Megjegyzések 1

Egy hétközben lejátszott, számunkra különösen fájó kupakudarc után az éllovas látogatott el hozzánk, és bizony nem ígérkezett sétagaloppnak a Zsolna elleni mérkőzés. A mindenképpen kupagyőzelemre hajtó DAC és a szintén érdekelt Zsolna kiesése a Slovnaft Cup-ból talán csapatunkat viselhette volna meg jobban. A mérkőzés kezdete erre utalt, viszont a folytatásban megmutatta csapatunk, hogy van mentális és fizikai tartása egyaránt, hiszen ne feledjük, a „líder” ellen játszottunk, és 0:2-ről egyenlítettünk.

Itt szeretném felhívni a szurkolók figyelmét, hogy akik játékosaink fogadóirodai látogatásáról tudnak valamit, azonnal kötelességük az illetékesek tudomására hozni, és nem mindenféle álhíreket terjeszteni a közösségi portálokon.

Nagyszombat.

Az igaz, hogy az ősi ellenfél gólaránya nem egy hatékony támadójátékra utal, viszont csak 7 pontra vannak a nemzetközi kupaszerepléstől, ami elég harcosságra motiválhatja csapatukat. Szinte kivétel nélkül mindenki felszisszen, ha ellenfelünk egy-egy standart szituációhoz jut a tizenhatosunk környékéről, de ha azt vesszük, hogy a 2 belső védőnk huszonegynéhány éves, és egyéni hibákból nem is ők csinálják a legtöbbet, akkor az biztató lehet a jövőre nézve.

A kapusproblémáinkkal nem szeretnék foglalkozni, de létező jelenség csapatunkban.

Edzőnk, szerintem a lehetőségeihez mérten, szinte a legjobb felállításban küldte a csapatunkat pályára, és már észre lehetett venni némi szerkezeti, taktikai változásokat, amikre nagy szükségünk lesz az előttünk álló 3 meccsen.

Természetesen lehetne sorolni a negatívumokat, ami talán egy elvárásokkal küzdő csapatban több is, mint a pozitívum, de én nem tenném, mert a futball már csak ilyen.

Hajrá DAC!

 

U.i.: Szeretnék köszönetet mondani a rendezőségnek, akik nyugodt szívvel besétáltak a vendégszektorba, és helyre igazították a virgonckodókat.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább