Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de idén mintha minden zöldebb lenne a városban. Talán mert csapadékból sem volt hiány, a fák lombjai is dúsabbak, és eddig nem nagyon lehetett látni ennyire szép rózsákat sem a parkokban. Egy hónapja a Rózsakertben épphogy csak bimbóztak, kicsit aggódtam is, hogy fogunk ott június elseje környékén fotózkodni. A dátum nem véletlenszerű, maradjunk annyiban, hogy egy kellemes családi évfordulót takar. A Rózsaliget egyébként is a szívemhez nőtt, nem csupán gyermekkorom nagy részét töltöttem ott a nagyiéknál, de később két évtizedig ott is laktam.
A futórózsás sztorimat ezúttal sem tudom kihagyni, nyilván páran olvasták már, de ezt a bohókás történetet minden tavasszal felidézem magamban. Még abban az időben, mikor egész kicsi koromban szoros barátság fűzött a cumisüveghez, úgy véltem, a futórózsák valóban tudnak futni.
Így mikor mellettük haladtunk el, a szüleimet megkértem, igyekezzünk, nehogy megkergessenek a rózsák: még agyonszurkálnak! Na de a mondás szerint: „Ha a rózsát szereted, a tövisét elviseljed!”
Szóval az idei esztendőben, május közepén ugyan még szégyenlősen fedte fel egyik-másik rózsabokor a színét, azt már sejteni lehetett, illatukkal most sem fukarkodnak majd.
A rózsa virágzása valahogy az állandóságot jelenti, talán kevesen tudják, nem véletlenül kapta a „szever” 1-es lakótelep a virágok királynőjéről a nevét.
A dunaszerdahelyi kertészet már a múlt rendszerben is értette a dolgát, így a városvezetésnek a hetvenes években frappáns ötlete támadt. Virágokról szerette volna elnevezni az újonan épített, vagy tervezett lakótelepeket, melyeket addig csupán az egyes égtájak szerint azonosítottak be. Vagyis a terv szerint minden lakótelepen más-más virág került volna kiültetésre. Ma már tudjuk, hiába keresnénk például a Tulipánligetet, nem valósult meg maradéktalanul minden elképzelés. Szintén egy korabeli, 1970-ben kiadott folyóiratban olvastam a következőt:
A dunaszerdahelyi városatyák 1959-ben kezdtek foglalkozni a „fásítás” gondolatával. Sokan szkeptikusan legyintettek: Itt, ahol még a széket is kilopják alólad? Aztán mégis kiültették az első rózsatöveket. Éjjel 200-300 eltűnt belőlük. Másnap, harmadnap megismétlődött hajszál pontossággal mindkét folyamat. Szerencsére a Városi Nemzeti Bizottságnak volt elég rózsája… (Új Ifjúság)
Mi tagadás volt vele munka bőven, de ebből is látszik, a rombolás és a panelprogram mellett nagy hangsúlyt fektettek már abban az időben is a város utcáinak, tereinek környezetének szebbé tételére.
Nemcsak virágokat ültettek, de zöld sávokat, fákat és díszcserjéket is. Meg is lett az eredménye, Dunaszerdahely országos, illetve kerületi szinten minden évben jelentős eredményt ért el a városszépítő versenyben. Ha létezik manapság valami hasonló, települések közti megmérettetés, a Győry Szilveszter-féle rozárium jó eséllyel indulna a legelőkelőbb helyezésekért is.
Persze rózsákkal nem csak itt találkozhatunk a városban, minden bizonnyal ezért sem lehetett az egykori lakótelepi névadások tervét véghez vinni.
Nekünk már így a természetes, keleti, nyugati, északi… A Rózsaligetben szintén felbukkant már másfajta virág is, melyek manapság sincsenek sehol biztonságban az élelmes virág- és díszcserje tolvajok előtt. Az egyik Fő utcai vendéglő előtt például még fényes nappal sem. Joggal tehetnénk fel a kérdést: ugyan milyen ember az, aki virágot lop? Hisz’ elvileg, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet!? Talán csak segíteni szeretne, és home office-ban gondozná tovább őket…