FOTÓK, VIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
Jesenský utca, egykor szimplán és névtelenül csak országút, vagy Állomás utca, ami a várost kötötte és köti össze a vasútállomással. Esetünkben kétféle történelem, illetve jelen létezik. Az egyik a városé, a másik pedig az emberé – ezt a két, egymástól más-más ütemben haladó idősíkot, vagy dimenziót hozzuk közös nevezőre.
A jelenben élünk, ám múltunk kapui sem zárultak be, miközben tapasztalásunk már a jövőbe réved. Két „újkori” emeletes lakóház az ötvenes évekből, melyek felettébb kibírták az idők próbáját, hisz’ két új szintet is rájuk pakolthatott a kortárs építészet. De előbb még a Szolgáltatások Házának jobb szárnya, ami mára csak a könyvesboltot hagyta meg magából a múlt őreként.
Szemben vele a Járásbíróság, Dunaszerdahely azon kevés épületeinek egyike, ami megmenekült az eszeveszett, megalomán „pusztítástól”.
Tovább a Járási Katonai Parancsnokság napjainkra már elfeledett épületének helye, fiúk, férfiak, apák és nagyapák egykori találkozópontja a sorozóbizottság előtt. Majd egy puccos kis Villa, viszlát Rosa, engem bizony visznek katonának – ne sírj értem édesanyám! Emlékképek a nyolcvanas évekből, amikor a Zöldkereszthez címzett egykori artézi kút már ugyanígy „kiszáradva” állt a beugrásban. Az óvoda melletti kapun osonunk be a játszópark hajóhintáihoz, ahol a háború előtt még fabarakkokban oktatták a szlovák irodalmat…
Peti videója mindent visz és mindent lát, libabőr, mily’ kecsesen suhan a „madárka” a mozgó járművek felett.
Aztán felszáll a magasba és kordokumentumként rögzíti a mai tájat, már a tegnap is történelem. Ott az egykori tüdőgondozó és a szintén immár csak egykor volt patinás Kulacs étterem. Az utca névadója Janko Jesenský szlovák író, költő, meg miegymás… hogy járt-e Szerdahelyen valaha? Fogalmam sincs… De azt tudom, hogy Önök igen, sőt tegnap is az állomási parkon keresztül tetszett futni az autóbuszra? És talán eszébe jutott az egykori buszpályaudvar is, ahol még volt ideje bekapni tíz deka szalámis salátát, némi erőssel vegyítve.
1983-ban kezdődött a régi dunaszerdahelyi autóbuszállomás építése, mely mindösszesen három évtizedig szolgálta az utazóközönséget.
Katasztrofális állapota miatt 2013 elején lebontották, helyére új buszpályaudvar került, miközben ideiglenes felszállóhelyekkel folyamatosan közlekedtek az dunaszerdahelyi SAD járatai. Az új pályaudvar építési munkálatai csupán hét hónapig tartottak, és még abban az évben átadásra is került. Gyerekkoromban sosem voltam oda az autóbuszos utazásokért, igazából kétfajta gyerek létezik: aki bírja az utazást és aki nem. Nos, én az utóbbihoz tartoztam aztán kinőttem valahogy, vagy csak megtanultam kezelni a helyzetet és oda ülni, ahol nem ráz a jármű annyira…
Esetleg leülni az állomási park padjára, elbújni a világ elől, ha csak öt percre is.
Olyan volt ez a park egykor, mint egy város, tele utcákkal, utcácskákkal. Középütt a főtér, a főtér közepén szökőkút, a szökőkút két kapuján rózsák. Két főút futott hosszában, a „város” két szélén, ezek mindig nagy forgalmat rendeztek le. Nyüzsgő, pezsgő élet, mégis mintha a népek sokkal lassabban járták volna az útjukat. Az utak mentén égig érő fák, melyek a fellegek közt összeértek. Ha a fák házak lennének, a levelek ablakok. Hogy mi volt a legizgalmasabb gyerekként?
A legkihaltabb „sikátoron” végigosonni, ott, ahol még az aszfalt se kopott meg a cipők talpától, ahol megmaradtak a levelek a földön.
Nekem nagyapámat juttatja eszembe az egyik kép, a fehér fagyalbokorral a sarokról. Nagyanyámat pedig az orgona virága miatt, de mára se bokor, se nagyszülők. Csak Önök és én, s amit az őseinktől tanultunk, ami emberré formált mindannyiunkat. Az egykori városvezetés „nagy dobása” volt ez a park, merthogy le akarták beszélni őket róla, de nem engedtek a tervükből! Az ötvenes évek közepe fordulópont volt…
24 lakásegység épült az „Állomás utcán”, majd a rákövetkező években 354 összkomfortos lakás a Kukučínon.
Szinte gomba módra nőttek a korszerű középületek is… Meg a park, amiről úgy tartották, semmi sem lesz belőle. És mégis lett! Itt kezdődik rovatunkban a város történelme. Megelégszem azokkal a mozaikdarabokkal, melyeket Önökkel együtt rakunk össze. Ez lesz a mi „Z-akciónk” – az idősebbek még emlékezhetnek rá, mit jelentettek. Az állomás előtti park létrehozásában a lakosság legszélesebb rétegei kapcsolódtak be. Többezer köbméter földet hordtak ide töltésnek, és megannyi munkaórát dolgozzanak le, önkéntes alapon.
Mert a munka nemesít!
A legkedvesebb dolog, amikor gyermekeinkkel bóklászunk ezen a környéken, ismerve a hely múltját. Egyszer majd, ha olyan korban lesznek, elmesélem nekik, hogy anno anya is, apa is ugyanitt hintázott… és éppen úgy rácsodálkoznak majd a történetre, ahogy én annak idején: „Képzelheted, milyen gyerekzsivaj volt itt már a hatvanas években is. És egy kedves öregúr, Nemec bácsi volt a játszótér gondnoka…olyan volt, mint a Pál utcai fiúk Janója. Aranyosan törte a magyart, mosolygós ember volt… a mi Janónk.” Emlékszik-e rá még valaki? Azt mondják, ott ült folyton a nagy diófa alatt…
Még több fotó a Jesenský utcából:
