FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A DAC küldetése mindenkor összefogni a Dunaszerdahelyi járás és a környező régió sportszerető közönségét, valamint a térség fiatal tehetségeit. Erről is beszélgettem e heti riportalanyunkkal, a vásárúti származású Kozma Milánnal. A találkozó szervezési részében feleségem, Szilvia volt segítségemre, nélküle nem jöhetett volna létre ez a kordokumentumnak is beillő riport.
Üdvözöllek Milán, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Lévén magad is fociztál, így szélesebb rálátásod van erre a sportágra, azon belül is a DAC-ra. Milyen szurkolói emlékek maradtak meg benned?
Az első emlékeim még a katonaság előttről vannak, ugyanabban az évben került fel a DAC az első ligába, amikor a Vásárút megnyerte a járási bajnokságot. Jó csapata volt akkor a Vásárútnak is, nem kell bemutatnom Bíró Gyurit például, őt mindenki ismeri a DAC táborában. A felnőttek járási döntőjét a szerdahelyi stadionban játszottuk, de abban az évben a vásárúti ifikkel is járási bajnokok lettünk. Valójában azóta járok DAC-meccsre is, persze voltak időszakok, melyek kimaradtak: a kétezres években először leesett a színvonal, majd komoly változások történtek, átvette az „arab” a klubot – olyan szétszórt volt minden. 1985-ben a régi stadionban, ahol javarészt állóhelyek voltak, elkezdődött a lelátók átépítése. Emlékszem, ’88-ban a Bayern ellen még egy földsáncon álltunk az öreg óra alatt. Ezek az évek nagyon megmaradtak bennem, legutóbb mikor itt járt Paľo Diňa, felidéztük az emlékeket. Abban az időben meghívtak a járási válogatottba, fociztunk a DAC ellen is, Škorpil volt az edző. És képzeld, ennyi idő után még megismert Diňa! Említettem neki a ’92-es Sparta elleni meccsünket, ahol már 3:0-ra vezettünk, aztán majdnem kikaptunk:
– Emlékszem Paľko, mekkora gólt rúgtál! Itt volt a fél csehszlovák válogatott, és már 3:0-ra vezettünk…
’85-ben a nehéz kezdetek után – Vítkovice 0:0, Bohemians 0:8 – jött az első győzelmünk a Zsolna ellen, Majoros Gyuri rúgta a gólt tizenegyesből. Kaptunk egy hatost Prágában a Sparta ellen, aztán már beindult a gépezet. Nagyszerű mérkőzéseket játszottunk, a kupadöntő idején éppen katona voltam, azt a televízióban néztem. Szinte ugyanazzal a baráti társasággal járunk ma is meccsekre, akikkel ’85-ben.
Felépült az új Aréna, de még nem volt teljesen kész, csak a B és a C szektorok. Kiváltottam a bérletet is, amit szándékomban van ismét megújítani.
Idegenbe szintén több ízben elkísértük a csapatot – pl. Nagymihályban háromszor is voltunk – bár ez a lendület az utóbbi időben kissé alábbhagyott. Történt ez talán a covid alatti megszorítások miatt is.
Mekkora a klub szimpatizánsainak tábora Vásárúton? Egy időben a község és a DAC szoros kötelékbe tartozott, illetve mindenkor a Dunaszerdahelyi járás egyik futballbástyájának számított Vásárút.
Négyen-öten: a Feri bácsi, Egon, Dezsi, és mi járunk együtt, de nyilván ennél jóval nagyobb a vásárúti DAC-szurkolók közössége. Általában minden hazai meccsen ott vagyunk, egymás mellett is ülünk a lelátón. Sok egykori DAC-játékos focizott Vásárúton a karrierje végén, illetve ez fordítva is igaz, hogy vásárúti származású fiatal került el tőlünk Dunaszerdahelyre. Egy időben úgy szerepeltünk, mint a DAC B csapata, majd miután Világi úr átvette a klubot, mint DAC C. Van DAC-mezem is abból az időből. Végül szétváltak útjaink, a falubelieknek nem tetszett, hogy alig vannak vásárútiak a csapatban. Egy alkalommal az ellenfél sárga-kékben lépett pályára, mi pedig fehérben:
– Az öregek dicsérték, hogy milyen jól játszunk – aztán felvilágosítottuk őket, hogy mi vagyunk fehérben, a vendégek a sárga-kékek.
Nem volt köztük egy vásárúti sem, csupa ismeretlen arc. A szétválást követően az alapoktól kellett ismét felépíteni a község csapatát, de így legalább helyiek alkotják, vásárútiak, felsővámosiak, nyárasdiak… Jelenleg jól megy a foci, vezetjük a bajnokságot és az AG Sport ligába [6.osztály] való feljutás a célunk.
A DAC-ban is így kéne, hogy legyen, több hazainak kellene bizalmat szavazni. Nekem például Bögi Fecó játéka úgy tetszett meg, hogy nem is ismertem a srácot. Hiányzik, hogy nincs állandó tartalékcsapata a DAC-nak, akik elkerülnek a somorjai farmcsapatba, nem alkotnak kiemelkedőt.
Veselovský így kallódott el egy időben Somorján. Nem akarok senkit sem megbántani, de talán sértve érzik magukat, hogy csak ott kapnak lehetőséget, holott arról kéne, hogy szóljon ez a történet, hogy ligás szintű játékosként megmutatják, hová is tartoznak, és segítsék a farmcsapatot. De ugyanígy volt Vásárúton is, amikor DAC B voltunk: nekünk megvolt az alap keretünk, amihez a DAC küldött öt játékost. Annak az ötnek játszania kellett, viszont a mieinknek kellett alkalmazkodni hozzájuk, mert azok nem ismerték a játékstílusunk. Persze volt, hogy egyik-másik egymaga eldöntötte a meccset, viszont általában hiányzott az összeszokottság.
Anno mikor még fociztam, egy bajnokságban játszottunk a DAC B-vel, az a csapat teljesen másképp nézett ki – ismerték egymást, együtt edzettek a nagycsapattal – Medgyes Józsi járt Vásárútra velük, meg Kulich például. De mondom, nekünk is jó csapatunk volt, említettem Bíró Gyurit, aztán Veréb, Házi, Dió, később nyugodjék Bors Józsi, meg az „öreg” Ďurica Jancsival is játszottam egy csapatban – ők is egykor DAC-játékosok voltak.
Ahogy említetted, a 85-ös esztendő, majd az azt következő korszak minden tekintetben meghatározó volt az életedben. Viszont, ha most röviden össze kéne foglalnod, mit jelentett a foci és mit szimbolizál neked a DAC, mi lenne rá a válaszod?
A DAC a miénk, az itteni magyarság csapata, ’85-ben a szívembe zártam, megszerettem a DAC-ot. Majoros Gyurit és Tóth Lacit, meg Audit – őket ismertem, ismerem személyesen is, de például a Jano Kapkóval szintén jóban vagyok. Voltam előtte is DAC-meccsen gyerekkoromban, még a 2. ligában. Egyszer-egyszer a Csallóközi Vásárok alkalmával elvittek Szerdahelyre, olyankor mindig otthon játszott a DAC. Megszerettem a sportot, megszerettem a focit, igaz, az átlaghoz képest későn kezdtem el.
13-14 éves koromban kérdeztem meg Matus Gyuri bácsit, hogy elmehetek-e egy edzésre. Kezdetben nem is nagyon akartam focizni, de sokat tudtam futni, majd gólkirály lettem abban az időben az ifiben. A nagycsapatban is sokáig játszottam, majd Vámosfalun fejeztem be a pályafutásom.
Voltak a hármas tornák – Vásárút, Vámosfalu, Nyárasd – micsoda presztízscsatának számítottak! Aztán edzősködtem is Vásárúton az ifiben. A nagycsapatnak akkor Szigi, vagyis Szigeti Attila volt a trénere, most pedig szintén egy korábbi DAC-os, Varga Dezsi.
A DAC-ban anno minden szép volt, jó focit játszottunk, aztán ment egyre lejjebb minden. Sokáig nem voltam a szerdahelyi stadionban, dolgoztam közben külföldön is. Voltak azok a bundaügyek, akkor nagyon megharagudtam a DAC-ra. Majd mikor ismét fellendült a foci Szerdahelyen – valójában, amikor Oszi bátyánk átvette a klubot, megkérdeztem magamtól:
– Miért ne járhatnék megint meccsekre, végre valaki olyan fogja irányítani a DAC-ot, aki szereti Szerdahelyt, akkor meg miért ne?
Szóval fokozatosan visszavettem a szívembe a DAC-ot, ma már nem tudom elképzelni a hétvégét DAC-meccs nélkül. Nem mindig vagyok mindennel elégedett, de akkor is a Déácé! Szeretném, ha több hazai játszana a csapatban, legyenek magyarok, szlovákok, úgy, mint régen a nyolcvanas években: Pavlík, Fieber, Šoltés, Vahala, Mičinec…, később meg a Jančula, Diňa, Meixner…, Zsákovics, Radványi stb. Amikor jött a Sparta, azok voltak a nagy derbik: Hašek, Skuhravý, Bílek, Bielik, Stejskal…