FOTÓK: FEKETE NÁNDOR
Dühös gondolatok kavarodnak fejemben a fájó igazsággal. A minduntalan felismeréssel, egy „felsőbb akarat” óhajának beteljesítéséről. A meccs utáni jegyzeteim általában olyanok, akár a szélben száradó ruhák. Ha a benyomások pozitívak, a ruhák is szárazabbak, és akár a patyolat. Alszok rá egyet, másnapra elillan… Ez az adag rosszul lett kicsavartatva, sőt az egészet úgy, ahogy van, újra ki kell mosni, foltosak maradtak. Mocskos kézzel nyúltatok hozzá, gyalázat rátok!
Most nem tudom szépíteni, ez már nem csak csalódás, ez több annál. „A futball csúf arcai” – mondta Karl-Heinz Rumenigge, a Bayern München mindenhatója saját! szurkolóira, miután azok a pénz „fontos” szerepét taglalták a mai modern fociban. Talán bántotta szemét a kimondott igazság? Senki sem várhat könyörületet… ha becsapod azt, aki benned feltétel nélkül megbízik, attól az hamar elillan. A pénz berozsdásodik, a szív „csak” megállni képes. A sárga-kék szív is volt már lesajnált (#enfizetek#enparancsolok), pedig az örökből hagyott mázsás, homokos szennytől még alig tért magához.
Érdemes-e bármi mást írni, parfümözni a sz@rt? Majd mi leszünk a szerdahelyi foci csúf arcai? Nem hiszem. De mi vagyunk a lelkiismerete, annyi biztos!
Igen, most is tudnák csöpögős sorokat firkálni arról, mennyire izgatottan vártam ezt a találkozót. Felajzottan, még malackodtam is előtte, na de rossz, aki rosszra gondol. Kihúzott a Szívem, és kihúzott a szívem, ugye ezt is tetszik érteni. Egy gyűszűnyi szilvapálinka sem árthat, több az úgyse’ volt. Ettől még elmém teljes tudatában kijelentettem a meccsre invitált ismerősömnek, hogy a fura eredményt esetleg ne rajtam verje majd le. Ez van, ez lesz. Mondom, a sz@rt hiába szeretnénk parfümözni, az az marad, ami. Egy mocskos meccsen ne keressünk etikai kódexet sem. Felesleges!
Csapatépítés? Házat sem kölcsöntéglából építünk, amit becsszóra szokás visszaadni!
Először lejátszunk pár lagymatag meccset, de mert ez nem megy, levetítünk az öltözőben egy old school mesteres Hyballa-videót, ami már akkor sem ment zökkenőmentesen, amikor ő volt itt. Kijön a lépés, aztán az addig borgőzös fejünk elkezd remélni, majd kisvártatva kap egy akkora pofont, amitól egy hétig sajog a pofánk. De mit kezdünk a lelkiismeretünkkel? Meggyógyítják-e az új igazolások, szájába adott klisék a nagyszerű életérzésről itt Dunaszerdahelyen? Majd jön egy nagyobb város, ahol másmilyen dolgokat lehet csinálni, ugye Krisz?
Kérdezem én, egy ilyen Lalatovićban mi a búbánatot látott az, aki idehozta? Tízszer visszanéztem a gólt, és bizony az úriember bentragadt, mint Pistabá a kocsmába.
Ő sem tudja, hogy miért, és nem is jókedvében iszik… Rossz volt nézni a játékát, de volt pár másik delikvens, akit inkább elküldtem volta kertet gyomlálni, előkészíteni a tavaszi veteményest. Ja, hogy voltak helyzeteink, színészkedő, haldokló nagyszombatiakkal, akik hirtelen feltámadnak? Voltak játékvezetők is kétes ítéletekkel, szurkolók megkésett, belefeledkezett, altató rigmusokkal? Voltak! És vannak ilyen „hálátlanok” is, mint én, akinek „soha, semmi nem jó”. Akinek többet ér egy gyerek őszinte mosolya, mint az a megjátszott életérzés, amivel már egészen tele van a… Azt mondják, szépek a soraid Roberto, csak az a gond, hogy néha nem mindenki érti. Hisz’ ez nem gond – vágom rá rögvest -, sosem lehet célom megérteni mások lelkivilágát, amikor az enyémbe is így beletaposnak…
GA, SA, KN, VK… állnak sorban meccs után a szurkolók járművei. Nos igen, azokat a békebeli nyolcvanas éveket idézik, amikor a DAC még a „mi” csapatunk volt…
…és nem kellett a nagy, de már helyenként lelkiszegény üres köret, hogy az egybetartozás eszméjét aprópénzre váltsuk. Hogy divatcikket csináljunk a Slovan elleni meccsből, amit egy makóinak is el lehet adni, pedig Jeruzsálemhez szinte már félúton van. Aki összetartozik, annak nem kell reklám. Szóval hazafelé csupán egy: bocs’, de én szóltam, hogy ez lesz – jött ki a számon. Csak azt nem hittem, hogy ennyire naiv vagyok…
Csak a DAC!
Tiszta játékot! Több focit!
(Roberto)