Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Madi László, Aranka és Vivien
Reklám
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Méghogy nem járnak a családok meccsre? – szurkolói rovatunk mai vendégei az albári Madi család, név szerint Laci, Aranka és Vivien, akikre otthon és idegenben is egyaránt számíthat szeretett csapatunk. És nem csak a lelátón, hiszen nem mellesleg Vivien a DAC WU15 igazolt labdarúgója is!
Sziasztok, köszönöm, hogy elfogadtátok a felkérésünket. Külön öröm számunkra, hiszen nem tegnap készült utoljára rovatunkban családi riport. Mikor és hogyan ismerkedtetek meg a DAC-cal? Mi az amiért magával ragadott benneteket ez a közeg?
Laci: 2009 novemberében voltunk először DAC-meccsen a feleségemmel. Az öcsém, Attila szedett rá minket, hogy menjünk ki velük. Még a jegyeket is megvette a Turulban Boginál. A Szenice csapata ellen játszottunk, akkor még Corgoň ligának hívták az 1. ligát. Arra emlékszem, hogy hatalmas köd volt, alig láttuk a pályát, meg a Novota Janit a kapuban. Megtetszett a közeg, de azt nem mondhatnám, hogy a DAC-stadion állandó vendégei lettünk volna. Ez csak később, kb. 8-9 éve alakult így, azóta viszont folyamatosan a B-középből szurkolunk. Valahogy természetes lett számomra, hogy a feleségemmel járok, majd a családdal. Nem hagyjuk el egymást, vagy minden megyünk, vagy egyikünk sem.
Először is nyilván maga a hangulat, ami megfogott, a füst, a szurkolás, a magyarság. Hogy kiállunk a nemzetünkért, a Himnuszért, a piros-fehér-zöld zászlóért – mégha tiltott jelképnek is minősül –, és nem utolsósorban értünk, felvidéki emberekért. Hogy ez így is maradjon, igyekszünk intenzíven bekapcsolódni a B-közép és a fanklub munkájába. 7-8 éve már, hogy minden meccsen zászlót lengetek. Azóta az ultra szurkolói csoport egyik vezető tagja lettem, bár szeretek a háttérben dolgozni, így kerülöm a „rivaldafényt” is. Inkább a koreográfiák elkészítésével foglalkozunk, festéssel, rajzolással, ami egy kívülállónak nem annyira látványos.
Melyik volt eddig a legemlékezetesebb mérkőzés, amelyen részt vettetek? Úgy tudom, idegenbe is rendszeresen elkíséritek a csapatot. Van kedvenc játékosotok?
Laci: Nekem a Jablonec elleni Európa-liga mérkőzés, amikor 5:3-mal továbbjutottunk. A covid miatt zártkapus volt, kint szurkoltunk a stadion mögött. Akkor igazoltuk le a Nicolaescut, rúgott két gólt, azt gondoltuk, mekkora őstehetség, aztán semmi nem lett belőle. Ugyanilyen emlékezetes mérkőzés még az 5:2-es Slovan elleni győzelem. Azon viszont a Ramirez rúgott szintén két gólt. Azelőtt egy idegenbeli túrát sem hagytunk ki, viszont az utóbbi egy-másfél évben kevesebbszer járunk, mivel a fiunk beteg, és lejjebb kellett raknunk a mércét.
Kedvenc játékosom annak idején Schäfer Andris volt, a jelenlegi csapatból Kapanadze. Tetszik a játékintelligenciája.
Nagyon jó játékos, az ember azt várná, hogy meghúzza a szélén, aztán hirtelen befelé indul. Szemei vannak a labdáinak! Szerintem idén jól igazoltunk, erős csapatunk lesz Fodrekkal az élen. Amikor megtették őt edzőnek, rögtön az első mérkőzésen látni lehetett, hogy más a játékosok hozzáállása, hogy csapatszellem van. Odateszik magukat, harciasan játszanak, mert aki lazsál, rögtön a kispadon találhatja magát. Nem riad vissza betenni valakit a kezdőbe az akadémiáról sem.
Aranka: Nekem Matej Trusa a kedvencem. Ő a lányunk, Vivi kedvence is, meg Ramadan. A foci számomra egy remek hétvégi kikapcsolódás a családdal.
Személyes kapcsolatotok a sporttal, focival? Viviennél evidens, Lacinál elnézve a pocakját, hát nem tudom? – természetesen csak viccelek.
