Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Medgyes József (2. rész)
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL, SZERZŐ ARCHÍVUMA (1)
Saját elmondása szerint: „nem DAC-szurkoló, hanem a DAC része”, s ezt az ő szájából feltétel nélkül fogadom, hiszen valóban sárga-kék a vére! – a Medgyes Józseffel készült interjú 2. részében többek közt megismerkedhettek a DAC-iskola projekttel. Ha lemaradtál az 1. részről itt elolvashatod.
Ott hagytuk abba legutóbb, hogy 2005-ben, két sikertelen átigazolással a hátad mögött, kerested az utadat. De nem csüggedtél, kellő optimizmussal tekintettél a jövőbe. Hogyan tovább, ismét DAC-oltál?
2005-ben visszajöttem a DAC-ba, beverekedtem magam a kezdőcsapatba, és megint lefociztam valamennyit Dunaszerdahelyen. Majd a SFM Szenc csapatába kerültem. A DAC felé sosem éreztem sérelmet, csak egyes emberek irányába. Diplomatikusan mondva, sokszor dolgoztak a DAC-ban nem megfelelő személyek. Viszont ezekből a negatív dolgokból is tanultam, hogy milyen ne legyek később. Választás elé állítottak: egyetem vagy a foci?! Ez mellett Róbert Pflug lett az edző, aki a hazaiakat nem nagyon játszatta. Gőgh Árpi abban az idényben Szencre ment focizni, és felhívott, hogy szeretnének velem beszélni a klubból, nem mennék-e el hozzájuk futballozni. Elmentem Szencre, illetve Magyarbélre, és egy új világ nyílt meg előttem.
Műfüves pálya, fitnesz, regenerációs egység és egy gyönyörű pálya kvázi egy faluban. Ami számomra a pluszt jelentette, azon kívül, hogy egy példaképpel, Gőgh Árpival játszhatok, aki a csallóközi Zidane, s akinek a játékára gyerekként kijártunk, hogy a szenciek támogatták az egyetemistákat. Voltunk 18-an, abból 12 egyetemista, hozzánk igazították az edzéstervet.
Libor Fašiang volt az edző, szintén pedagógus, aki anno apuval együtt focizott Nagyszombatban. 3. liga, idézőjelben félprofik voltunk, két évet lehúztam itt, közben pedig befejeztem az egyetemet. Fantasztikus parti, klubelnök, szponzorok, akik elintézték, hogy mivel Szencen akkor nem volt futball, a hazai mérkőzéseinket a szenci NTC-stadionban, villanyfénynél játszhassuk. Még egyszer mondom, Gőgh Árpival, akinél jobb futballistával sosem játszottam. Tudtam azt, ha az Árpinál van a labda, akkor nagyon jó helyen van!
Szencről Bősre kerültem, ahol lehúztam fél évet. Nyugodjék Meszlényi Tibi bá’ volt az edzőm, olyan futballistákkal, mint Miro Kriss, meg persze a hazaiak. Apu Bősön is futballozott, mindenki tudta rólam, ki vagyok. Meszlényi Tibi bácsit közben visszahívták Sellyére, és ki jött helyette? Hát a Fieber Peti! Letelt a féléves próbajátékom, nem hosszabbítottam, visszajöttem Dunaszerdahelyre az akkor induló B-csapatba, valamint elkezdtem tanítani. Abban az időben úgy éreztem, hogy itt a Csallóközben nem lehet építeni a focira. 25 évesen próbáltam rendezni a civil életemet. A komáromi nagyanyám gyerekkoromban kimosta a fejemet: „Édes fiam, főiskola legyen a kezedben!” – meglett a diplomám, úgymond a főállásom lett a tanítás és mellette fociztam.
Megtörtént a nagy boom Szerdahelyen, jöttek Pinte Attiláék az A-csapatba. Bennem 25 évesen még mindig ott motoszkált: nem hiszem el, hogy nem férek be közéjük!? Nekem ott lenne a helyem! Végül oda is kerültem, viszont a szakmai stábba mint kondiedző. Radványi Miki volt a vezetőedző, Németh Kriszti a másodedző, én pedig a DAC kondiedzője.
