NYITÓKÉP: FEKETE NÁNDOR ILLUSZTRÁCIÓS FELVÉTELE
Az elmúlt napok eseményei adták, hogy aki leült a képernyő elé, nem feltétlen tudott 100%-ig a focira összpontosítani. Nemcsak a járványra, a megszorításokra vagy az aznapi tüntetésre gondolok, hanem, hogy a folyóvizek némely helyeken a hidak derekát nyaldosták, és Noé is elment a barkácsboltba szeget vásárolni a bárkájához. Ha nem lenne amúgy is bizonytalan a bajnokság, azt mondanám, a játéktér egy idő után alkalmatlan volt a focira, minden passzból „elcsalt” két centit, nem beszélve az izmok megterhelésétől, a sérülésveszélyről.
És persze tegyük hozzá, hogy a kéthetes válogatott miatti szünet is kissé kizökkenthetett, miközben tényleg mondom, nem a foci volt a mindennapok prioritása. Hideg fejjel, őszintén, de tényleg… Másrészről éppen a foci az, ami képes elvonatkoztatni, lelket „melegíteni”. Valószínűleg nem véletlen az a feltételezés sem (mert ugye a szentimentális gondolkodásunk megkívánja), hogy még a világháború alatti tűzszünetekben is focival „ütötték el” az időt a katonák, a győztes pedig cigarettával és csokoládéval kínálta a legyőzöttet.
A fenti sorokból érződő aktuális lelki világomért elnézést kérek, emberi mivoltomat képtelen vagyok letagadni.
Szóval kéthetes szünet után folytatódtak a küzdelmek, tudtuk, a képlet egyszerű: ha győzünk, megtartjuk a lépéselőnyünket a Slovannal szemben – éppen a pozsonyiakkal vívandó derbi előtt ez felértékelte a lélektani dolgainkat. Mivel a városban semmi sem marad titokban, hallani lehetett a sérülésekről, arról, hogy lesznek változások a megszokott kezdő tizenegyben. Most itt ragadnám meg az alkalmat, és a kényszerű döntések hátteréből adódóan is tisztelettel kérdezném: ez a Müller gyerek biztosan középhátvéd? Csak mert a szélén szerintem magához, és a már említett rossz talajhoz képest átlagon felül játszott.
A mester dolga a csapat összeállítása, és a mester valószínűleg nagyon is jól tudta, miért rakta őt a bal oldali „futó bástya” szerepébe.
Malý amúgy is lepipálja őt középen, szóval üdvözítő, hogy tudunk majd posztokat „csúsztatni” kezdőn belül is. Divkónknak nem kellett ilyen magasröptű gondolatmenetbe bonyolódni, elfutott, csinált egy visszacselt, amivel pozícióba hozta saját magát, és bumm – 0:1. Odahaza a kicsi emberpalántáinknak ez volt az eddigi legaktívabb szurkolói részvétele, még ők is megemelték a gombócos DAC-sapkájukat Markó előtt. Ramirez bődületes kapufájánál pedig összerezdültek. Apropó, kapufa, nem tudom megállni szó nélkül, hogy az első félidő statisztikáiba a kapura tartó lövések arányába hogy nem számolandó bele a kapufa? Kedveskéim, a kapufa a kapu szerves része, nemde?
Egy gól az első játékrészben, fordulás után további öt. Kellett hozzá a szerencse, hogy az arány a mi javunkra billenjen, vagy…?
Vagy szimplán beledaráltuk a vége felé a vendéglátóinkat a sárba? Én elvenném az előző mondatom végéről a kérdőjelet, és egy hatalmas felkiáltót tennék! Felkiáltok: győztünk! Na de haladjunk sorjában. 1:1: Jedlička először akkorát fogott, hogy az halban mérve is tükörponty, ám a védelmünk csak összehozta. Nem véletlenül volt annyira mérges Jedla, kb: csesszétek meg, akkora tükörpontyot fogtam, amiből az egész csapat jóllakna, ti meg odadobjátok a kóbor macskáknak!? 1:2: Friede gólja, ha nem megy be, akkor az ütemkéséses védő miatt büntető lesz. De nem kell variálni, ismét vezetünk. 2:2: az imént kóbor macskákat említettem, ázott bundájúakat, akik csak úgy fejelgetnek maguknak. Hát igen, megint döntetlenre állunk.
Optimista voltam, van még elég időnk – gondoltam – és bíztam a lepergő homokszemekben, melyek súlyától összeroppan a Nagymihály.
2:3, 2:4: végül Kalmár kapitány tizenegyese és Fábry kegyelemdöfése kellett hozzá. Miután beletörődtünk, hogy nem mehetünk focira, csendben elfogadnánk az egy pontot is? Inkább ne, a bajnoki címhez kell az ilyen sárdagasztás is, kellenek a sötét fellegek, igen, az égiek is szükségesek. Jedla mérgében megkerülte a kaput, és igaza volt, hozzatok egy belső védőt, és a kicsik remélik, karácsonyra végre meglesz a DAC body is a store-ból! Ugye anya, kivisztek majd minket is, ha szól a We are the Champions? Kegyetlenül fontos három pont volt, becsináltunk örömünkben!
(Roberto)