Laci: [nevetés] Próbáljuk az Ultras-szal beszervezni a fiatalokat, hogy minél többen legyenek. De nem csupán beszervezni, némi felelőségtudatot is beléjük nevelni. Tisztában vagyunk vele, hogy rengeteg fiatal van köztünk, de reméljük köztünk is maradnak, és egyszer majd átveszik tőlünk a stafétát! Arra tanítjuk őket, hogy munka nélkül a lelátón sincs siker, felrakják a zászlókat a korlátra, segítenek a koreókban. Bízom benne, hogy egyszer majd tőlem is átveszik a zászlózást. Nem nehéz, de azért már 43 éves vagyok és…
Viccet félretéve, régen én is fociztam. Öcsémet, Attilát ismered? Azelőtt ő volt olyan pocakosabb, mint én most, én meg olyan vékony, mint amilyen ő jelenleg. Az Alistál csapatában játszottam, sőt, a katonaság alatt Nagymihály mellett alacsonyabb osztályban.
Aranka: Inkább a Vivient biztatjuk. Él-hal a fociért, a DAC WU15 lánycsapatában futballozik, de már pályára lépett a nagyok között is, a WU19-ben. Az ő mérkőzéseire amennyiben módunk van rá, természetesen szintén eljárunk.
Hétévesen kezdte, akkor volt kint először az akadémián, de túl fiatalnak bizonyult. Majd Alistálon volt két évig, aztán jött a covid, és átpártolt három évet a kézilabdára. Végül mégiscsak a focinál kötött ki.
Laci: Tisztáztuk vele, hogy csak rajta múlik, mennyire gondolja komolyan, hogy áll hozzá a dolgokhoz. Eddig úgy néz ki, egyikkel sem lesz gond. Félévet egyszerre kézilabdázott és focizott is, azt mondtuk neki, választjon egyet, de azt rendesen. Aranka évek óta írja a krónikáit, a DAC-nál ki is lettek már állítva.
A legnehezebb kérdés következik: Hogy érzitek most a klub helyzetét? Mi az, amiben változott jó vagy rossz irányban?
Laci: Ez valóban nehéz kérdés. Az a baj, hogy nem mi vagyunk a tulajdonosok, így azt sem tudjuk, mi játszódik le a fejében. Nem mindennek örülünk, amit csinál, viszont ő dönt! Ha Ő nem lenne, sehol sem lenne a DAC és mi sem! Csak köszönettel tartozhatunk neki, ez az egyik dolog. A másik pedig, hogy nekünk az a feladatunk, hogy felálljunk a lelátóra, szurkoljunk, segítsük a csapatot. És nem az, hogy belebeszéljünk a tulajdonos dolgaiba. Hogy hogyan igazgassa a klubot, ahhoz mi nem értünk, arra ott vannak körülötte azok az emberek, akiknek ez a feladatuk. És értenek is hozzá, vagyis reméljük! Az utóbbi években azért kiderült, valamit értenek hozzá: nem egyszer jutottunk ki az európai porondra, nem egyszer kerültünk közel a bajnoksághoz! Két éve a Slovan ellen például. Szóval szerintem a tulajdonosnak csak köszönettel tartozunk, mert sok munkát és még több pénzt rakott abba, hogy ott tartsunk, ahol most tartunk. Szerintem ebben az évben is ott lehetünk a dobogó legfelső fokának közelében.
Mit adott nektek a DAC? Érzelmileg, a sport terén, a magyarság megélése terén.
Aranka: Hozzátartozik az életünkhez, és ezt akkor látnád igazán, ha látnád a lakásunk. DAC-sálak, magyar-sálak lógnak a falakon, a Vivi szobáját pedig hadd ne említsem! Az egy lexikon! Németh Krisztián, Ronan, Davis meze dedikálva. Erik Davis volt a mindene, csak aztán elment. Mondtuk is neki, hogy ne legyen kedvenc játékosod, mert egyszer mindegyik elmegy. Volt neki a Šatka, a Huk, a Ramirez, a Schäfer, most ugye a Ramadan és a Trusa.
Laci: A lelátón ki tudsz állni magadért, ki tudod mondani, hogy a magyarságunkat nem adjuk! Harcolunk érte, és ezt tudja, látja az egész ország! Mindent nem tilthatnak meg! A nemzeti zászlókat nem vihetjük be, viszont találunk rá egyéb kreatív megoldásokat.
A legnagyobb tiszteletünk a Fodreknak, hogy amikor énekeljük a Himnuszt, felállítja a játékosokat a cserepadon. Amikor ezt először megtette, óriásit nőtt a szememben. Minden győzelem megédesíti a szívünk, s mégha a játékosok többsége nem is magyar, ha győz a DAC, kicsit a felvidéki magyarság is győz.
Nagyszombatban, tízezer ember előtt! A feleségemmel együtt a könnyeink is kijöttek. Öröm volt nézni ahogy játszanak.
Kimegyek egy meccsre és kiüvöltöm magam, aztán otthon úgyis csend van! Sajnos Szerdahelyen türelmetlenek az emberek, és gyakran megy a szurkolók között is a széthúzás. Össze kéne tartani, odatenni magunkat, megtölteni a B-közép lelátóit és szurkolni!
Ez akár lehetne egy remek végszó is. Köszönöm szépen a beszélgetést. Hajrá, DAC! Hajrá, magyarok!