FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Egy bizonyos témakört úgy kell bemutatni, ahogy azt a valóság szülte, legélethűbben pedig az elbeszélő szemével látunk bele az adott történetbe. Bizonyára mindannyian találkoztunk már mozgásában korlátozott emberrel, talán közvetlen környezetünkben is él ilyen személy. Mai vendégünk, Bohuslav Mičlo ugyanolyan hűséges DAC-szurkoló, mint bármelyikünk, sárga-kék szíve a győzelmekben lel örömet, kerekesszékes társaival együtt.
Emlékszem, a régi stadionban játékosaink külön megálltak a szektoruk előtt, tapssal köszönték meg jelenlétüket, na meg persze kitartó buzdításukat. Ott ült kerekesszékében Mičlo úr is, kezében trombitával és egy léggömbbel, melynek „arca” Szarka Ákost formázta. Handicap – ma ezzel a szóval ismerkedünk, ami tulajdonképpen nem is egy kifejezés, hanem egy életforma. A riportból megtudhatjuk, milyen a fizikai korlátok közé zárt határtalan szenvedély.
Bevallom, meglepett a kiváló magyar kiejtése, amikor először beszélgettünk. Mondjon kérem valamit a kezdetekről, hogy ismerkedett meg a dunaszerdahelyi focival?
Dunaszerdahelyi vagyok, itt születettem, így természetesen magyarul is megtanultam. A focival legelőször még a régi, Vermes-villa melletti pályán találkoztam, az ’50-es évek elején. A pályára ráláttam az ablakunkból, mellette állt a házunk. A DAC akkor készült birtokba venni az új stadiont, ezt a Vermes-villa melletti pályát pedig később megszüntették. Abban az időben az számított új stadionnak, mára már nyoma sincs, lebontották. A helyén most a MOL Aréna áll.
Aztán mikor iskolába jártam, már az új stadionban, a mai Sport utcában játszották a meccseket, én pedig hűséges focirajongó lettem.
Azt mondtam, hogy jártam – nos igen, abban az időben én is rendesen jártam, nem voltam kerekesszékhez kötve, ez csak az utóbbi tíz évben alakult így. Amikor átépítették a stadiont, összejártunk a kerekesszékes társaimmal, de ugyanúgy a többi nyugdíjas öreg úrral, és naponta figyeltük a bontás, majd az építés folyamatát.
Meséljen kérem arról, hogyan látja a kerekesszékből a DAC-ot, hogy éli meg a mérkőzéseket? Melyik stadionban voltak, vagy lettek megfelelőbbek a feltételek, ami az akadálymentesítést illeti?
A régi stadionban a főtribün alatt ültünk, a pálya hosszanti irányának háromnegyed részében. Megoldott volt a közlekedés, a pályára is kellőképpen ráláttunk. Az új Arénában picit rosszabb a helyzetünk, holott az építkezés során a testi fogyatékkal élők szervezetén (Slovenský Zväz Telesne Postihnutých) keresztül kapcsolatban álltunk az Aréna tervezőjével és a DAC vezetőségével.
Biztosítottak bennünket, hogy méltó és mindannyiunk számára megfelelő szektort alakítanak ki nekünk, handicap-pel élőknek.
2018-ban a Bez bariéry (Akadályok nélkül) polgári társulás terepszemlét tartott az Arénában, akkor még csupán a B és a C lelátó volt átadva. A DAC képviselői mellett az Építésügyi Hivatal (Stavebný úrad) küldöttei, valamint az Aréna építői is megjelentek. Bemutatták a tervrajzokat, amelyből kiderült, a stadionon belül hol leszünk elhelyezve. Egy kis részt az A tribünre is terveztek nekünk, csakhogy idővel megváltoztatták a szándékukat és maradtunk a BC sarokban. Ez a hely úgy ahogy megfelel a kerekesszékes szurkolóknak, de az AB sarok egyáltalán nem veszi figyelembe az igényeinket.
Megszólítottuk a Világi urat, hogy szívesen mennénk az A tribünre, arra a helyre, amelyet eredetileg a handicap-es szurkolóknak terveztek. Onnét rendes rálátásunk volna a játéktérre, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy ez a VIP-hez tartozik. Mi nem igényelnénk semmilyen plusz szolgáltatást vagy kiváltságot. Az üdítőért elmegyünk a büfébe és megfizetjük a kártyával, ez nem probléma. Nem kell kiszolgálni minket…
Az egészségkárosultak védelméért felelős ombudsman (Úrad komisára pre osoby so zdravotným postihnutím) egy csomó hiányosságot fedezett fel, melyek az Európai uniós paragrafusokkal és az antidiszkriminációs törvénnyel ellentétesek. Ezért megszólította a Szlovák Labdarúgó Szövetséget (SFZ), amire a labdarúgó szervezet az elnök, Kovačik úr által így válaszolt:
„Az Aréna a SFZ által átment egy ellenőrzésen, annak paraméterei megfelelnek az UEFA előírásainak. A kerekesszékesek átlagon felüli elbánásban részesültek.” Nem tudom, ha Kovačik úr eljönne egy meccsre, és beleülne a székembe, mennyit látna a pályából? Talán megváltozna a véleménye!
