Az ember, akit Apunak fognak hívni

Apu(ci)róka

Fotók: Horen

 

Instagram: @rokkorokush

Apja mindenkinek van, apukája meg ugyancsak majdnem mindenkinek. Akit ismerhet, akivel együtt lehet a gyereke, akit megtaníthat néhány okosságra és marhaságra. Legyen szó biológiai vagy akár nevelőapukáról.

Renivel már néhányszor nagyot mentünk a témában, hogyan is fogjuk hívatni magunkat Rokival, és minden további nélkül rendre oda lyukadtunk ki, hogy szó sem lehet másról, mint Anyu és Apu, illetve a tovább becézett alakjaik (Anyuka, Apuci).

Az eszed bizonyára megáll, hogy ilyesminél is leszobrozunk. Hisz tulajdonképpen mit számít az, hogyan fog hívni, mikor az ahhoz kapcsolt magatartás lesz úgyis a legfontosabb. Különösen úgy, hogy ugrunk tizenöt évet az időben, nos egyszer csak azt hallom: Fater!

Isten őrizz, hogy bárkit is ezzel molesztáljak, de annyiszor hallom magam körül, hogy a picik Apáznak és Anyáznak (ez itt most, ugye, nem félreértendő), hogy már-már azt hiszem, én vagyok egy avítt fogalmakon rágódó fószer, mikor én meg azt szeretném, ha Apu lehetnék.

Az Apát én a funkciómnak érzem, aminél még az Ablak-Zsiráfban is az van írva, hogy „az apám gyereke vagyok. Így szólítom: édesapám.” Mivel azonban nem – mondjuk – egy Móricz Zsigmond-regényben tartózkodunk, ez utóbbitól azért eltekintek. Az Apa megszólításban ott a tisztelet, a megbecsülés, a méltóság, de az a csipetnyi (részemről) vélt vagy valós távolság is, amitől meg én – mivelhogy egy év alatt visszafordíthatatlanul szentimentális apuka lettem – egy hangyányit ódzkodom.

Az Apu megszólítás meg számomra szívhezszólóbb, és egy játékosabb, bolondozósabb viselkedést látok a horizonton, de ez lehet, hogy délibáb. (Fater, ne csináld, hogy ilyeneken agyalsz!)

Természetesen ez Téged, sorstársam, egy cseppet sem kell érdekeljen, hisz ez már a receptoraink olyan szintű privát, emelkedettebb kontextusban értelmezhetetlen megborulása, mint az, hogy a szülőtársadalom egy jó része ma Máténak nevezi el a kisfiát, Renim meg erről folyton arra asszociál, hogy „nem Máté” (©Matisz nagypapa), vagy mikor egy kedves Malvinkáról az online videózás hajnalán nagyot hasító Szalacsi-videóból Árpi „nővérje” ugrik be. A Sanyikák is kaptak már egy jókora keresztet a hátukra a tévés archívumból (de szép macska vagy, Sanyi, a k**va anyádat – ugyebár), arról nem is beszélve, hányszor hallottam már otthon Psota Irén klasszikusát – „Tibi, te bitang!”

Szóval rációt a kínjaimban ne keress, de hát nekem, mint egy ilyesmire hajlamos fazonnak, éppen lamentálhatnékom van, na!

Maradjunk tehát az Apunál, és annál, hogy ezt mikor fogom én végre hallani! Merthogy a tankönyvek azt írják, hogy ebben a korban (Rókus lassan 15 hónapos) már azért hellyel-közzel kijönnek az emberből az első szótagok, vagy akár teljes szavak – sőt, Reni egy barátnőjének 2 hónappal idősebb kisfia Rokit már a nevén szólította, öcsém! – palántánk viszont túlnyomórészt még csak felesel (Ne! / De!), illetve a baba és mama szavak végtelenített verzióit hajtogatja.

Kétélű fegyver persze ez a privát igényem, mivel feltételezem, hogy mikor már ki tudja majd mondani, hogy Apu, akkor egyebet is ki fog tudni már ejteni, amivel majd bizonyos szituációkban meg is fog izzasztani bennünket, de hát azzal törődjön most még a hóhér.

Pillanatnyilag szavak nélkül sem szenvedünk hiányt visszajelzésekből, hiszen ami a legritkábban tűnik fel Rókusunk arcán, az az értetlenség. Csemeténk már mindent meg tud mutatni kijelentő (az ott a macska), felkiáltó (nyitva az ajtó!) és árulkodó (oda bújt!) módban, nem egyszer pedig – jórészt az etetésére szolgáló babatankban – felszólító módban is (paradicsomot és olívát még! / a sajtot meg a kenyeret vidd innen!), szemeivel gyakorta kérdez (nekem adod a bögréd? / ez itt az egér? / a virágot megfoghatom?), nem is beszélve arról, mennyit huncutkodik velünk: mikor fürdés után a sajátos, de imádnivaló károgása/csicsergése kíséretében csórén szaladgál a lakásban, vagy mikor ránk csukja az ajtót, mikor látja, hogy közelítünk; vagy mikor kergetőzés közben nem tőlünk el, hanem egyenesen felénk fut; vagy mikor nyújt felénk akármit, egyszer csak visszahúzza és elrohan vele, vagy csupán megszorítja és nem engedi; vagy mikor hajtogatom neki, hogy lassan, óvatosan, ő meg csak kuncog egyet és gondolja, naná, persze, Apu! És még sorolhatnánk a szituációkat, amikor – legyünk bárhol is – átlagban 3-4 újabb és újabb embert vesz meg a mosolyával és teszi derűsebbé bárki napját, legyen az épp akármilyen keserű.

Amikor viszont először ki fogja mondani, hogy Apu, vagy csak azt, hogy Ap vagy Pu, akkor egy láncreakciót beindítva, tág pupillák, tátva maradt száj és egyéb tünetek kíséretében (a Budapest Bár után szabadon) a szívemben váró bomba engem dönt nyomban romba!


AZ ÖSSZES EPIZÓD:

 

1. Boldog új életke!
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
6. Ásó, kapa, nagybőgő!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!
21. A nagy büdös helyzet!
22. Anyu(ci)róka
23. Koszmix a kádban!
24. A végtelenbe és tovább!
25. Ez itt a keeert – avagy udvari bolondozásaink!
26. Ha etetni akarod a kicsit, előbb ezt olvasd el!
27. Mikor lett a kisbabánkból kislegény?
28. A nagy büdös helyzet 2.
29. Mikor a Róka a fejembe szállt…!
30. Rokink 13 legfontosabb gondolata!
31. Rókus, a pedagógus!
32. I. Fényevő Rókus, a lámpák hercege
33. A kisbetűs élet
34. Nicsak, ki beszél? (napunk percről percre)
35. Nicsak, ki beszél még mindig? (napunk percről percre – 2. rész)
36. Ha én egyszer kinyitom a számat…?!
37. Az első igazi karácsonyunk
38. Rókus úrfink soha vissza nem térő első éve
39. Nincsen Róka tövis nélkül!
40. Örökké ösztönös lököttek, avagy az öröklött örökzöldek
41. Megmutatom, mi az igazibó’, ami a gyerek kezébe nem való!

42. Róki és a nem épp szokványos játékai

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább