Vágsellye–HC DAC 23-29– Kilences Stano Mašekkal

Duslo Vágsellye–HC DAC 23–29

A MOL liga elődöntőjének második mérkőzését tegnap este Vágsellyén játszottuk, és a hazai biztató győzelem után már csak egy lépésre voltunk a döntőtől.

Az első félidőt bravúrosan kivitelezte a csapatunk. A felidő elején még úgy-ahogy tartották velünk a lépést a hazaiak, főleg az újonnan alkalmazott kitolt védekezésük miatt. Viszont körülbelül a tizedik perctől nagyobb gyorsaságra kapcsoltunk, és a remek támadásainknak, valamint a kemény védekezésnek köszönhetően elhúztunk a hazaiaktól.

A második játékrész gólváltással kezdődött, a hazaiak betolták a védelmet, de ez sem okozott különösebb gondot a lányainknak – rendre áttörtük a hazaiak védekezését, és könyörtelenül fejeztük be a ziccereinket.

A hazaiaknak volt még pár fellángolásuk, de háromgólos különbségnél közelebb nem engedtük őket. Jó döntésnek bizonyult a kapuscsere, a jól védő Oguntoye kapust Magera váltotta, és rögtön ziccereket fogott, illetve hetest is, ami végül eldöntötte a mérkőzést, és a hazaiak gyakorlatilag feladtak minden reményt. Tehát egy év után újra döntőbe jutottunk, amiért óriási gratuláció jár a csapatnak és a szakmai stábnak. A tegnapi meccsért mindenki dicséretet érdemel, de megengedek magamnak két extra dicséretet – Élő Bea és Juhos Kata részére, akik újra a hátukon vitték a csapatot. A szakmai stáb jól feltérképezte, illetve felkészítette a csapatot.

A harcban az aranyért az örök rivális Nagymihály Iuventa csapatával ütközünk. Hajrá, DAC!

Stanislav Mašek: 40 éves vagyok, a DAC aktív játékosa, egész életemet a kézilabdának szenteltem, karrierem túlnyomó részét pedig Dunaszerdahelyen töltöttem, emellett viszont Nyitrán, Vágsellyén és Gútán is tevékenykedtem. Pillanatnyilag edzői tanulmányokat folytatok.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább