Az interjú megjelent a Klikk Out 2020/12. számában.
Fotók: Ugróczky István
A felsőpatonyi Kovács Barnabás amolyan nagybetűs MŰVÉSZ. Költő, fotográfus, de akad a tarsolyában egy experimentális film is, és újabban egy karácsonyi tematikájú mesekönyv került ki alkotói műhelyéből. Magát jellemezve csak annyit mond, hogy szereti az extrém dolgokat és a kihívásokat. Mindig valami újat keres. Kifejezetten kedveli a felfedezést, a kísérletezést, az idegen vizeket. Maga a folyamat, az út inspirálja, és a semmiből jött intuíció adja az irányt számára.
Javában tart az adventi időszak, s egy karácsonyi témájú gyermekkönyvet forgatva az ember arra gondol, maga a szerző is szereti és élvezi ezt az ünnepi készülődést. Van ebben igazság?
Ahogy minden jó dolog, így ez is a gyermekkorra vezethető vissza. Emlékszem, nagyon vártam a karácsonyt, számoltam a napokat. Egyre csak kérdezgettem: mikor lesz már karácsony? Még hány nap? Hányat kell aludni? Mindössze 4 évesen a hóesés és a karácsony foglalkoztatott leginkább. Még most is érzem az illatot, ha visszagondolok, a kalács, a bejgli, a sütemények, az ezüst vagy arany szaloncukrok. És az ajándékozás. A meglepetések. Igyekeztem mindenkinek saját kezűleg ajándékot készíteni. Rajzoltam. Őrizgettem. Nézegettem és előre örültem, boldog voltam. El is képzeltem, mikor átadom az ajándékomat, hogyan fognak örülni neki. Felnőttként is bennem él a hangulat, a kandalló fénye, a fenyő illata.
Most azonban nagyon oda kell figyelni, ebben a túlélő, programokkal zsúfolt rohanó világban és megálljt parancsolni magunknak. Lelassulni, hogy igazán át tudjuk magunkat adni az ünnepi hangulatnak, a kitárulkozásnak. Éppen ezért, hét éve eldöntöttem és készítettem egy örök karácsonyfát.
Egy öreg ajtóra díszeket ragasztottam, és az összkép fenyőfát formáz. Ha ránézek, mindig emlékeztet, nálunk minden nap karácsony van. Milyen jó életem van!
A mesekönyv, amelyről beszélgetünk, meglehetősen hosszú utat tett meg, míg eljutott a könyvesüzletek polcaira jelenlegi formájában, hogyan csiszolódott?
Az alapötlet 15 évre nyúlik vissza. Akkoriban nálunk rendszeresek voltak a csínytevések, és a képzeletbeli gyermeki világ eljátszása. Hiszen lányom, Imola 6 éves volt, míg húgom lánya, Olívia mindössze kétesztendős. Egy nap olyannyira sikerült a jókedv, hogy azon kezdtünk nevetni, hogy nevetünk. Végül kicsúszott az a bizonyos röff! Azonnal röfögő versenyt is rendeztünk. Végül egy kérés érkezett lányomtól.
Még most is teljesen tisztán hallom: Apuuu, légysziii! Mesélj valamit, mint múltkor! Most valamit a kismalacról! Légyszi! És elindult…
Kezdődött azzal, hogy a mese valójában a terepen született. Apránként összeállt a főhős neve is, az a bizonyos Röffencs Pista. És ez volt az a pillanat, hogy rádöbbentem, tényleg mesét fogok írni. Miért is ne?! Ezt még nem csináltam, de közben azt is éreztem, hogy ez a mese más lesz. Újat akarok, új megközelítést, máshogy írni, mint ami megszokott. Ezt a mesét a saját gyermeki énemmel fogom írni, játszva. Gyermeki szájízzel, hogy éljen a mese, hogy a sorok között jól érezze magát a gyermek. Végül olyannyira kinőtte magát ez a meseőrületem, hogy még fokoztam is. Teszteltem egy óvodában. A felolvasáskor figyeltem a gyerekek reakcióit. Elég frappánsak-e a nevek, kerestem a lelkesedést, az örömöt, mi tüzeli fel a kíváncsiság élményét. A nyers alap után következett a mű csiszolgatása. Voltak intenzív szakaszai és voltak úgymond pihentető fázisok, melyek 1-2 évig is eltartottak.
