomra is az egész Eb katartikus fociélményekkel volt tele.
KOVÁCS MÁTÉ: Kiváló döntővel és angol győzelemmel zárult a szlovákiai U21-es Eb. Azt gondolom, hogy méltó lezárást kapott ez a torna. Mindkét csapat hihetetlen magas szinten játszott az egész mérkőzés során.
A mérkőzést az angolok kezdték jobban. Kiválóan játszották át a németek letámadását. 4-2-1-3-ban kezdtek építkezni, azzal, hogy McAtee egészen mélyre húzódott a bal félterületbe és az angolok eleinte többször is megtalálták, ő pedig felvezethette a labdát. A német válogatott a tőlük megszokott 4-1-3-2-ben támadott le és a védelem előtt elhelyezkedő Martel nem nagyon mozgott ki McAtee-re, ezzel folyamatosan 1-2 passzal kijátszották a németek első két sorát. Rövid időn belül a németek kapitánya agresszívabban lépett ki. Ekkor viszont érkeztek a különböző figurák. Elliot Anderson többször mélyre lépett és dinamikus mozgásokkal könnyedén átjutottak az ellenfelük nyomásgyakorlásán. Ilyen esetekben több terület adódott az angolok előtt és amolyan mesterséges átmeneteket hoztak létre és ezt kifejezetten élvezték. Főként az első 20-25 percben volt jellemző.
Az angoloknál még nagyon fontos volt, hogy rengetegszer gyűjtötték be a második labdákat, annak ellenére, hogy kevés párharcot tudtak megnyerni. Carsley csapata gyorsan 2 gólos vezetést szerzett, ezután mélyebbre álltak vissza, ami nem igazán tetszett a németeknek. Woltemade többször kapott labdát a vonalak között, de az angolok azonnal nyomás alá helyezték. Felállt védelem ellen pedig nagyon leszűkültek a területek, de egy beadással sikerült egy gólt ledolgozni.
Az angolok a második félidőben is passzívak maradtak és erre majdnem ráfizettek. Kifejezetten rosszul állt nekik, amikor a felállt német védelem ellen kellett bontani, sokkal jobban állt, amikor dinamikusan tudtak rárontani az ellenfelükre. A meccs végén a németek még egy kapufát is rúgtak, de hosszabbítás következett, amelyet Anglia egy korai góllal eldöntött. Mégha a 120. percben ismét a kapufát találták el a németek.
Rocco Reitz nevét viszont ismét ki kell emelnem, aki nélkül a német középpálya elképzelhetetlen lenne, egy igazi kreatív középpályás, akinek talán három tüdeje van… Az angolok oldalán pedig McAtee volt parádés, főként kis területekben és labdavezetéseivel. Viszont csakugyan ki lehetett emelni Elliot Andersont, aki parádésan játszott az egész torna során. Természetesen még sokkal több érdekes teljesítmény volt az Eb során, de a döntőben az ő teljesítményük tetszett a legjobban.
A fiatal angolok győzelmét Tuchel is élőben tekintett meg, és személyesen gratulált a meccs után. Nagyon örülök, hogy ezeket a meccseket élőben tekinthettem meg. Testközelből láthattam a jövő/jelen sztárjait és a körülöttük dolgozó nagyon minőséges szakmai stábot. Carsley és stábja előtt pedig le a kalappal, 2023 után egy teljesen más játékosokból álló válogatottal megvédte az Eb-címet.
