A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Németország–Szlovákia (6:0) világbajnoki selejtezőről
POÓR TIBOR: Ha a szlovák válogatott nem akarta, hogy a játékából az sugározzon, hogy a mérkőzést eleve elveszettnek tekintette, akkor ez nem sikerült. Rendben, elismerem, ezúttal egy olyan német válogatott állt velük szemben, amely talán akkor is rúgott volna két–három–négy gólt, ha a szlovákok maximálisan odateszik magukat. Csakhogy a szlovákok nyugodtan kaphattak volna nyolcat vagy kilencet is. Fizikailag kimerültek? Elfogadom. Ám a tegnapi teljesítmény minden határon túlment, és egy pár fontos dolog a németek formájával semmilyen összefüggésben nem állt. Ugyanolyan döbbenetesen elfogadhatatlan momentumnak számítottak a mérkőzés utáni nyilatkozatok – mind a játékosoké, mind az edzőé – és a testbeszédük, mint maga a csapat- és egyéni teljesítmény. Calzona lépkedve és mosolyogva ment az interjúra? Fél tucat bekapott gól és katasztrofális játék után? A játékosok kijelentései pedig úgy hangzottak, mintha útmutatót adnának arra, hogy a pótselejtezőbe jutás nagylelkűen mindent megbocsát – még egy ilyen gyenge teljesítményt is? Az olyan kijelentéseket, amelyek mögött ott volt a kimondatlan üzenet: „továbbjutottunk, úgyhogy ne morogjatok”, mindannyian megtarthatták volna maguknak. Mert ha a válogatott eddig sikeresen elkerült mindent, ami a hazai liga negatív hozadéka, ezúttal a teljesítményével, hozzáállásával és a mérkőzés utáni cinikus nyilatkozataival – amelyekből egy cseppnyi hiteles sajnálat sem sütött – felzárkózott a Niké Ligához, és gondoskodott a szlovák válogatott egyik legrosszabb előadásáról 1993 óta. Még egyszer: teljes mértékben tarthatatlan érvek a németek formajavulása, a fáradtság, és még kevésbé az a zsarolásszerű hozzáállás, hogy „a pótselejtező már zsebben van”. Lehet, hogy ez a csapat kiváló hangulatú alakulat, de a lipcsei pályán zsoldosjellegű, előre feladó sportolók auráját láttam – és ezt szívből utálom. És ha nem most, akkor az első komolyabb kudarc után ezt a válogatottat keményen számonkérik majd, főleg azok, akik elutaztak Lipcsébe, és tegnap még bekapták a „hiszen továbbjutottunk” típusú kifogást.
KOVÁCS MÁTÉ: A mérkőzés előtt rengeteg olyan cikket lehetett olvasni, amely szlovák győzelemben bíztak. Mindezt egy olyan selejtezősorozat után, ahol a szlovák csapat valójában csak a hazai északír meccs második félidejében, illetve a pozsonyi németek elleni találkozón nyújtott igazán meggyőző teljesítményt. Az eredmények azonban jöttek, így Calzonát kevés kritika érte. A tegnapi mérkőzés után ezt valószínűleg bőven bepótolják…
A németek az első másodperctől kezdve uralták a játékot, rendkívül változatosan bontották meg a szlovák védekezést. Folyamatosan túltöltötték a vonalak közötti területeket, és rengeteg mozgással operáltak vissza- és előfelé is. Úgy manipulálták a szlovák védelmet, ahogyan csak akarták: a széleken folyamatosan hatalmas területek nyíltak, miközben a hátsó négyes befelé tömörült. Hancko a tizedik perc környékén már egyeztetett Calzonával, de érdemi változás nem történt, sőt.
A szlovákok többször is megpróbáltak agresszívebben letámadni, de ezek a kilépések sokszor nem voltak elég intenzívek vagy megfelelően előkészítettek. A németek minden alkalommal megtalálták a jó visszamozgást. Olyan volt, mintha a szlovák letámadás „feltartott kézzel” érkezett volna egy olyan csapat ellen, amely elképesztő minőséggel dolgozik a vonalak között, nem beszélve Woltemade speciális profiljáról.
A második félidőre Calzona öt védőre állt át, de ekkor már egyértelműen a súlyos vereség elkerülése volt a cél. Elöl gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem tudtak kialakítani – igaz, az első félidőben is legfeljebb egy-két perces periódusban sikerült a német kapu elé kerülni. A nagy arányú vereséget végül így sem sikerült megúszni; sőt, történelmi kiütés lett a vége.