Ha már itt tartunk, véleményed szerint milyen a jó gyermekirodalom? Gyakorló szülőként úgy látom, el lehet veszni a piac kínálatban, pedig az irodalomhoz való kötődés itt kezdődik, az első könyveknél.
Az irodalomhoz való kötődés nagyon fontos mozzanat, és vitathatatlan, hogy az első könyveknél kezdődik. Ezért annyira jelentős az első impulzus, az apró kis részletek, az öröm, a lendület, a lelkesedés, hiszen ezek az érzelmek lenyomatként ivódnak a gyermek szellemiségébe.
Az a célom a mesekönyveknél, hogy a boldogság önmagát generálja. Olyan gyermekirodalom kerüljön a szülők látóterébe, melyeknél alaptézis az, hogy kiemeljék a gyermek nyitottságát, teret adjanak a gyermek korlátok nélküli énjének, a képzelet megnyilvánulásának.
Olyan impulzust sugalljon, hogy az öröm, a lelkesedés, a belső boldogság és a szabadság együttesen építse gyermeki énjét, amely a későbbiekben alapként szolgál arra, hogy ténylegesen megfelelési kényszer nélkül kiforrja önmaga emberi karakterét, és így rájöjjön, ki is ő valójában, és mit akar tenni ezen a Föld nevű bolygón. A jó mesekönyv tehát első körben egy igazi karakter, amit gyermeki énnel írnak és rajzolnak, hogy a gyermek magáénak érezze. Élményt generáljon. A gyermekért legyen, majd a második körben a dizájn, a forma, a színek, a papírtónus egy szilárd alapként rezonáljon. Olyan könyv legyen, hogy amikor az ember meglátja az üzlet polcán, csak annyit kiáltson: „Itt vagyok!”, s mikor kezébe veszi, azt érezze: „ Aztaaa… ez egy igazi egyedi jellem. Ez kell nekem!“
Bevallom őszintén, én pont ezt éreztem, amikor megfogtam a könyvet. S ebben nagy szerepe van az illusztrátornak is, az érsekújvári Török Biankának. Fantasztikus rajzok születtek a történet köré. A ti találkozásotok igazán sorsszerű volt, sokáig kerested őt, ha jól tudom.
Török Biankát kivételes művésznek tartom. Ő a tiszta gyermeki énjével alkot, mindezt megspékeli kifinomult érzékiséggel és némi fűszerként a női aspektusát is beleviszi a karakterekbe, s végül a történetet teszi egységes habitussá, letisztult dizájnnművé.
Egy jelenséget alkot, amit mesének hívunk. Török Bianka olyan váratlanul került be az életembe, mint egy meteorbecsapódás. Megismételhetetlenül. Köszönhetem mindezt Kovács Ákos barátomnak, aki egy meserajz tervezetet mutatott a mobiljában. Ekkor döbbentem rá, hogy itt van, megtaláltam azt, akit már tíz éve keresek. Hirtelen értelmet nyert az a sok küzdelem. Mégiscsak létezik az a személy, aki olyan stílusban tud alkotni igazán otthonosan, amilyet elképzeltem. Ezúton is köszönet érte.
Milyen gondolattal engedted útjára a könyvet, mit kívánsz neki vagy a kis olvasóknak, akiket a feldíszített fa alatt ott fogja várni Röffencs Pista története?
Amikor megláttam becsomagolva a könyvhalmazt, akaratlanul is felébredt bennem a gyermek. Körbejártam. Egyszer, kétszer, sokszor. Gyönyörködtem minden részletében. Aztán ki akartam bontani. Érinteni. És mikor megtörtént, beszívtam mindazt a jót, ahogy készült. Minden egyes lap meglepetést tartogatott. A forma, a látvány, a tapintás, az illat… Olyan élővé tette, szinte a részemből kiáradó új önálló egyéniségként észleltem. Megszületett a mesegyermekem. Azt kívántam neki, hogy játsszon és éljen! Új élményeket szerezzen az új barátaival az óvodákban, az iskolákban, az otthonokban, hogy az ünnep felejthetetlen maradjon.
