HAARPiák karmai közt | Összeesküvők

A cikk megjelent a Klikk Out 2023/03. számában.

Fotók: Wikimédia

Hírfolyamunk mostanában telis-tele van a Törökországot, illetve Szíriát sújtó földrengés áldozatainak képeivel, a túlélőkről készített felvételekkel. Szinte felfoghatatlan, hogy hány ember veszítette el életét a katasztrófában, arról nem is beszélve, hogy hányan veszítették el szeretteiket vagy otthonukat.

Az ehhez hasonló traumatikus események után sokan keresik a választ a kérdésre, hogy vajon miért is történhetett mindez. Van, aki nem elégszik meg a tudományos magyarázattal, mely szerint a tektonikus lemezek mozgása okozta a szerencsétlenséget, hanem ehelyett isteni büntetésnek tulajdonítja azt. Megint mások emberi mesterkedést sejtenek mögötte.

Találkozhatunk például olyan állítással, mely szerint a HAARP-rendszer a felelős.

Az Isten háta mögött, az alaszkai Gakonában ugyanis található egy furcsa létesítmény, amely egy jeladóból, illetve a hozzá tartozó óriási antennamezőből áll, és hát – valljuk be – eléggé bizarr látványt nyújt.

A HAARP program terve a kilencvenes évek óta borzongatja az idegeket, illetve mozgatja meg a fantáziát, és bizony ha az Egyesült Államok mindenféle tevékenységét amúgy is gyanúsnak tartó személyek véleményét kérdezed, bizony nem csak ennél az egy katasztrófánál játszott szerepet.

A rendszer fejlesztése ugyanis a fáma szerint egy texasi fizikus, Bernard Eastlund nevéhez fűződik, bár az alapötletet nem is ő szolgáltatta, hanem a legendás Nikola Tesla. Ő egy olyan erős sugarat szeretett volna létrehozni, mely az ellenséges repülőgépek műszereinek megzavarására lett volna alkalmas, illetve jelentős energiamennyiség nagy távolságra való továbbítására, csakhogy pénz híján nem tudta megvalósítani az elképzelését. Nem úgy, mint az Egyesült Államok kormánya, mely nem küzdött ehhez hasonló finanszírozási problémákkal, így a „halálsugárnak” titulált, és időközben sokkal sötétebb célokra szánt találmány végül mégiscsak megszületett. És azóta képes arra, hogy távoli ellenséges objektumokat megsemmisítsen.

De igazából ennél sokkal több disznóságra is. 

A légkör bolygatásával ugyanis meg tudja változtatni az időjárást. Felhőket oszlat el, hogy szárazsággal sújtson bizonyos területeket, illetve megint máshol áradást idéz elő. Így lehetetleníti el az ellenséges országok mezőgazdaságát, ezen keresztül destabilizálva a gazdaságot, és mellékhatásként rengeteg állatfaj eltűnését okozva. Képes hurrikánokat, földrengéseket előidézni, mint azt tette például 2011-ben Japánban, 2008-ban Szecsuánban, vagy épp pár hete tőlünk nem is oly messze.

És ha mindez nem lenne elég, még hátborzongatóbb, hogy a HAARP elektromágneses impulzusok keltésével képes az emberek viselkedését, illetve egészségét is befolyásolni. „Szétrázhatják” a sejtjeinket, hogy ekképp agyvérzést idézzenek elő nálunk, esetleg finomabb sugárzással rákot. Depresszióssá, hisztérikussá tehetnek minket, öngyilkos gondolatokat ültethetnek el az agyunkba, vagy épp észrevétlenül mindenféle nekik hasznos információt. Így vezetnek minket az orrunknál fogva a … nos, itt némileg eltérő véleményekkel találkozhatunk, úgyhogy lehet választani: cionisták, illuminátusok, vagy ehhez hasonló titkos társaságok. A lényeg, hogy egy maroknyi ember (már ha ember egyáltalán, mert bizony a földönkívülieknek is mindenben benne van a kezük, vagy csápjuk, vagy fene tudja, mijük) irányítja mindannyiunk sorsát, akik a végsőkig sarcolnak, pusztítanak majd minket.

