Hangfal

Polly Jean Harvey rendszerint nem hagyja, hogy csak úgy bármikor és bárhol, bármilyen hangulatban meghallgassuk.

Egykor csodagyereknek indult, aki már 11 évesen dalokat írt, de hát mit is tenne az a kiskamasz, akit szülei Joni Mitchell és Nick Drake lemezekkel masszíroznak. 

A Jazzbois-trió két évvel ezelőtti, Jazzbois Goes Blunt II című albumával nemzetközi hírnévre is szert tett.

Coxon gitárjátéka, Albarn melankolikus, balladisztikus hangja rejt magában annyi izgalmat, hogy ma is bőven értelme legyen róluk beszélni.

Egy rockzenész lánya is ugyanazokkal a problémákkal kételyekkel, bizonytalansággal, szégyenérzettel küszködik, mint olyasvalaki, aki nem egy rockzenész lánya.

Borzasztó ilyesmit kimondani, de talán egyáltalán nem ide vezetett volna a Foo Fighters útja, ha a dobos Taylor Hawkins és/vagy a frontember, Dave Grohl édesanyja tavaly néhány hónap eltéréssel nem hal meg. 

King Krule generációjának továbbra is meghatározó hangja marad, a Space Heavy-vel pedig bebetonozta magát az elmúlt évtized legjelentősebb előadói közé is.

A Carson Coma csupán öt évvel ezelőtt alakult meg, és ez idő alatt négy nagylemezzel jelentkeztek, mindegyiknek helye és súlya van, játékosak, változatosak, jókedvűek és lendületesek.

Elektronikus tánczene, bigbeat, space rock, pszichedelikus elektronika vagy épp breakbeat és még blues is.

Daniel Baláž a Rádio_FM-en úgy fogalmazott az albumról, hogy talán a legjobban úgy lehet megfogni, hogy olyan, mint az apokalipszis előtti utolsó rave.