Egyházzenész karnagyot, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának vezetőjét, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának adjunktusát kérdezte Menyhárt Dodi.
Elképesztő, de a sorrendben tizennyolcadik szóló stúdióalbumát kiadó, 82 éves John Cale kapcsán most még inkább igaz, amit a másfél évvel ezelőtti Mercy idején írtam, mégpedig hogy emelhetjük az összes kalapunkat.
A 23 éves dél-londoni Lola Youngnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy rövid időn belül a nagyok közé csatlakozzon, és ehhez a This Wasn't Meant for You Anyway c. második albuma egy pöpec ugródeszka is lehet.
Ferenczi Nikoletta Hatha- és gerincjóga-oktatót kérdeztük arról, hogy ő mit tanácsolna a szülőknek, akik igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a karácsonyuk tökéletes legyen.
Barak Dávidot elsősorban okmonyozó újságíróként ismerik a Csallóközben és azon is túl, emellett figyelemmel kísérte a csallóközi maffiapereket, amelyekről folyamatosan tudósított.