Kemény meccsen döntetlen a csehek ellen | Magyar virtus, Robertóval

Magyarország–Csehország 1:1, felkészülési mérkőzés

A magyar labdarúgó-válogatott a győztes belgrádi Eb-selejtezőt követően, vasárnap este Csehország legjobbjaival találkozott. A Puskás Arénában megrendezett felkészülési mérkőzésnek nagy tétje nem volt. Ugyanakkor a sikeres Eb-selejtezős szereplésünk derűre és telt házas támogatásra adott okot. Ahogy az már lenni szokott, a Felvidékről is szép számban érkeztek szurkolók. Marco Rossi szövetségi kapitány – aki a napokban ünnepelte 59. születésnapját, illetve azt, hogy öt esztendeje, 2018. szeptember 8-án debütált a magyar válogatott élén – nem eszközölt nagyobb változásokat a kezdő tizenegyben. Miért is tette volna, a cseh csapat játékáról évtizedek óta ódákat lehetne zengeni.

Az olasz szakembernek annak idején nem volt könnyű dolga. A DAC-tól búcsúzva egyből tétmeccsen kellett bemutatkoznia. Anno vereséggel indult a Rossi-éra, s akkor talán még nem is sejthettük, milyen időszak következik ezután. A válogatott végül feljutott a Nemzetek Ligája B. divíziójába, majd az NL-szereplésnek köszönhetően pótselejtezőt vívhatott az Európa-bajnoki részvételért, amelyet – ki ne emlékezne rá – sikerrel vett. S bár a világbajnokságra nem sikerült kijuttatnia csapatát, a jelenlegi esélyeket megvizsgálva, csak valami fatális balszerencse miatt késheti le a jövőre esedékes németországi Eb-t. Nem véletlen tehát, hogy a stadion Rossi nevét skandálta.

A magyar emberek, különösképpen a futballszurkolók, nem szeretnek számolgatni. Eddig gyakran megtettük, de reméljük, ezúttal nem lesz rá okunk!

Ez a barátságos mérkőzés tulajdonképpen a szerbek elleni diadal ünnepe is lehetett volna, lévén, Belgrádban nem lehettek ott szurkolóink a lelátón. Magyarország veszélyesebben játszott, de be kellett, hogy érje az 1:1-es döntetlennel. Szó mi szó, a találkozó végül egyáltalán nem sikeredett valami barátságosra, amiről a kiosztott sárga lapok száma is tanúskodik. Kalmár Zsolti a kezdőben kapott helyet, és a sárga kártya gyűjtéséből is kivette a részét. Még mindig nehéz megemészteni, hogy aki befér hazája válogatottjába, azzal miért nem számolhattak a DAC-nál.

Tudom, ideje lenne már lapoznom, és komolyan venni a „sok sikert a továbbiakban” tartalmú mondatokat.

Az első játékrészben több góllal kecsegtető helyzetet dolgozott ki nemzeti tizenegyünk, de a csehek kapusa mindannyiszor résen volt. Nemegyszer pedig bravúrral hárította a meggypiros mezben futballozó magyar válogatott próbálkozásait. Dibusznak szintén akadt dolga, neki viszont nem kellett különösképpen megizzadnia. A szünetben egyetlen cserére szánta el magát Rossi: KáZsé helyett Nagy Ádámot küldte pályára. A hangulatra egyáltalán nem lehetett panasz, de egy teltházas mérkőzésen a kellő szurkolói aláfestés amolyan magyaros „alaptartozék”.

Az 52. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott: Sallai robbant be, és 10 méterről kapásból bevette a cseh hálóőr szentélyét, aki csak beleérni tudott az iszonyú erejű löketbe – 1:0.

Az utolsó félórában újabb cseréket hajtott végre a magyar szövetségi kapitány. Ezt követően, egy védelmi megingás után Csehország kiegyenlített – 1:1. Szoboszlai nagyon akart, látszott rajta, hogy az övéi közt is igazolni szeretné egyre csak duzzadó európai hírnevét. Ám sem ő, sem a többiek nem jártak sikerrel, így maradt az 1:1-es döntetlen. A csehek a hajrában kifejezetten agresszíven futballoztak, olykor pedig kemény belemenésekkel aprították a magyar játékosokat. A lapok száma így egyre csak gyarapodott, ez pedig – lévén előkészületi mérkőzésről volt szó – eléggé szokatlan jelenség.

Folytatás októberben odahaza a szerbek elleni Eb-selejtezőn. Hajrá, Magyarország!

MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 1–1 (0–0)

Gólszerzőnk: Sallai

MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, Orbán (60. Fiola), Szalai A. – Nego (84. Kata), Kalmár (46. Nagy Á.), Styles (72. Horváth K.), Kerkez – Sallai (84. Csoboth), Varga B., Szoboszlai.

(Roberto)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább