Annyiszor, annyiféleképpen írtak már Dunaszerdahely futballcsapatáról, emlékeket, élményeket idézve, hogy hírlapíró legyen a talpán, aki valami újat tudna közölni a napokban Európa-ligát kiharcoló DAC 1904 felnőtt labdarúgócsapatáról.
Nyitókép: Nanu
Azt szokták mondani, hogy még a csapból is a DAC folyik, és a szurkoló nem kételkedhet ennek jogosságában, hiszen hosszú idő után ismét nemzetközi porondra léphetünk, amit a bajnokságban elért harmadik helyezésünknek köszönhetünk.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/6. számában.
1987-et írtunk, éppen kétéves katonai szolgálatomat töltöttem, s egy Nový Jičínhez közeli erdőben védtük a hazát, mikor kiderült, hogy a DAC Kopřivnicén játszhatja a Csehszlovák kupadöntőt a Sparta Prága ellen. Egy lágyszívű ezredes jóvoltából ott lehettem, akinek a nagynéném segítségével jutányos áron szereztem pár ezer forintot, mert a lánya abban az évben a Balatonon szeretett volna nyaralni.
Jó volt látni az otthoni ismerős arcokat, dunaszerdahelyi emberek tömege volt kinn az utcákon, sárga-kék zászlók lengtek a buszok ablakaiban, és magyarul beszéltek a kocsmákban.
Megnyertük a meccset, ami akkoriban óriási fegyvertény volt, és most lehet latolgatni, milyen volt a futball harminc évvel ezelőtt, mennyire voltak képzettek a játékosok, mit kellett akkor és most másképp csinálni.
…nyertünk, ami a legfontosabb volt!
Világi Oszkár:
Nagyon sokat kell még tanulnunk és fejlődnünk ahhoz, hogy profi klubként működjünk. Örülök annak, hogy nagyon sok becsületes, jó ember dolgozik a DAC-ért. Bajnokok leszünk.
Három olyan mondat, melyken mélyen el lehet gondolkodni, és bizakodva álmodni egy merészet, kedves olvasó.
Nyertünk Rózsahegyen, és ezzel biztosítottuk helyünket Európa futballszínterén. Az eufória hasonló, ha nem nagyobb, mint 1987-ben Kopřivnicében, párhuzamot nem is kellene vonni az akkori időszak és a mostani közt.
Talán csak annyit, hogy a futball szeretete a Csallóközben él és élni fog…