POÓR TIBOR: A Spartak elleni derbi a Slovan tegnapi eseményei után olyan meccsé vált, amelyen egy esetleges győzelemmel felzárkózhattunk volna a tabella élére. Személy szerint nagyon örülök, hogy a felkínált esélyt nemcsak eredményben, hanem játékban is kihasználtuk. A DAC játékosai az őszi idényhez mérten a legmotiváltabban és mentálisan is a legfelkészültebben léptek pályára. Feszültség nélkül játszottunk, és nem hiányoztak a fontos mutatók sem: intenzitás, tempó stb.
Első félidei összegzés. Nem lehet azt mondani, hogy a vendégek rosszul játszottak, voltak veszélyes helyzeteik is, de mi gyakorlatilag szétszedtük őket két pontrúgással, amelyekből gólok születtek. A Spartak megdermedt, és szerintem hosszú ideig nem hagytunk nekik esélyt összeszedni magukat. A két gól után továbbra is úgy tüzeltünk, mint Verdunnél, a remekül védő Frelih kapust veszélyes és minőségi lövésekkel bombáztuk. Ráadásul lendületes akciók után. Meg kell dicsérnem Popovićot is: nagyságrendekkel kevesebb dolga volt, mint a túloldalon álló kollégájának, de az időnként érkező nagyon veszélyes lövésekre kiválóan reagált – elég felidézni a 61. percben bemutatott zseniális védését fejes után. A második félidőben a fókuszom lényegében rajta volt: hogyan kezeli majd a helyzeteket. Kiválóan kezelte. A társak sem bakiztak nagyot, így a remek hangulattal a hátunk mögött a meccset végig kontroll alatt tartottuk.
A meccs vége? Tipikusan provokatív Spartak, és sajnos mi is meg fogjuk inni ennek a levét. Mi is elengedtük magunkat, de ezek a disznóságok a Spartaknál hosszú távú trendet és kvázi munkamódszert jelentenek. Forever, DAC!
KOVÁCS MÁTÉ: Az augusztus végén megnyert kerületi rangadó után abban reménykedtem, hogy milyen szép lenne hazai pályán is ilyen magabiztosan győzni. Minden kívánságom így teljesüljön. A Nagyszombat Martin Škrtel vezetésével sokkal direktebb lett, védekezésben pedig egy 5–3–2-es középmagas blokkot alkalmaztak. Főképpen a középső részen próbáltak intenzívek lenni. Ezen a mérkőzésen is nagyrészt ezt láthattuk, viszont a DAC kiválóan felkészült, hiszen a vendégek belső hármasa nagyon közel helyezkedett egymáshoz, így nagy területek nyíltak a széleken és a vonalak között. Ezeket pedig jól játszotta be Gruber, Ramadan, de még Gagua is kiválóan lépett vissza. Fodrek viszont ismét hozott egy kis változást, az építkezésnél Ouro sokkal mélyebben mozgott, Tuboly pedig a védelmi vonalba lépett vissza. Amivel még kiemelkedett a DAC, az a letámadás és az intenzitás. Kulcsfontosságú volt, ahogyan a Nagyszombat első sorát teljesen megzavarták. Megvolt a kellő lendület és agresszivitás. Ma rengeteg jó teljesítményt láthattunk, de egy nevet mindenképpen ki szeretnék emelni: Gagua ma játszotta eddigi legjobb meccsét DAC-mezben. Komplex teljesítmény. Teljesen megérdemelt győzelem egy olyan Nagyszombat ellen, amely kiváló eredményeket ért el az utóbbi pár meccsen. A DAC viszont minden fázisban jobb volt. A meccsvégi jelenet pedig megmutatta a Nagyszombat igazi arcát. A lényeg viszont az eredményjelzőn van, amely még a Nagyszombatnak volt hízelgő. Lesz miről beszélni a holnapi SzerdaHelyzetben. Én nagyon boldogan fogok menni a forgatásra. Hajrá, DAC!