NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL, FOTÓK: SZERZŐ
Ennyi hónap bezártság után nincs olyan ember, aki ne vágyna egy kis kiruccanásra. Emlékszem tavaly, mikor lazult a helyzet, kimentünk a Dunához, ahol ihattam végre csapolt sört. Halat is sütöttek ott, igaz, nem szeretem a sült halat a szálkák miatt, de bizisten már azt is megenném! Míg várunk és álmodozunk, engedjék meg nekem, hogy egy különös utazásra invitáljam Önöket, térben és időben. A sztori nem fikció, csak éppen késtünk vele 80 évet.
1938-ban járunk Dunaszerdahelyen, egy korabeli térképet követve utazunk a városban. Csak kevesen tudják, hogy a jelenleg ismert vasúti pályán kívül egykor létezett egy másik is a városban. Egy ló vontatta keskenyebb nyomvonalú, amely vasútállomástól húzódott északi irányba a Dukesz és Herczog-féle keményítőgyárba, más néven a burgonyaliszt gyárba. A kisvasutat „ponváglinak” is hívták, éltek, élnek városunkban őrei a múltnak, akik emlékeznek rá.
A lóvasút a vasútállomáson kezdődött és szintén a Dukesz és Herczog cég tulajdonában volt, eredetileg burgonya szállítására használták.
Elmondások szerint például almát is hordtak rajta, egy ismerősöm, Dani bácsi mesélte, hogy gyerekkorukban gyakran követték a szállítmányt, amiről mindig „lepottyant” pár szem alma, és megrakták a zsebeiket vele. A dunaszerdahelyi ponvágli nyomtáva 600 mm volt, így vasúti kocsik helyett, inkább bányákban is használatos csilleszerű vagonokra gondolhatunk.
A lóvasutak a kis- és középbirtokok közlekedését voltak hivatottak megoldani, kiépülésük 1890 és 1930 közé tehető Magyarországon. Általában a normál nyomtávú vasútállomáson kezdődtek, ahogy Dunaszerdahelyen is. A lóvasutak felépítményébe vékony, általában 7 kg/fm-es acélsíneket építettek. A sínszálakat szeggel rögzítették a talpfákhoz, az ágyazatot 20 centiméter vastag bányakavics képezte. Az útátjárókat tölgypallókkal burkolták, ritkábban terméskővel rakták ki.
A lóvasutak járműve a névadó, vagyis a ló. A kocsik különböző gyárakból beszerzett könnyű kisvasúti kocsik fékes és fékezetlen kivitelben épültek, és teljesen fából, vagy vasvázas-faszekrénnyel készültek.
Induljunk hát a pacikkal és a megrakott kocsikkal a vasútállomásról a gyárba. Most képzeletben szilvát viszünk, természetesen pálinkának, de csakis az egészségünk miatt. Az első kocsit üresen hagytuk Önnek, hogy kényelmesen utazzon ezen a különös kiránduláson. Akárhogy is számolom, a vasútállomás és a keményítőgyár közti távolság legalább két, de lehet három kilométert tesz ki. Az 1938-as térképen pontosan követhető a nyomvonal.
A lóvasút pályája a dunaszerdahelyi vasútállomáson lévő rakodóban kezdődik, majd átszeli a mai Pozsonyi utat, itt elhaladunk az egykori Futura gabonaraktár mellett, amit a ponvágli átadása után két évtizeddel építettek, és napjainkban már lakásoknak is otthont ad.
Jobb oldalt az állomási parkot láthatjuk, középen a pár évvel ezelőtt felavatott világháborús emlékművel.
A dunaszerdahelyi vasútállomást 1895-ben adták át a forgalomnak, eredetileg a Pozsony-Újváros-Dunaszerdahely helyi érdekű vasútvonal végállomása volt.
Korábbi állítások szerint a mai Ádor utcában kezdődött a lóvasút első városi szakasza, a hadifogolytábor területén. Viszont a térképen a mai Štúr utcán fut egyenesen, ami gyakorlatilag párhuzamos az Ádor utcával, kb. 150 méter távolságra egymástól. Lehetett például vonalkorrekció, hiszen húsz év differencia van a hadifogolytábor és a követett térkép között. Az állomási park után a Tábor utca keresztezi az utunkat, ezt az utcát a ’38-as térkép még nem jelöli. A Tábor utcán túl jobb oldalt fabarakkokban szlovák elemi iskolát találnánk, amiket a második bécsi döntés után – tehát a térkép keltezésének évében – szétszedtek és elhordtak. Ma játszópark és óvoda van a helyén.
A következő útátjáró az Erzsébet téren található, és kb. a mostani Általános Hitelbank (VÚB) mellett szelte át a lóvasút az utat, majd a Sport utcán folytatódik.
Jobbra tekintve a Bonbon hotelt – régebben Duna szálló -, látjuk, pardon az már DAC Bonbon.
Ezután 90 fokos jobbos kanyarral az 50-es évek végén felszámolt Újfalu temetőjét (a térképen kereszt jelöli) kerüli meg. Ez nagyjából a mai Bonbon és az Egészségügyi Szakközépiskola területe. Innen kelet felé tartunk, majd a mai Vidékfejlesztési Szakközépiskolánál egy balos kanyarral újra északi irányt veszünk, hogy megint egy jobbos ívvel elérjük a mai Vásárteret, átszelve a Štefánik utcát. Elég volt a kanyarokból, rendesen elszédültem, de mit lehet tenni, ez volt a pálya eredeti nyomvonala a térkép szerint. Persze a terület azóta teljesen megváltozott, ezen ma vasút aligha futhatna.
Megérkeztünk a Szabadidőpark ismert utcájába, ami minden év szeptemberében a Hagyományos Csallóközi Vásár kapuja.
Balra a Trianon emlékmű, majd odébb az egykori Zerda pub található. Szintén balra tekintve a MOL Arénát látnánk napjainkban, ám ’38-ban a DAC stadionja még nem itt, hanem a mai Rózsaligetben, jobban mondva az akkori Csigéri dűlőben volt, ahol 1904-ben tornaszereket állítottak fel.
Ugyanitt 1905-ben Vermes Ferenc a korábban megvásárolt telken építette fel kúriáját. De mi pongváglizzunk tovább: az utolsó kanyar egy jobbos ív a Tűzoltóság udvarának észak-keleti sarkánál. Ezután a kisvasút eléri az utolsó útátjáróját a Kisudvarnoki úton és megérkezik a Dukesz és Herczog-féle keményítőgyár telepére, ahol a pálya kihúzódik a mai Múzeum utcához. Egykor ez volt a Galántára vezető országút, ma ugye zsákutca.
A Dukesz és Herczog keményítőgyára, nem más, mint a későbbi konzervgyár, illetve lekvár és szeszgyár, a köztudatba Slovlikként maradt meg.
Ma ezen a helyen a Minit cég készíti az ismert apró pogácsáit. A kisvasutat később felszámolták, mindenesetre a 1938-as térképen még megtalálható, illetve egy 1941-es katonai térképen szintén megjelenik, de azon a Kisudvarnoki útátjáró előtt véget ér. A keményítőgyár egykori tulajdonosai Dukesz testvérek (Márk, Ármin, Arnold) és Herczog József voltak.
A 2. világháború idején kibontakozó zsidóellenes intézkedések miatt a gyárnak új tulajdonosai lettek, akik zöldség és gyümölcsfeldolgozásra álltak át. Korabeli források azt is megemlítik, hogy a dunaszerdahelyi lóvasúttal fekáliát is szállítottak a hadifogolytáborból a mai Mező utcába. Eszerint létezhetett egy szárnyvonala, kitérővel, vagy több is, mert Dani bácsi mesélte azt is, hogy az egykori vágóhíd felé szintén járt a lóvasút. Tele van rejtéllyel ez a különös utazás!
Elegem van a covidból, kérem azt a tavalyi hekket, meg a sörömet! Sőt az előző életünket is kérném vissza, úgy ahogy volt…
(Roberto)