Sipos Janka: Feszt | Költőtoll

Rég voltam már fesztiválon. Két picike gyermekem eléggé egymás után született, ami azt jelenti, hogy az utóbbi néhány évben szinte levegőt venni nem volt időm, nem még hogy ilyesfajta úri szórakozáson törjem a fejem. Hanem idén, hogy végre kicsit megnőttek, és már a nagymamánál alvás is nem hogy opció, hanem egyenesen egy kisebbfajta ünnep a számukra, bizony szereztünk is jegyeket egy környékbeli fesztiválra. Azonnal fel is elevenedtek bennem a korábbi, hasonló alkalmakhoz fűződő élmények, a jellegzetes fesztiválhangulat, na meg az ilyesfajta rendezvényeken szinte törvényszerűen felbukkanó embertípusok, és valahogy megpróbáltam mindezt rímekbe szedni. Remélem, jót szórakoztok majd ezeken a sorokon!     

 

Sipos Janka: Feszt

porból lettünk sárrá leszünk

fejünk felett a színes vászon

délben cipzározd ki magad

lucskos törölköződ a sátron

néhány nap alatt felvonul

itt a könnyűzenei kánon

pár nap dehidratáció

másnap a só a zsír lötyög

gyomrodban mégis vigyorogsz

itt valahogy most lepörög

nem úgy a Tesco-parkolóban

a mit nézel te kis köcsög

a füledben nem zakatol

semmi csak a dob meg basszus

szívedben döng a négynegyed

tagjaidban bent zsong a taktus

könnyűnek tűnik hirtelen

mindennemű humán kontaktus

a szád az lehetne nagyobb

meg lehetnél mellben erősebb

de add ide a poharad

otthoni páleszt beletöltsek

persze hogy hoztam kiscica

majd ilyen hülyeségre költsek

vízpart térkő forró beton

mi az nekünk, ha egyszer élünk

most én mászok a te hátadra

aztán középtájt majd cserélünk

kiengedjük az egész évet

a detoxra meg még ráérünk.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább