A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Szlovákia-Észak-Írország (1:0) világbajnoki selejtezőről

Reklám

POÓR TIBOR: Ha a kulcshelyzetekről beszélünk, akkor elsősorban a játékvezető és a VAR-asszisztensek teljesítményével kell kezdeni. A román Kovács borzalmasan fújt – bizonytalan volt, néhány ítéletnél kapkodva szaladgált, és summa summarum többször is a hazaiak kárára döntött. Peacock-Farrell kapust nyugodtan leküldhette volna két sárga után, ha következetesen értékeli az időhúzását.

A VAR-nak három kulcsszituációt kellett vizsgálnia: az első kettőt pontosan értékelte, az utolsót hibásan – ez volt a mérkőzés egyetlen gólja. Először maga a gól játékszempontból. Bénes kiváló beadása, Škriniar fantasztikus blokkolása egy kölcsönösen kemény párharcban, Bobček rendkívüli gyors reakciója, az ellenfélnél pedig főleg az északír kapus katasztrofális kifutása. Végül maradt Sauer lökése, amit csak a meccs után néztem vissza – és igazat adok a vendégek edzőjének: a gólnak nem lett volna szabad érvényesnek lennie, de érvényes volt.

Fontos elem – a szurkolók. Jó teljesítményt nyújtottak, sőt jobbat, mint Nagyszombatban vagy Pozsonyban, még az első félidő szétesett játékában is. A második félidőben kiválóak voltak, a 90 plusz időszakban pedig óriási hátszél voltak.. A jövőben Kassát ajánlom Nagyszombat helyett. Különösen a hajrá egyes szakaszaiban segítettek sokat, amikor a szlovákok nagyon kapkodva és idegesen játszottak – akkor még a kiváló Lobotka is hibázott.

A csapatok teljesítményének értékelésénél amondó vagyok, hogy a vendégek sokáig kompaktabbak voltak. A szlovákoknál mindkét szélen akadozott az összjáték, és ha a sikeres Bobček-cseréről beszélünk, akkor Sauernek hamarabb kellett volna pályára lépnie – szóval, hiányzott. Bénes becserélése is bejött: nagyon hasznos volt, nemcsak a szöglet miatt, hanem több pontos, a játékot felgyorsító átadása miatt épp a meccs végén, amikor a többieknek gondot okozott a labdakihozatal.

Összességében a szlovákok teljesítménye jobb volt, mint a korábbiakban, de ez még mindig nem az optimum. A legnagyobb veszélyt a vendégeknek  a  kiváló, félmagasan érkező, erős beadásai – tehát a szlovákok pontrúgásai – jelentették.

A pótselejtező zsebben van a Szlovákoknak, de a németek ellen kisebb korrekciókkal kellene kezdeniük a kezdőcsapatban. Egyébként – megérdemelt három pont.


KOVÁCS MÁTÉ: A mérkőzés mindkét csapat számára döntő fontosságú volt. Calzona a Rigo–Lobotka–Bero középpálya mellett döntött. Már az elején 3–2-es struktúrában próbálták kihozni a labdát: Bero főként a jobb oldali szélen bukkant fel, míg Hancko folyamatosan feljebb lépett a felső vonalakba. Az északírek labda nélkül egy kompakt, középmagas blokkban helyezkedtek, és kellően agresszívan léptek be a párharcokba. A vonalak közé érkező labdákat többnyire semlegesíteni tudták, márpedig ez volt a szlovákok egyik fő fegyvere. Egyszer, Strelec helyzeténél ugyan megmutatkozott a gyengeségük, de ezt az első félidőben nem sikerült többször megismételniük a hazaiaknak. Az északírek viszont több érdekes helyzetet alakítottak ki pontrúgásokból, és párharcerősek voltak. A második félidő elején azonban ez megfordult: a szlovákok vették át az irányítást a párharcokban. Ebben a periódusban született a két pontrúgás utáni gól is, amelyeket a VAR jogosan érvénytelenített. A végén aztán érkezett Bénes kiváló szöglete – innen is nagy gratula neki –, és az újonc megszerezte a győzelmet. A szlovák csapatnak összesen nagyjából 30 perce volt igazán értékes nyílt játékszituációkból; leginkább pontrúgásokból tudtak veszélyt kialakítani, viszont azok nagyon jól néztek ki. Luxemburg ellen is egy begyakorolt figurából született az első gól. Ugyanakkor pontrúgásokban az északírek is erősek voltak, de végül megérdemelten győztek a hazaiak. A SFZ viszont egy újabb kellemetlenséget könyvelhet el, hiszen a hazai szektorban egy meglehetősen nagy északír csoport foglalt helyet. Németország nincs csúcsformában, de ott biztosan nem fog beleférni egy olyan első félidő, mint amilyet tegnap láthattunk.

Reklám

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább