A Vikkendhouse egy égig érő paszuly, amely a felhők közé emel a vasárnapokon. A 94. emeletén már vár mai szelektorunk, hogy bemutathasson egy darabot az útból, amit a zene iránti rajongással járt be, közben meghallgathatod nyolc kedvenc zenéjét egy mixben. A dunaszerdahelyi Eszes Ati személyében egy olyan embert ismerhettek meg, aki mélyen inspirál másokat, beleértve engem is. Mindig máshogy: valamikor pusztán a jókedvével, a művészetek felismerésével, vagy az utazásain szerzett tapasztalatai megosztásával.
Fotók: Ugróczky István
Eszes Ati vagyok. Na, most erre egy zen mester, kapásból azt mondaná, hogy micsoda elbizakodottság. Szóval így hívnak, és grafikusként (is) dolgozom. Illusztrálok néha, vagy nagyméretű vásznakat mázolok össze haszontalanul, de ami fontos, hogy mindig, minden alkotói tevékenység mögött ott a zene, ott szól, lüktet, körülvesz. Eleve a csillagok hangja, az univerzum határtalan zeneisége szól belőlünk, mindannyiunkból, mert mindenkinek saját zenéje van, amin megszólal, amit mozdulattá formál, de mégiscsak a két tökéletes hang közötti csend az, amit nem is olyan könnyű megtalálni.
Emlékszel, mióta tart nálad a zene szeretete és mi volt az első dallam, ami magával ragadott?
Az első zene biztosan egy altató volt a szeretteim hangján. Ez meghatározó lehetett, de még egészen kisgyerekként emlékszem egy szaxofonos játékára, azt már nem tudom hol hallhattam, de teljesen magával ragadott. Később próbálkoztam is a hangszerrel, több-kevesebb (leginkább kevesebb) sikerrel.
Milyen zenei irányzatok töltötték be a napjaidat kisiskolásként, később a középsulis majd az egyetemi éveid alatt?
Kisiskolásként a szomszéd nagylányok kísértek suliba. Reggelente ők vártak a lépcsőház előtt. Emlékszem, volt egy hófehér tornacipőm, amit színes filcekkel kidekoráltak: Piramis, LGT, peace – ilyenek voltak a cipőmre írva. Rettenetesen büszke voltam rá. Itt kezdődhetett…
Az idősebb unokatesóm a „csöves” életérzést preferálta: koncertekre vonatoztak a kedvenceik után (P.Mobil, Beatrice, Hobo). Nála hallgattam bakeliten ezeket a zenéket, persze pöttyös kendővel a nyakamban. Aztán, egy Aiwa sztereó magnósrádióval (ez hihetetlenül nagy szám volt akkoriban) a play és rec gombon tartva az ujjat, az aktuális külföldi zenekarok nagyon hülye slágereit vettem fel, de ennek hamar vége lett.
Középsulisként aztán berobbant a népzene és jött az az ember, Vida Igor, akinek a zenei műveltségem jelentős részét köszönhetem.
Megjelent az underground. Igor szalagokról másolta a koncertfelvételeket: Bizottság, Európa Kiadó, Kontroll csoport, URH, Trabant és a többiek. Ez elkísért a későbbiekben is, csak már kiegészült az idők haladtával a jazz és komolyzenei műfajokkal. Imádom pl. a barokk muzsikát. Szinte mindent hallgatok ebből a korszakból.
Mi volt az az első lemez, amit a saját pénzedből vettél?
Az első lemez? Hobo Blues Band – az első albumuk. És a Led Zeppelin IV.
Életed során mi volt a legnagyobb koncertélményed?
Meghatározó koncertélményem a mainstream felhozatalból a nagy kedvenc, nevezetesen a Rolling Stones volt, illetve a Pink Floyd ’94-es koncertje. Többször is hallottam élőben Roger Waterst, hihetetlen energia, látvány és üzenet egyben. A Manu Chao- és a Gogol Bordello-koncertek is mindig nagyon szórakoztatóak voltak. Nem is tudom… Jó sok koncertre járok. A zene élőben azért mindig varázsosabb.
A kevésbé mainstream vonalból pedig: valahol egy kiállításmegnyitó koncert performance buliján jártunk Igorral, talán Jászberényben lehetett (vagy Szentendrén?), ahol Wahorn András, FeLugossy és a többiek egy vasalódeszkán tojásokat vasaltak: füstölt, büdös volt, remek látvány- és szagorkán, amihez a ritmust az adta, hogy egy pöttyös szívecskét egy nagy lábszárcsonttal ütöttek harsány ordítozás kíséretében. A háttérben Bada Dada „Aranka a cigánylány sódert hány” c. festménye volt… Na, az ilyen és ehhez hasonló koncertélmények pl. elég meghatározóak voltak (aztán csodálkozik az ember, hogy mitől ilyen).
Manapság miket hallgatsz?
Manapság mindent, de tényleg MINDENT hallgatok. Nagyon sok jazzt, ez például nagy szerelem, az említett klasszikus zenét, progresszív rockot (ez a drága Antal Tomi barátom hatása, vele nagyon sok ilyen koncertre járok), és rengeteg világzenét, népzenét. Talán az elektronikát kissé hanyagolom, de mérsékelt fogyasztóként még az is megvan.
Ki az a három előadó, aki nálad „forever & ever” legnagyobb kedvenc, és miért?
Három előadó? Ó, ez így nehéz lesz… Akiket bármikor meghallgatok? Tom Waits biztosan, ő egy meghatározó hang nálam, bármelyik albumát bármikor. A korai Rolling Stones albumok is ilyenek, és a jazz előadók közül pedig Avishai Cohen, egy izraeli nagybőgős: nagyon érzékeny zenei világgal. Őt is oda-vissza hallgatom.
Mi alapján válogattad össze a nyolc zenét a mai mixhez? Régi vagy új kedvencek ezek?
A mixhez a mai hangulatom alapján válogattam. Nemhogy 8, még 28 szám is kevés lenne ahhoz, hogy egy picike szeletkét felmutassak abból a zenei világból, ami engem személy szerint érdekel. Ma mondjuk ez.
ÜZENET A MIXHEZ:
Talán annyit üzenetként, hogy mára kissé devalválódott a zene. Úgy értem, minden elérhető pillanatok alatt, nem értékeljük annyira, mint régen. Szánjunk rá időt, és ne csak háttérzajként hallgassuk, hanem figyelmesen, átadva magunkat egy élménynek, ahogy megszólal bennünk, ahogy érzéseket támaszt. Fedezzük fel magunkat a zenében és a zenét magunkban! Jó szórakozást!
A MIX:
TRACKLIST:
1. Avishai Cohen – Morenika
2. Balázs Elemér Group – Reflections on Goldberg 21
3. Tom Waits – Rain Dogs
4. Montanaro Duo – Kardos
5. Trabant – Azt hiszem
6. Chick Corea, Miroslav Vitous, Roy Haynes – Prelude No. 2, Mock Up
7. Boris Kovac, Ladaaba Orchest – Tango Apocalypso
8. Bobby Hebb & Ron Carter – Sunny