Átlagon felüli bánásmód? Egy előkészületi mérkőzés tapasztalata szerint az AB sarokban hiányoznak a handicap-es illemhelyek. Mivel a BC szektor zárva volt, kénytelen voltam innen nézni a meccset. Szünetben a rendezőktől kértem segítséget, hova tudnék elmenni toalettre. Miután rájöttek a hiányosságra, a túloldalt lévő a BC szektorba küldtek át. Egyébként onnét az útirány sem volt kitáblázva, merre található a mozgássérültek illemhelye. Nem esett nehezemre átmenni, üres volt a B lelátó alja, de képzeljük el ugyanezt pár ezer szurkoló jelenlétében.
Megoldás kínálna, ha a már említett A tribün azon részét átengednék nekünk, amelyet az eredeti tervek szerint nekünk, mozgássérülteknek szántak. Ezzel egyszersmind megszűnnének a mentális akadályok is. Nyilván egy kerekesszékes nem engedhetne meg magának 35 eurós jegyárakat, de mondjuk a hagyományos „ZŤP” belépő még beleférne. Ha már itt tartunk, mindenhol ingyenes a belépés a magamfajtának, és itt nem arról van szó, hogy sajnálnám a 2 eurót a klubtól.
Ha mondjuk az európai kupasorozatban az ellenfél szurkolói közt lenne egy kerekesszékes szurkoló, nagyot nézne, hogy fizetnie kell a belépésért.
Valószínűleg ez sem hatná meg Világi urat. A neki címzett levelezések során sem foglalkozott velünk, megvannak az emberei, akik elvégzik helyette a „piszkos munkát”…
Sajnálatos dolgok ezek, viszont a foci iránti szeretetét úgy gondolom, nem befolyásolják. Térjünk rá, mit jelent önnek a DAC?
A jelenlegi helyzetünket nehezen kommentálom, nem mondhatom, hogy tetszett az eddig mutatott játékunk. Ennek ellenére a következő hazai találkozóra optimistán készülök, bízok a fiúkban, hogy képesek megmutatni játéktudásukat. Jó csapatunk van, talán a kommunikációba csúszhatott be valamilyen hiba. Nem játszhatunk minden meccsen ugyanolyan rosszul, továbbra is biztatni fogom a DAC-ot. A klubhoz, illetve az Arénához egy különleges kapcsolat is fűz. Amikor építették az új Arénát, a kerekesszékemmel körbejártam és hónapokon keresztül fotóztam, videóztam a folyamatot. Ebből az anyagból négy kisfilmet készítettem (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész), külön-külön mindegyik lelátóról egyet.
Ezekkel a felvételekkel is szurkolok, nemcsak a hangommal, vagy a trombitámmal. Ahogy a játékosoknak a labda a „hangszerük”, nekem a trombitám. Azzal is biztatom a csapatot, mégha a körülöttem ülőknek ez nem is mindig tetszik.
A DAC-nak korábban is szép sikerei voltak, szép emlékek fűznek ehhez az időszakhoz. A cukorgyárban dolgoztam, ahonnan České Budejovicére mentünk busszal kirándulni. Visszafelé egyezkedtünk a sofőrrel és a kísérőnkkel, hogy nem mehetnénk-e Ostraván keresztül haza, mivel a DAC éppen ott játszik bajnokit. Így aztán „kis” kitérőt téve befutott a buszunk Ostravára, lett is nagy meglepetés a stadionban. Amikor átépítették a dunaszerdahelyi stadiont, Szencen is voltam párszor a barátaimmal, lehetőségeimhez mérten idegenbe is elkísértem a focistáinkat.
Mi kerekesszékesek ugyanúgy összejövünk a meccsek előtt, vagy a meccsek után, és egy korsó sör mellett a fociról meg a DAC-ról beszélgetünk. Egy órával a mérkőzés előtt találkozunk az Aréna mögött a többi szurkolótársunkkal. Nagyjából egykorú a társaság, így nyugodtan nevezhetem őket öreg uraknak, hisz’ én is közéjük tartozom már.
Hol magyarul, hol szlovákul folyik a beszélgetés. A MOL Aréna építésénél, mikor még állt a régi főtribün, ezek az öreg urak mindig összejöttek a lelátón és idézőjelben konrollálták az építkezés folyamatát. Szerepelnek a kisfilmjeimben is, öreg urak a Kék Duna áruház elől, hétköznap ugyanis ott „ül össze” a társaság, a „parlament”.
Ha már a Kék Dunánál tartunk, szóljak valamit az új logónkról. Talán az eredménytelenségünk az új logóhoz vezethető vissza.
A szurkolók többségének nem nyerte el a tetszését az új logó, és talán ez a nemtetszés átment a játékosokra is. Számomra elfogadhatatlan, hogy ülök a stadionban, nézem az eredményjelzőn a kék alapon sárga színű logónkat. Kék a víz, vagyis a Duna, a sárga pedig a gabonát jelképezi. Végtére is a színeknek fordítva kéne lenni, hiszen a gabona túlsúlyban van a Csallóközben.
A színek a Csallóköz színei, mégha a mai játékosoknak vajmi közük is van a Csallóközhöz, a pszichéjükre hatással lehet, ami rontja a kommunikációt köztük. Nem tudom, ki kivel van, ki kit ért meg jobban, csak azt tudom, hogy amúgy jó játékosaink vannak. A legutóbbi mérkőzés (Szered – DAC) is megmutatta, tudnak cselezni, fölényben vannak a középpályán, de a befejezéssel gondok vannak…
És ugye, a focit gólokra játsszák, gólok nélkül pedig nehéz győzni. Köszönöm a beszélgetést Mičlo úr, kitartást kívánok Önnek úgy az életben, mint a futballstadionunk környékén. Hajrá DAC!
[Az interjút szlovák nyelvből magyarra a szerző – B.R. fordította]