A rózsahegyi győztes meccs után teljesült a huszonöt éves álom – kiharcoltuk a részvétel jogát az Európa-liga sorozatban. Egyértelmű, hogy ez nem csak a szurkolók, hanem a klubtulajdonos számára is mérföldkőnek számít. Világi Oszkárral beszélgettünk – nem csak a rózsahegyi meccsről.
A beszélgetés a videóinterjú rövidített változata. A videóinterjút megtekinthetik a cikk végén.
Oszkár, először is gratulálok Önnek és a klubunknak a nagy sikerhez! Az első kérdésem: mivel töltötte a rózsahegyi meccs előtti pillanatokat?
Az írás megjelent a Klikkout 2018/6. számában.
Reggel egy kicsit bizonytalan voltam, de utána egyre erősebb lett bennem a bizonyosság, hogy ez rendben lesz, megcsináljuk. Mondjuk, amikor elkezdődött a meccs és láttam, hogy víz van a pályán, kicsit meginogtam. Mondtam is magamban: itt nehéz lesz játszani, mert a labda sokkal lassabban gurul, de aztán éreztem, van bennünk erő. Mikor Rózsahegy kihagyott egy-két helyzetet, akkor már sejtettem, hogy meglesz.
Rózsahegy előtt, a három vesztes mérkőzés után, elég nagy volt a nyomás a fiúkon. Szerencsére, a nézők kinyilvánították, hogy kiállnak a csapat mellett, ami némileg enyhített a feszültségen. Önre hogyan hatott ez a teher?
Ugye, már a Trencsén ellen kezünkben volt a döntés; az is nagyon kemény meccs volt, amelyen végeredményben jól játszottunk, mégis kikaptunk otthon három-nullára, ami tényleg nagy pofon volt. A Nagyszombat elleni meccset hagyjuk, arra azt mondom, el kell felejteni, de tanulni kell belőle. A Slovan elleni meccs pedig…, azt a mérkőzést elfogadtam volna, ha nincs az utolsó percben az a két kapufa. Mondtam is, hogy átok ül rajtunk; akkor úgy éreztem, ez igazságtalan velünk szemben.
A vége jó lett, de talán ha otthon ünneplünk, még nagyobb lett volna az öröm, hiszen tízezren voltunk.
Másfelől ennek a drámának a vége, az óriási feszültség másfajta színfoltot hozott a történetbe. Az is szép momentum volt, amikor hazatért a csapat, ez bizonyára örökre megmarad az emberek emlékezetében, az enyémben is.
A mérkőzés előtt bent volt a kabinban?
Nem járok be a kabinba, az elmúlt három és fél évben egyszer mentem be, két szezonnal ezelőtt. Ez nem az én tisztem, erre vannak megfelelő emberek. Tény, hogy egész héten foglalkoztunk a csapattal, a mentál coach is, aki beszélgetett a játékosokkal, minden kulcsjátékossal, törődtünk azzal, hogy a csapat felálljon a Slovan-meccs után kialakult helyzetből. Mindenki elvégezte a munkáját, és ennek eredménye volt: a csapat elszánt volt és magabiztos.
A Rózsahegy elleni győzelem nyilván nagy mérföldkő. 2014-től melyek volt a további fontos mérföldkövek?
Szerintem, alapjában véve az, hogy 2014-ben nem estünk ki. Mindig hangsúlyozom, ez óriási tett volt. Ezután minden olyan döntés nehéz volt, amely személyekhez kötődött, hiszen edzőket váltottunk, játékosokat küldtünk el, újakat hoztunk.
Néha voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, szinte magam vagyok, és mindenkivel szemben döntök,
de mindig bennem volt a bizonyosság, hogy jó döntést hozok, és hála Istennek, ez az esetek többségben így is alakult – jobbak és erősebbek lettünk. A másik óriási siker pedig az, hogy sikerült az infrastruktúrát megépíteni. Az akadémián az utolsó simításokat végezzük, augusztus végére már tényleg minden tekintetben kész lesz, és ami a stadiont illeti, szeptemberre sikerül bezárni az egészet, végre bennmarad a hang és visszhangozni fog. Persze, ez nem lenne, ha nincsenek emberek, akik mellém állnak, intézmények, akik segítenek, szponzorok, akik hisznek bennünk, ha nincsenek szurkolók, játékosok, akik magukévá tették a DAC filozófiáját és szellemiségét.
Építkezünk. Képletesen és reálisan is. Stadiont, akadémiát, klubot és csapatot. 2014-ben voltak elképzelései, viszont azóta mind a négy dologban új tapasztalatokkal lett gazdagabb. Ma miként látja ezeket?
Szerintem, évről évre erősödtünk. Alapvetően a klub tudásbázisát kell megerősíteni. Nekünk van egy nem éppen könnyű filozófiánk. Mi azt választottuk, hogy fiatal játékosokkal dolgozunk. Az átlagéletkor 23 év, ami Európában, az NBI-es csapatok közül a legalacsonyabbak közé tartozik. Eredmények mutatják, hogy jó úton haladunk. Fiatal játékosokkal sokkal nehezebb dolgozni, hiszen hullámzó, nem olyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, mint az idősebb játékosok, tehát másfajta munkát, belső szervezettséget igényelnek, mint egy kész játékosokra építő csapatban.
Persze, szeretném azt, hogy saját nevelésű játékos játsszanak, de ha leül a cserepadra, és ott fog ülni két évig, nem lesz belőle soha játékos.
El kell küldenünk őket NBI-be vagy NB3-ba, mint például Černákot, aki fizikálisan és mentálisan is megerősödve jött vissza. Meg kell tanulnunk a fiatalok beépítését, és mindezt megszervezni. Ugyanígy a rehabilitáció és a preventív rehabilitáció terén is jobbnak kell lennünk. Tavasz közepéig szinte nem volt komoly sérültünk, és akkor egyszeriben például a válogatottban lévő játékosok mindegyike lesérült, tehát ezen a téren is van mit tanulnunk. Továbbá, a taktikai fegyelem a meccseken. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, de háromszáztizenkilenc percig nem rúgtunk gólt, tehát ez is a mentális felkészülés kérdése. Az utolsó meccs előtt ezen nagyon sokat dolgoztunk, például Bayo az utolsó mérkőzésen nagyon koncentráltan és hasznosan játszott.
Ön üzletember, aki 2014-ben megvett egy fociklubot. Mi a legnagyobb különbség egy cég és egy klub vezetése között, és mi az, ami közös?
A klub szervezése ugyanolyan, mint egy cégé. Ami más, az értelemszerűen maga a színpad – a stadion. Jön egy rossz pillanat, egy hiba, és akkor az egész teljesen felborul. Sokkal nehezebb tervezni, mint egy vállalkozásban.
A fociban vannak egyéni teljesítmények, melyeken eldőlhet minden.
Akár a bajnokság is egy ember adott pillanatban történő megingásán. Sokkal kiszámíthatatlanabb, ellenben a vállalkozással. De végeredményben egy profi klubot úgy kell összerakni, mint egy vállalkozást, tehát vannak emberek, munkatöltetek, feladatok, számonkérés, és így jön össze egy klub is.
A nyolcvanas években Ön is elszánt DAC-szurkoló volt, és látva az örömét a szombati meccs után, úgy vélem, ez a fanatizmusa megmaradt…
Belül ugyanaz, csak jobban tudom fegyelmezni magam. Már több hete élt bennem a feszültség, tehát az az öröm annak szólt. Ahogy már említettem, a Slovan elleni mérkőzésen a két kapufa láttán azt mondtam, ilyen egyszerűen nincs, ez nem létezik! Ha valaki megírná ezt a dramaturgiát, akkor se találhatná ki jobban a történetet, jobban mondva borzasztóbban. Tehát, bennem ugyanazok az érzések vannak, minden napom része a DAC, ha nyerünk, akkor jó hetem van, ha nem nyerünk, akkor rossz, meccs előtt izgulok, meccs után már lenyugszom. Csak hát, az ember ötvenöt évesen már másképp viselkedik, fegyelmezi magát. De vannak pillanatok, amikor elengedi magát. Ilyen volt a szombati nap.
Mely mérkőzésekre emlékezik leginkább?
Mindenképpen az első meccsünkre az új stadionban. Nagyon komoly volt a Trencsén elleni meccs, az első gólt az új stadionban sosem felejtem el. Aztán a emlékezetes a Slovan ellen a győztes gól, amikor az utolsó percben találtunk a kapuba, vagy a hosszú veretlenségi sorozatunk. Aztán persze voltak olyan meccsek, mint a szenci, 0-6 a Zsolna ellen, ami egy rossz pillanat volt, de onnét is felálltunk.
Alapjában véve minden pillanat, meccs nyomot hagy.
Az a szerencse, hogy az ember a jó dolgokat hamarabb magáévá teszi, és nem felejti, a rossz dolgok meg úgy eltűnnek. Most ha rákérdez a rossz meccsekre, biztosan voltak, de nagyon ritkán emlékszem azokra, persze az utolsó három vereséget ne számítsuk (nevetés)… Ezeket az ember elfelejti, és ez a jó a sportban.
Amikor átvette a klubot, egyik beszélgetésünk során kifejtette, kíváncsi lesz hogyan fog reagálni a felesége a focira. Megbékélt már azzal, hogy jött a foci azéletükbe, és Önnek még kevesebb szabadideje van?
Szavakban nem, de gondolom, belül már azért elfogadta. Persze, nehezen dolgozza fel, mert ugye bekerült a családba Jan, akivel sokat beszélünk a fociról, hasonlóan, mint Bálint fiammal. A foci a családi ebédek egyik témája, tehát sokszor elhangzik, hogy elég a fociból, hagyjátok már beszélni másról! Ami az időt illeti, mindig azt mondom,
a DAC-ban kellemes a légkör, és akik ott dolgoznak, azonosulnak a klubbal.
Érezni, hogy szeretik, ezért nekem sokkal könnyebb így vezetni a klubot, mint úgy, ha nekem kellene noszogatni az embereket, és állandóan figyelmeztetni, hogy dolgozzanak. A siker, amit most érzünk, élünk át, ezeknek az embereknek is köszönhető.
Klubunknak több szimbóluma van, és nemsokára kész lesz egy óriási szimbólum – a stadion. Amikor átvette a klubot, Önnek voltak bizonyos elképzelései, hogy milyen legyen a stadion? Lassan itt a végeredmény, milyen stadiont látunk?
Először megpróbáltam költségkontrollt tartani, biztosan emlékszik még, amikor egy nem fedett stadionvariáción gondolkodtuk. Végül máshogy döntöttem, mondván, olyan stadiont kell építeni, ami szép, és a világ bármelyik pontján megállja a helyét. Csabáék (Ambrus Csaba, a MOL Aréna tervezője) nagyon szép stadiont álmodtak meg.
Aki ott van, az érzi a különlegességét.
Valószínűleg olyan miliője van a stadionnak, hogy az emberek jól érzik magukat benne, amikor belépek, mindig pozitív érzés tölt el. Még vár minket egy nagy élmény, amikor lezárjuk az utolsó részt, és a hang bennmarad a katlanban, tehát kialakul egy katlaneffektus.
A DAC-szurkolók. Ez egy külön téma. Milyen szurkolóink vannak?
Nekem a legjobb szurkolótábor a ligában! Hasonlítva a többi nagy csapat szurkolóival, nekem az tetszik, hogy mindig kitartanak a csapat mellett, nem valaki ellen szurkolnak, hanem a csapat mellett, és tényleg jóban-rosszban. A belső szabályok a nagy szurkolói kluboknál erről szólnak. Mindenki nyerni akar, de nem mindig sikerül, a foci erről szól – vannak rossz pillanatok, amikor a szurkolótábor segít. Persze, vannak pillanatok, amikor a csapat az, amely nagyot alakít és tesz olyat, ami erősíti a két közeg viszonyát.
Elsődleges cél, hogy örömöt szerezzünk.
Szerintem az emberek örömmel jönnek ide és örömmel távoznak, bármilyen rossz napja van valakinek, nehézsége az életben, a DAC-stadionban pozitív energiát kap a körülötte lévő emberektől, és úgy érzi, nincs egyedül. Az egy fontos dolog, hogy emberek úgy jönnek erre a helyre, hogy innét erősebben távoznak.
Mi vár Önre és a klubra a következő napokban, hetekben?
Következik az átigazolási időszak, ez a legnehezebb pillanat a csapat életében. Elkezdődik a nemzetközi szerepléssel kapcsolatos papírmunka, a stadion jóváhagyása, illetve certifikálása. Miután befejezzük a vendégszektori sarkat, kérvényezhetjük, függetlenül attól, hogy nincs befejezve a stadion, mert a követelmények többségét teljesítjük. Amíg elindulunk az első nemzetközi meccsre, addig van mit csinálni, van rá kb. egy és fél hónap, és nem lesz egyszerű, nagyon sok embernek kell majd keményen dolgozni ahhoz, hogy mindent teljesíteni tudjunk.
Milyen ellenfelet szeretne?
Hát, fogalmam sincs. Nem szeretnék messzire utazni, mert az mindig problematikus. De maga a sorsolás is ünnep lesz, amikor ott leszünk mi is sorsolás közben a táblán.
Öné a beszélgetésünk végszava…
Hajrá DAC!!! Mi más? (nevetés)
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Én is köszönöm szépen!