Besorolatlan
Szerdahelyi mozaikok 7. – Vámbéry tér, az újkori óváros?
A placcon szó szót követ, citerázik a szél a csarnokok oszlopain, és aki betéved a templomba, áthatja az ódon falak illata.
Városi szubkultúrák – 3. rész: A „jómunkásember“ | Helyi stíl
Az előző részekben megismertük a panelkutyások, majd az utcagyerekek világát, most azonban elérkeztünk azokhoz, akik ha fúj, ha fagy, örökösen tettre készek.
Szerdahelyi mozaikok 6. – Nemesszeg korszakai a jelenben
Jobb oldalt a Komenský suli udvara, a „domboldalon” lévő népszerű szánkózóhellyel.
Szerdahelyi mozaikok 5. – Nagyabonyi út
A dunaszerdahelyi kórházat anno a legkorszerűbb higiéniai követelményeknek megfelelőn építették.
Szakácsképzést indított az idegenforgalmi szövetség
A Csallóköz Legjobb Étele versenyből is ismert öt étterem szakácsai vettek részt a szakmai továbbképzésen.
Szerdahelyi mozaikok 4. – A rózsák és fenyvesek ligete: Szever 1.
Hiába volt az Észak 1. lakótelep a város első masszívan „szocis” lakókörnyezete, zöldterületből kijutott bőven, amit állítólag a bősi vízi erőműnek is köszönhettek az ottlakók.
7 Moments | Vendéglőlesen
Úgy érzem, hogy semmiképp sem csak arra törekednek, hogy együnk és lakjunk jól a „Szevenben”, hanem inkább egy élményekkel teli gasztronómiai kalandozásra invitálnak.
Szerdahelyi mozaikok 3. – Kukučín, a város első lakótelepe
Az első kapavágást 1957-ben jegyezték fel, ugyanakkor a lakótelep Kukučín utcai részének mindent átfogó területrendezése és parkosítása 1964-ig váratott magára.
Szerdahelyi mozaikok 2. – Lépteimet számolom a Fučík utcán
A mai Štefánik -, az akkori újdonsült Fučík utca két-három év alatt született meg.
Szerdahelyi mozaikok 1. – Jesenský utca, a város vasúti kapuja
1983-ban kezdődött a régi dunaszerdahelyi autóbuszállomás építése, mely mindösszesen három évtizedig szolgálta az utazóközönséget.