Mikit leváltották, helyette nyugodjék Werner Lorantot szerződtették immár másodszor. Kijött az első edzésre, a következő edzésre pedig már játékosként hívott be. Így kerültem vissza a kabinba balhátvédként, igaz, csak az utolsó 3-4 fordulóban. A zsolnaiak nálunk ünnepelték a bajnoki címüket, én pedig egyszeriben a 3. ligából a Corgoň Ligában szerepeltem. Kicsit más level volt, de sebtapasz az álmaimra, hogy végül mégiscsak ligás játékos lettem Szerdahelyen, a DAC-stadionban. Tehát összesen 60-70 meccs a DAC A-csapatában, ebből 3-4 a ligában. 3-4 gól, és arra a bombagólra, amit említettél, én is emlékszem, azt a SFM Szencnek rúgtam. Azon a meccsen rögtön dupláztam is.
Annyiban talán peched volt, hogy amint a kétezres évek közepén, úgy a 2011/2012-es szezonban is az „üres stadion” előtt kellett futballoznod.
Igen, viszont mint kondiedző, teltház előtt futballozott a DAC. Teltház? Soha senki nem tudta, mennyi az a teltház. 6100 volt a hivatalos kapacitás, de sosem lett pontosan bemondva. Apu valahogy felülről mindig megmutatta, merre induljak, és ha másfelé mentem, akkor azt is, hogy ne arra! Edzőként amihez ,,hozzányúltam”, az mindig sikerült. De amikor a focit erőltettem, sokszor beletenyereltem a trutyiba. Hatalmas élmény volt a kispadról szemlélni, hogy a Szerdahely villanyfénynél játssza a meccseket. Gyerekként el sem tudtam képzelni! Akkor is a padon voltam, amikor a Nagyszombatot 2:1-re legyőztük és bent maradtunk a ligában. 2012-ben a DAC nagycsapatánál végleg befejeztem, akkor lettem bajnok a gyerekekkel, akiket mindeközben szintén edzettem. Antal Barnusék lehetőséget adtak, hogy a sikabonyi „akadémián” kamatoztathassam az egyetemi tudásomat. Természetesen ne hasonlítsuk a mostani DAC Akadémiához, mert annak párja nincs! Viszont az ifjúsággal való törődés – bármi volt az A-csapat körül – mindig működött. Jobban mondva, emberfüggő volt, köszönhetően a szülőknek is, mert ők mindig megtettek mindent a csapatokért.
Kondiedzőként együtt dolgoztam a DAC U15-ös kategóriájánál „Darekkal”, Dariusz Pawlovicz lengyel edzővel, akivel – ahogy anno diákként mi is – feljutottunk az 1. ligába. A Bénes Lacus, Sandal Dominik-féle korosztály, nagyon ügyes gárda volt. Darek akkor azt mondta: „Elértem a célomat, bajnokok lettünk, én itt befejeztem” – gondolom, nem kapta meg a megfelelő hátteret, és ezalatt most nem az anyagi hátteret értem. Sikabonyban két pálya volt, viszont 12 csapat edzett rajta. Darek ezután elment Somorjára, és itt kezdődik a másik sztorim.
Somorja!
Amikor már letettem a fociról, és 2011-ben megszületett a lányom, 2012-ben felhívott Darek, hogy nem szeretnék-e együttműködni vele a somorjai futballnál. Megismerte Csutora Norbit, az ottani klubelnököt, átvette az A-„dorasztot” és elkezdte irányítani a somorjai ifjúságot. Jó volt a viszonyunk, ő a taktikához értett, én a terheléshez, megbíztunk egymásban. Elkezdtünk együtt dolgozni, majd Dareknek egészségügyi problémái adódtak és kénytelen volt felállni a kispadról. A lányom lassan egyéves lett, arra gondoltam, hogy a tanításból nem fogok megélni, erre olyan változás jött Somorján, amire senki nem gondolt.
Vlado Koník, akinek kirobbanthatatlan pozíciója volt a somorjai A-csapatban, nézeteltérésbe keveredett a klubelnökkel és letette a lantot. Megtudtam, hogy a Libor Fašiang lesz a vezetőedző, ismertük egymást, felhívtam, nincs-e szüksége másodedzőre? Így lettem a somorja ificsapat után a felnőtt együttes másodedzője.
Három gyönyörű évet töltöttem a Pomléban, ami a szakmai tudást és tapasztalatszerzést illeti. Nagyon sok barátot szereztem ott, a somorjai közeg egy zárt közeg, de sok jó ember alkotja. Másfél éven belül a klub sportigazgatója lettem, úgy, hogy amikor otthagytam az STK-t, egy személyben voltam sportigazgató, másodedző és balhátvéd.
Akkoriban Nyárasdon fociztam amatőr szinten, és ugyanaz megtörtént, ami Werner Lorant idejében a DAC-nál: a klubelnök meglátott edzésen és megkérdezte, hol van a játékengedélyem? Mondom, Nyárasdon. „Na, jól van Józsi, jössz ide hozzánk balhátvédnek!”
Úgy képzeld el, hogy Nyárasdon lefociztam a tavaszi szezont az 5. ligában, majd augusztusban a Nyitra ellen azt gondoltam, hogy két infarktust és három szélütést fogok kapni. Mint balbekk lejátszottam 90 percet a 2. ligában, aztán lenyomtam az egész idényt. Ezután jött a brazil sztori, a Fluminense, érezni lehetett a változás szelét. Somorján átéltem Libor Fašiangot, Miro Hýllt, Jožko Kontírt, Mišo Salenkát – mindenkivel jó kapcsolatot ápoltam. A legjobb viszonyban talán Miro Hýllel lettem, elhívtam őt Nyárasdra védeni. Nagy sztori, kapus kellett. Hát lett a Nyárasdnak kapusa, 300 ligastarttal a háta mögött! Aztán Nyárasdról elment Dubajba, biztos jobb ajánlatot kapott… Szóval jöttek a brazilok Somorjára, játékosok és edzők, majd a decemberi évzárón, illetve januárban közölték velünk a tényállást: „Szívesen látnak továbbra is” – de 30 évesen „láttam én már lovat tolatni”. Megköszöntem a három évet, összepakoltam és visszamentem Nyárasdra focizni.
Nyárasd sokszor megjelenik az adatlapodon. Aztán Kaposvár, Nagyudvarnok, Mihályfa és végül Királyfiakarcsa, gondolom levezetésképpen. Hogy alakult az edzői karriered, illetve mivel foglalkozik napjainkban Medgyes József?
A Kaposvár az úgy történt, hogy mindezidáig a DAC játékosa voltam, és csak mint kölcsönjátékos szerepeltem más egyesületeknél. A DAC szép kis summát kért értem, illetve minden egyes hozzám hasonló futballistáért, akiket elengedni nem akartak, de alkalmazni sem. Aztán Nyárasdon támadt az az ötletünk, hogy mint amatőrök, külföldre igazolunk, majd az a külföldi klub rögtön kiad minket kölcsönjátékra. És így, mint szabadon igazolható játékos, a DAC-nak már semmi köze nem lesz hozzánk. Így mentünk ki „papíron” néhányan Kaposvárra. Napjainkban már sokkal egyszerűbben meg lehet az ilyet oldani. Létezik egy táblázat, ahol pontosan le van írva, hogy egy játékos, aki pl. az 5. ligából szeretne eligazolni magasabb osztályba, az mennyibe fog kerülni annak a magasabb osztályú klubnak. A játékos hagyja jóvá és nem a klub. Nyárasd után Nagyudvarnokban és Mihályfán fociztam, jelenleg pedig a Királyfiakarcsa színeiben, a „Gödör-arénában”.
Ami a civil életemet illeti, néhány éve saját ingatlanirodát vezetek. Tulajdonképpen ez a fő bevételi forrásom, de talán hallottál róla, hogy már harmadik éve a DAC-nál vagyok, és elindítottunk egy új projektet, aminek a neve DAC-iskola.
DAC-iskola? Ez még számomra is új!
Ez az első szezonunk, inkább erről szeretnék beszélni, mert ami engem megfog, az a tanítás és a sport. Amikor én annak idején elkezdtem tanítani a Smetana ligeti Alapiskolában, majd a Vámbéry Ármin Alapiskolában, rájöttem, hogy nekem a tanítás a mindenem.
Tanítás közben nem érzek stresszt, nem érzek nyomást. 2015-ben aztán abbahagytam, vállalkozó lettem, de folyton azt éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Az a filozófiám, hogy át szeretnék valakinek adni valamit. A gyerek egy „üres tábla”, amire írni lehet, viszont tanítói fizetésből nehéz eltartani a családot. Amikor búcsút intettem a Vámbéry sulinak, Masszi Jani igazgató úr marasztalt: „Nem tudod valahogy megoldani, hogy maradj?” Mondom: „Jani, én visszajövök tanítani, ha rajtam múlna, soha el sem mennék innen, annyira jól éreztem magam veletek, a kollégákkal, a gyerekekkel, de meg kell élnem valamiből!”
Amikor belevágtam ebbe a számomra „hideg, emóciók nélküli piacba” – ahol eladok, veszek, közvetítek, sok pénz van benne – hiányzott az, amitől beteljesedik az az ember, aki én vagyok. Sokszor hívtak a DAC-tól. Nincs időm – válaszoltam. Aztán amikor 6 éves lett a fiam és szeretett volna focizni, mit csinál egy apa? Beteremt mindent, lehetőséget ad neki. Így kezdtük el három éve Bögi Fecóval az edzéseket a Park Presszó melletti műfüves pályán. A DAC-iskola nem csupán a fociról szól, és főként nem arról! Mert mi történik a DAC-cal, mi a filozófiája? Az, hogy a tulajdonos ki akar alakítani egy profi klubot, egy profi akadémiát, ahol mindenből a legjobbat szeretné. Igen ám, de az élet nem csak fekete és nem csak fehér!
A saját fiamon látom, hogy belőle sosem lesz egy Maradona, nem lesz Dubovský, de mégcsak egy Gőgh Árpi sem. Viszont szeret futballozni, mindent megtesz és eljár az összes edzésre. És itt kezdődik egy újabb történet.
A gyerekeket egészen kicsi korukban toborozzuk a sárga-kék szívre, majd 8 évesen csinál a klub – mert profi klubról beszélünk – egy válogatást. Amikor mi hazafiságot, klubizmust akarunk teremteni, meg kell adnunk mindenkinek a lehetőséget, hogy a DAC-ot magáénak érezhesse. Hogy diplomatikusan fogalmazzak, a kevésbé mozgékony gyerekeket is szeretnék a nagyszülők DAC-mezben látni, és amit a klubtulajdonos szeretne, az se vesszen el! – ez a DAC-iskola lényege.
Mert a sport két részből áll: amatőr és profi sportból. Nem minden amatőrből lesz profi, de a profiból lehet amatőr. Ezek a srácok is megérdemlik, hogy foglalkozva legyen velük, hogy mindent megkapjanak ahhoz, hogy profik lehessenek, mégha nem is biztos, hogy sikerül. Nem kell mindenkinek a Slovan ellen játszania, játszhat a Dióspatony ellen is. A DAC-iskola pedagógiai része az az, hogy ha valaki 8 évesen kimagaslik és ügyes, akkor eddzen az ügyesebbekkel. A kevésbé ügyes pedig ne hátráltassa a tehetségesebbet, mert annak sincs értelme. Viszont vannak később érő típusok, egy Honza Koller pl., aki 15 évesen kezdett el focizni. Viszont ha 8 évesen elveszítjük azt a később érő típust, mert lemondtunk róla és kiadjuk falusi csapatnak, az a gyerek már soha nem kerül vissza.
Ez a projekt jogilag a klub alá tartozik?
Igen, mert ennek a klubon belüli projektnek a lényege, hogy az a gyerek a DAC szárnyai alatt maradjon, és ha majd kiugrik 10 vagy 12 évesen, akkor tovább folytatja az akadémián. Vannak támogatóink, Németh Kriszti, Rajkovics István, Renczés Tomi, akik azt mondták: „Végre!” A feltételeket a klub biztosítja, a sikabonyi pályát – ahol én is felnőttem – a város adja. Én vagyok a vezetőedzője a projektnek, és rajtam kívül van még három edző. Az U9-es korosztály ugyanott játszhatja a mérkőzéseit, ahol az akadémistáink. Hatalmas fejlődést látok, s ami a legnagyobb boldogságot okozza nekem, hogy elkezdtük húszan és jelenleg hetvenen vagyunk. Nagyon sokat segít nekünk az oviprogram, már az óvodákban elkezdjük ezeket a mozgásjátékokat, és onnan jönnek át azután hozzánk a gyerekek. Fontos hozzátenni, hogy ez az oviprogram nálunk ingyenes, maximálisan a klub invesztíciója. Májusban hat ügyes srácot küldtem át az akadémiára.
Utolsó kérdésem a riportalanyaimhoz általában az, hogy mit adott az illetőnek a DAC? Nyilván nálad speciális a helyzet, de kíváncsi vagyok a válaszodra.
Amiért gondolkoztam, hogy elvállalom-e ezt a riportot, az az, hogy én nem érzem magam DAC-szurkolónak. Én a DAC-nak érzem magam! Egy része vagyok a DAC-nak, illetve az egyik része a DAC-nak bennem él. Ugyanúgy járok DAC-meccsekre, mint bárki más, illetve minden olyan akcióra is, amit a DAC szervez. Foci nélkül nincs élet, de sohasem úgy megyek ki, hogy most jó lenne nyerni, viszont mindig kell nyerni. És ha kikapunk, abból is tanulni kell. Ezt vehetjük az A-csapatra, a „dorasztra”, a legkisebbekre, az edzőkre. Azt akarom, hogy a DAC tökéletes legyen, hogy az emberek más szemmel nézzenek a klubra.
Hogy az autókban DAC-zászlók lógjanak, hogy a gyerekek, ha kirándulni mennek, DAC-mezben menjenek. És hidd el nekem, hogy abban mennek. Edzésre, kirándulásra, iskolába. Le sem tudnám szoktatni őket róla. Ez a mi identitásunk, a szlovákiai magyar ember csapata a DAC. De ne csak akkor legyen így, ha az első helyért játszunk, hanem akkor is, ha ne adj’ isten a 2. ligában.
Persze nem akarom kritizálni a DAC-szurkolókat, pedig néha… Tudatosítani kell, hogy a Világi úr 10-11 éve tulaj, a gyerekek általában 6 éves korukban kerülnek a foci közelébe, tehát még mindig nem lépett akadémistánk felnőttkorba. Az én szememben a legnagyobb DAC-szurkoló Szerencsés Pista bácsi, a feleségem nagybátyja, aki 1982-től bérletes. Neki a DAC-meccs az egy mise, akkor is kijárt, amikor 200 ember lézengett a stadionban. És akkor is megvette a bérletet. Sok kudarcot átéltem már klubon belül, de én a DAC-ra sosem haragudtam. Egyes emberekre igen, de a DAC-ra soha! Ez az én filozófiám.
És a DAC-iskola projektben átadhatom a pedagógia részén túl a saját filozófiámat, vagyis azt, hogy minden gyerek úgy szeresse a DAC-ot, ahogyan én szeretem! Tehát a klubizmust és a hazafiságot egyaránt. Ha nem is lesz abból a gyerekből profi focista, legalább szenvedélyes és hűséges DAC-szurkolót neveljek belőle. Nekem az a célom, ha majd 25 évesen kimegy kofolázni vagy sörözni, az a sárga-kék szív ott dobogjon benne! Hogy ez a klub az övé, és mindenki értse jól, ez a klub az embereké! Éljen a mostani tulajdonos 200 évig, mert nélküle a DAC jelenleg nem lenne, de egyszer ő is itthagy minket. Ahogy voltak anno a szövetkezetek, a Weisz Misi bácsi, a Šanta Imre, az Antal Barnus, mindig lesz egy elnök. De a DAC az örökös, mert a DAC-ot az emberek viszik tovább, nem a tulajdonosok. A DAC 1904-től DAC!
Fantasztikusra sikeredett a végszó, 30 fok van, de folyamatosan libabőrös vagyok. Köszönöm szépen az interjút, Józsi. További sok sikert az élet minden területén, de legfőképpen abban, amit szeretettel művelsz. Hajrá, DAC!
ELSŐ RÉSZ:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Medgyessy József (1. rész)
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…