Fotók: Horen
Instagram: @rokkorokush
Bizonyára sok-sok szülő beleesett már abba a verembe, amibe én. Oda, ahol a szirupos nosztalgia találkozik egy óhajtott jövőképpel, de az ütközetnek csalódás a vége, meg a szívbemarkoló megállapítás, hogy csemeténk egy tiszta más korban látta már meg a napvilágot, mint mi magunk.
Ha az ilyesmi elburjánzik, akkor a szülő remegve próbálja olyan vágányra állítani gyermekét, mely privát délibábjai, beteljesületlen (hangsúly a sületlenen!) álmai felé vezet, de én mondom, az ilyesminek magamon már a rügyét levágom! Csak kerüljön a szemem elé!
Nos, mielőtt még remegő kézzel nyúltok egy papírzsepi után, mert itt hirtelen akkora lett a dráma, elmondom, csupán arról van szó, hogy
Rokit tulajdonképpen már születése után néhány héttel megjutalmaztam azzal, hogy ő örökölheti csodás gyermekéveim legkiválóbb fegyverhordozóját, cimboráját, Kutyikát, illetve – minő sorsszerű egybeesés – Kutyika egyik hűséges pajtását, Rókicát.
Egy piros, eléggé elhasznált ebpéldányról, illetve vele egykorú sárga ravaszdiról van szó, akik még teljesen más módszerrel készültek a szociban, mint akár a rendszerváltás utáni nagyobb gyerekkorom búcsús plüssei. Reni szerint Kutyika (az én első IGAZI barátom!) félelmetes és ronda, én szerintem meg egy vörösszőrű szeretetbomba, aki széthasította az összes démont az ágyam körül, míg én Lego-birodalmakról álmodtam.
Ezt a terhet róttam Rókusunkra mindjárt az elején, és bele se gondoltam, hogy ez nagyjából olyan, mintha nekem például apum egyik korabeli haverjával, azaz egy tőlem mondjuk 30 évvel idősebb bádogos bácsival kellett volna cimborálnom. Bizarr, nem? Dehogynem, a hétszázát!
Kutyika Rókicával együtt ugyan továbbra is ott lapul az egyik játékos dobozban a többi plüss között, néha szinte hallom, ahogy bölcs tanácsaival próbálja jó útra terelni azokat a mihaszna sihedereket (de el ne áruljátok senkinek, hogy ilyenek járnak a fejemben, mert valakit tüstént ideküldenek a szociálisról), ő azonban már nem épp Róki gyermeki fantáziájának központi alakja, amit egy picit könnyebben fogadok el, merthogy olyanja, mármint gyermeki fantáziája még talán neki nincs is!
Nos, de akkor mégis mije van?
Ugye, azt talán már említettem, hogy a játékellátó hadműveletet elvesztettük a családdal szemben, és egyéves korára annyi cucc veszi körül, mint engem úgy ovi végére. Bocs, már megint bezzegezek a 80-as évekkel, amiből jobb, ha csak a zenére emlékszünk és nem arra, hogy talán még egy Kutyikára is heteket kellett várni, mire leküldték Vlagyivosztokból, vagy az ég tudja, honnan.
Roki tőlünk eddig csak egy rágókaként applikálható dizájnos, gumiból és fából készített rókát kapott. Ja, nem! Meg egy lakást, amiről mi azt hittük, hogy csak egy lakás, de kiderült, hogy egy vidámpark. Persze csak Rokinak. Nekünk, a szüleinek ez innen nézve egy túlélőzóna, ahol minden sarkon újabb és újabb előreláthatatlan veszély leselkedik rá.
A játékokkal, amelyekről lerí, hogy azokkal szabad és ajánlott maszatolni, időnként valóban elbíbelődik, neki azonban leginkább azokra fáj a foga, amikért meg kell küzdenie – velünk. Lássuk, miket találhattok időnként Roki játékbirodalmában, ha jobban körülnéztek:
A szívem hasad meg, az idegeim meg remegnek, mikor közelít felé, felveszi, majd elindul vele a nappali aknamezején. A történet végét ki tudjátok találni!
A dolgok, amik idővel előkerülnek a fürdőszobai tükör mögül. Rokink minden áldott kézmosás után kicsomagolja azt a szekrényt, és tüzetesen átvizsgálva a színeket és a formákat: választ. A ciklámen, illetve élénk zöld színű tubus pedig a kedvence lett, különösen mióta fel lehet azok tetejét pattintani a fogaival. Nyugi: kiürítettük és kimostuk.
Egy gyerek kedvenc játszópajtása a fogkefe. Hinnéd? Javarészt akkor volt érvényes, amikor bújt elő a fogacsok első szériája, és nyilván nagyszerűen lehetett őket a sörtékkel vakargatni.
Pedig, ugye, ő nem is kutyus, hanem Rókus! De mit lehet tenni, a papucsot így is időnként lábhoz hozza.
A legújabb játékai, amiknél csak egy rövid ideig állt a legnagyobb félelmeinket soroló lista elején, hogy azok már mi piszkot össze nem szedhettek kezeinkről, zsebeinkből, kulcslyukakból! Ezt lehet orvosolni, azt viszont már bonyolultabb, hogy amikor szükség van rájuk, például a slusszkulcsra, akkor azt ne leizzadva, egy kanna alján találjuk meg több kacattal beborítva.
Előbbi az ágyon, utóbbi a földön állva mellmagasságban van, mint az ügyes marketingesek csalogatóan elhelyezett árucikkei! Tehát a dolgok, amikhez okvetlen szükség van csemeténket felemelni és tartani. A képeket aztán szabadon lehet borogatni, tologatni, ütögetni, simogatni, a kapcsolóval meg idegesen kínlódni.
A kedvenc időtöltése, miközben főzünk, eszünk, kipakolni a sarokszekrényből a vasedényeket vagy a műanyag ételhordókat (totykákat!). És tulajdonképpen egy csalétek, mert ha megnyitjuk előtte ezt a varázslatos szekrényajtót, kapunk néhány perc szünidőt!
Tudnotok kell, hogy Narnia nemcsak a ruhás-, de bármilyen szekrény mögött megtalálható, legalábbis Róki számára. Legyen szó a már említett edényes, konzerves/tésztás, tejes/kukoricapuffancsos, vagy valódi ruhásszekrényről, ő mindenhol rálel egy csodás mesevilágra, amit érdemes felfedezni (értsd: kipakolni).
A fentiek mindegyikénél persze első körben még alkalmaztuk a nemeket, de idővel ez a pajzs is megrepedt a csöppnyi bitangunk ellenállásának, illetve véget nem érő ismételt próbálkozásainak súlya alatt.
A megoldás persze nem az, hogy mindent megengedünk ennek a piszkos csirkefogónak, de a józan ész határain belül nem tiltunk olyasmit, aminek az égvilágon semmi értelme. Idomulunk, lekerekítjük és kiszínezzük a rá leselkedő éleket, hisz a lakásuk nem egy sötét kolostor, hanem egy vidámpark, vagy mi a szösz!
AZ ÖSSZES EPIZÓD: