POÓR TIBOR: A mérkőzés vége felé már picit sajnáltam az első félidei két kihagyott ziccert Schäfer príma individuális megmozdulása után. Igen, a későbbiekben is erőtlenek voltak a lövéseink, picit több erőt ha beleadtunk volna, szerintem elvisszük a három pontot. A Slovan nem tudott mit kezdeni a védekezésünkkel, sőt a végén már egypár hazai játékos alig vánszorgott a pályán. Mindent egybevéve, közelebb voltunk a három ponthoz ezen a nem túl látványos derbin, de szerintem egy Fortuna Ligásmeccset lejátszáni ilyen kegyetlenül rossz pályán decemberben, az is megér egy misét. Érdekes volt Sharani szerepe, nem volt rossz döntés, picit kínos volt már Blackman és Weiss párharca, normális bíróknál repült volna a zuhany alá mindkettő. Apropó, normális játékvezetőnél… Azt hiszem, hogy a vicc bíráskodással már tisztában van az edzőnk is, tapasztalja, mi történik ebben a ligában, kínjában már csak nevetni tudott… Az pedig, hogy a kis Weiss a játékvezetők füle hallatára szapulta az edzőnket, és semmi… Tehát nyerhettünk volna, de 1 pontért jött Joao.. Többet Szigivel a SzerdaHelyzetben.
SZIGETI ATTILA: Igen, igen, igen! Először láttam kitűnő teljesítményt a csapatunktól. Maximálisan felkészült védekezés, eltervezett taktika, és ha Balić két helyzetét Henty egyéhez hasonlítom, még mindig jobban állunk. Sajnos a kecsegtető helyzeteinket nem tudtuk kihasználni, de a Slovan egész mérkőzésen csak 1, azaz egy helyzetig jutott, ami maximálisan mutatja, mennyit fejlődtünk védekezésben. Amit az elmúlt mérkőzéseken hiányoltam, hogy a jó védekezés mellett ma még tetszetősen is játszottunk. A kontrajáték még kicsit dadog, de idővel az is fog menni. Bízunk benne… Szép volt, fiúk!
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.