HC DAC–Vágsellye 29-18 – Kilences Stano Mašekkal

HC DAC DUNASZERDAHELY–HK SLOVAN DUSLO VÁGSELLYE 29-18

Irány a Szlovák Kupa döntőjébe!
Szerda este a döntőbe jutásért harcoltak a lányok a Szlovák Kupa elődöntőjében. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el, az ellenfél pedig a nagymúltú Duslo Vágsellye volt. Mindkét csapat elég foghíjasan lépett pályára, sok ifi játékossal a meccskeretben. A első hét percet leszámítva, az egész meccsen uraltuk a játékot, és mi írtuk a meccs forgatókönyvét.

Gyors támadásokból úgymond könnyű gólokat szereztünk, a védelembe pedig nagyon jól teljesítettünk. Különösen kiemelném a kapuban Magera Noémi szenzációs védéseit, melyeknek köszönhetően percről percre növeltük az előnyünket. Egyszerűen a Sellye nem talált ellenszert a játékunkra, az átlövéseinkre, és a beállóst is sorra okosan megtaláltuk.

A második félidő, miután az első rész tízgólos előnyünkkel fejeződött be, már csak formalitás volt. A stábunk így játéklehetőséget adhatott azoknak a játékosoknak is, akik eddig kevesebbet játszottak, és ők is remek játékkal folytatták az első félidei príma produkciónkat. A csapatunk próbált minél nagyobb tempót tartani, nagy teret kaptak a lövéseink a távoli zónából is.

A végeredményben tizenegygólos győzelem lett, de mindemellett a legfontosabb, hogy a HC DAC bejutott az április kilencedikén megrendezésre kerülő kupadöntőbe, ahol az örök rivális Nagymihály vár ránk. A helyszín még nem ismert, de ami biztos, hogy óriási lehetőség adódik a csapatunknak az értékes kupa megszerzésére. Gratulálok a csapatnak, és szurkolunk a döntőben! Hajrá, DAC!

Stanislav Mašek: 40 éves vagyok, a DAC aktív játékosa, egész életemet a kézilabdának szenteltem, karrierem túlnyomó részét pedig Dunaszerdahelyen töltöttem, emellett viszont Nyitrán, Vágsellyén és Gútán is tevékenykedtem. Pillanatnyilag edzői tanulmányokat folytatok.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább