POÓR TIBOR: A tegnapi mérkőzés már azzal is figyelmet keltett, hogy a német válogatott sem tudta megtölteni a pozsonyi stadiont – ez minimum európai ritkaság. Kellemetlen tapasztalat volt az is, hogy a sajtópáholyban teljes catering-káosz uralkodott, az újságíróknak még vizet sem készítettek elő. A német kollégák, akik szinte luxuskörülményekhez vannak szokva, bizonyára nem osztanák ki a „Catering éve” díjat a tegnapi szervezésért.
Mindezt azonban nagyon gyorsan feledtették a szlovák válogatott játékosai. A mérkőzés előtt ugyanakkor a figyelmet inkább a meddő viták és Calzona szövetségi kapitány elleni személyes támadások töltötték ki – részben a futballkulisszák, részben a média termékei. Igaz, Calzona is hajlamos belekeveredni és reagálni a lényegtelen nyilatkozatokba, ami csak ront a légkörön.
A német csapat kétségtelenül minőséget képvisel, de tegnap messze nem nyújtott minőségi teljesítményt. Baumann kapus bizonytalanságát még el lehetett nézni, de számomra a legnagyobb csalódást a Rüdiger–Tah belső védőpáros okozta. Típusukban és testfelépítésükben szinte azonos játékosok, akik túl sokáig tartják a labdát, ezzel megfojtva a középpálya ritmusát. A legnagyobb gondok a németeknél a jobb oldali védelemben voltak, ráadásul a szlovák gyors átmeneteket képtelenek voltak megállítani. Az első félidőben a fiatal Sauer gyakorlatilag azt csinált, amit akart, Collins-szal és az egész védelemmel. Meglepett, hogy Nagelsmann már a szünet előtt nem nyúlt radikálisabb változtatásokhoz.
A szlovák csapat olyan teljesítményt nyújtott, amilyet évtizedek óta nem láthattunk. Dúbravka teljesen magabiztos volt – bár sok védése nem akadt, mindegyik fantasztikusra sikerült. Sauer, aki Haraslín helyett került a kezdőbe, őrületbe kergette a német védőket, csak a gól hiányzott. Lobotka ezúttal is kiváló volt, és Škriniar ezúttal remek teljesítményt hozott.
Szerintem a válogatott kulcsjátékosa (Lobotka mellett) azonban az Anglia elleni 2024-es Eb-meccs óta Strelec, aki most is számomra a mérkőzés embere lett. Szerencséje volt, hogy Kmotrík juniornak nem sikerült őt „leamortizálni”.
Calzona élénkebb és pontosabb volt német kollégájánál – és nemcsak a győzelem miatt. Világos elképzelése volt az ideális dramaturgiáról, és a játékosok ezt pontról pontra teljesítették.
Az eredmény? A tegnap széteső német válogatott a kompakt és harcos szlovákokkal találkozott. Ezért nyertek a hazaiak.
KOVÁCS MÁTÉ: Julian Nagelsmann neve mindenképpen ott szerepel a kedvenc edzőim között. Tegnap viszont teljesen jogosan szenvedtek vereséget, mégha az első 10-15 percben inkább az ellenkezője tűnt reálisnak. A németek szinte az egész meccsen 3-1-ben építkeztek: Kimmich visszamozgott a védelembe, Stiller pedig a védelem előtt helyezkedett. A két szélsőhátvéd a széleket tartotta, míg Wirtz és Gnabry szabadon mozoghatott, és ennek a szabadságnak köszönhetően tudták kijátszani a szlovák letámadást, főként a jobb oldalon, Gnabry oldalán. Ez azonban az első 15 perc után megváltozott.
Eleinte gondot okozott a letámadás, de amikor Tah, Rüdiger vagy Baumann került agresszív nyomás alá, sorra jöttek a hibák, és a hazai csapat egymás után vezethetett kontrákat, amelyeket rendre nagy minőségű lövéssel zártak. Nagelsmann ennek ellenére sem nyúlt bele a csapata labda nélküli struktúrájába, még akkor sem, amikor a középvédők sorra kerültek előnytelen párharcokba. Sauer pedig köszönte szépen, és hihetetlen formában futballozott.
A németek másik nagy problémája az volt, mennyire kevés párharcot nyertek meg, főként az első félidőben. Minden kontra életveszélyesnek érződött: szinte kontakt nélkül jutottak el a német kapuig. Hiányoztak a vonalak közé feljátszott labdák és a kis területen végrehajtott kombinációk.
Mindent egybevetve, megérdemelten szenvedtek vereséget. Egy dolgot viszont továbbra sem értek: ismét nem kelt el minden jegy, pedig elég neves ellenfél érkezett. Tegnap sem volt teltház, és a gólok előtt gyakorlatilag csak a német tábort lehetett hallani.