De az is lehet, hogy a HAARP teljesen más célt szolgál.

A mozaikszót a High-Frequency Active Auroral Research Program kezdőbetűiből nyerték, és ha le kellene fordítani, akkor „rövidhullámmal működő sarki fényjelenséget kutató programnak” magyaríthatnánk. A név maga nem túl ijesztő, a sarki fény egy szép és érdekes dolog, na de persze kérdés, hogy csak ennek a kutatására fenntartanának-e egy méregdrága létesítményt. A válasz az, hogy valószínűleg nem, de a HAARP program keretein belül sokkal szélesebb körű kutatásokat, illetve kísérleteket végeznek. A légkör külső rétegének, az ionoszférának a rövid ideig tartó manipulációjára képesek a jeladó segítségével. Na, ez már mindjárt sokkal gyanúsabbnak hallatszik egy laikus számára! A helyzet azonban az, hogy a technológiával semmi olyasmit nem képesek véghezvinni, amiről egy összeesküvés-hívő (rém)álmodik. Az időjárást nem képesek befolyásolni vele, pláne nem olyan földrajzi pontossággal, amit feltételeznek, de még csak földrengést vagy cunamit sem tudnak generálni egy előre megadott helyen.

A rendszert ellenben tudják használni kommunikációs és megfigyelési célokra, vizsgálták például a hatalmas mélységekben működő tengeralattjárókkal való kapcsolattartás lehetőségeit, illetve a GPS technika pontosítására is igyekeztek a segítségével. Utóbbi felhasználásoknak nyilván katonai vonatkozásai is vannak, ám mindent elpusztító halálsugárról vagy gondolatok elültetéséről ettől függetlenül nincs szó. Mindez, valamint a légköri jelenségek kutatása mellett pedig folynak ennél még izgalmasabb projektek is, csak hogy egyet említsek, a Jupiterről is igyekeztek egy s mást megtudni a HAARP rendszer segítségével.

Az összeesküvés-elméletek több sebből véreznek.

Furcsa például, hogy ha olyan hatékonyan képes a háttérhatalom manipulálni az elmét, azokén miért nem tudnak fogást találni, akik minden létező internetes fórumon megpróbálják felhívni a figyelmet a mesterkedéseikre. Vagy ha nem is tudnák megváltoztatni a véleményüket, elvileg ugye előidézhetnének náluk egy agyvérzést, és punktum, mindenesetre nem igazán hatékonyak ebben az elhallgattatósdiban. Igaz, leggyakrabban „nevüket elhallgatni kívánó” szakértők véleményére történik hivatkozás, de akkor sem vall nagy effektivitásra a dolog az összeesküvők részéről. Kiirtani pedig már csak azért sem fognak minket, mert akkor nem marad, akit ki lehetne zsákmányolni – a kettő kizárja egymást.

Túlságosan hasznos tanácsokat egyébként nem is találunk arra nézvést, hogy mit is tehetnénk az elnyomóink ellen, azon kívül, hogy minderről okvetlenül tudnunk kell, és ezt a szupertitkos információt meg kell osztanunk az összes ismerősünkkel. Még akkor is, ha olyan természeti katasztrófákat írunk a HAARP számlájára, amelyekre évekkel a rendszer üzembe helyezése előtt került sor, de hát ilyen apróságokon nem múlik a dolog.

A HAARP bázison dolgozó kutatók mindenestre nem nagyon érzik úgy, hogy különösebben titkolózniuk kellene, hiszen minden évben szerveztek nyitott napokat is, amelyeken előzetes bejelentkezéssel bárki betehette a lábát a létesítménybe, és bátran körülnézhetett, ami az igazán titkos kormányzati objektumok esetében elképzelhetetlen lenne. Igaz, ez csak addig volt divatban, amíg állandó jelleggel működött a létesítmény, hiszen néhány éve épp a magas fenntartási költségekre hivatkozva bezárták azt, és csak időszakosan folyik benne munka jelenleg is.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább