FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Barak Dáviddal, a dunaszerdahelyi oknyomozó újságíróval harmadik, nemrégiben megjelent Halálgyönyör – az Ipolysági méregkeverő című könyvéről beszélgettünk.
Szia, Dávid, üdvözöllek a KlikkOut olvasói nevében is! Ahogyan az előző könyveid esetében, ezúttal is beszélünk a harmadik könyvedről, megtartva ezt a jó szokást.
Szia, köszönöm a meghívást, én is üdvözlök mindenkit.
Azzal kezdeném, hogy a harmadik könyv eltér az előző kettőtől, amelyek inkább tematikusak voltak, meghatározott vonalvezetéssel. A podcastben valami olyasmit mondtál, hogy kaptál egy tippet. Kifejtenéd ezt bővebben, kérlek?
Ezt a könyvben is leírom és bízom benne, hogy mindenkinek inspirációt nyújtok azt illetően, hogy elolvassa a könyvet. Bár a bemutatón elég sok információ elhangzott, elmondhatom, hogy több olyan dolog kapott helyet benne, amiről még nem beszéltem, és az összkép akkor a legsúlyosabb, ha minden információt maga előtt lát az ember. A történet a bíróság épületében indul, ahol Karol Farkaš kollégámmal éppen az alsóhatári maffiapert követtük figyelemmel, amikor is az egyik bírósági tárgyalás során oldalba bökött és megkérdezte, hallottam-e már az ipolysági mérgezéses esetekről. Őszintén megvallva, először lelkiismeret-furdalásom volt, mert ahogy utánaolvastam a dolognak – mivel a JOJ TV és a Pluska is megjelentetett néhány cikket -, világossá vált előttem, hogy egy szlovákiai magyar bűnöző által elkövetett bűncselekményről van szó, ami, ha igaz, akkor ez az évszázad bűnténye kategóriájába tartozik. Már akkor is – és most is, mivel kiengedték a vádlottat, ideiglenesen megszüntették a jogerős ítéletet – csak feltételezni lehetett, hogy konkrétan egy nyugdíjaskorú szlovákiai magyar sorozatgyilkos, Gyönyör Teréz szedte az áldozatait Ipolyságon. Mégpedig elsősorban olyan emberek közül, akik sok-sok pénzt kölcsönöztek neki, és akik végül nem kapták vissza ezeket a hatalmas összegeket.
Hol tart jelenleg a bírósági eljárás?
Először a Specializált Büntetőbíróság ítélte őt jogerősen 25 évre 2021-ben, majd egy évvel később, 2022 novemberében ez az ítélet jogerőre emelkedett a Legfelső Bíróságon. Gyönyör Teréz ekkor vonult börtönbe, hetvenéves korában, méghozzá öt gyilkossági kísérletben és tíz csalásban találták bűnösnek. Ezt követően egy rendkívüli jogorvoslati eszközzel élt, amihez minden elítélt személynek joga van. Felülvizsgálatot kért a Legfelsőbb Bíróságtól, ennek eredményét pedig 2025. január 29-én hirdették ki. A felülvizsgálat lényege az volt, hogy a jogerős ítélet törvénysértő részeket is tartalmazott. Sérültek a vádlott jogai, jogi szempontból valami nem volt rendben az ítélettel.
Ennek a fellebbviteli bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége, ha problémát talál, meg kell szüntetnie az ítéletet, a jogellenes helyzetet. Ennek köszönhetően vesztette érvényét a két évvel korábbi jogerős ítélet, a 25 év fegyházbüntetésre ítélt Gyönyör Teréz pedig még aznap, 2025 januárjának végén kiszabadulhatott a börtönből.
Természetesen az ártatlanság vélelmét mindenképpen figyelembe kell venni, mivel a hölgy jelenleg nem elítélt sorozatgyilkos, hanem csak feltételezett. A könyv akkor született, amikor még bűnösnek lehetett nevezni őt, de jelenleg formai okok miatt ártatlannak kell tekinteni. Ettől azonban még nyugodtan beszélhetünk a tényekről.
Melyik polcra helyezted magadban ezt a történetet, amikor szembesültél vele?
Talán a nyomasztó a legjobb kifejezés a történetre, méghozzá nagyon sok szempontból. Egyrészt, rengeteg ember adta oda Gyönyör Teréznek az élete megtakarítását valamilyen kamatok reményében, a pénzt azonban sosem kapták vissza. Mivel Ipolyságon bankfiókigazgató volt, kire másra bízná rá nyugodt szívvel az ember a pénzét, ha nem egy volt bankigazgatóra? Ilyen szempontból kihasználta a pozícióját. Ami pedig úgymond a négyzetre emelte ezt a nyomasztó érzést, hogy legalább három barátnője esetében, akik a legtöbb pénzt adták neki kölcsön, a vádak szerint úgy döntött, akképpen számol le az adósságával, hogy leszámol a barátnőivel. A vádak szerint 2015 februárjában és áprilisában két hullámban összesen öt alkalommal mérgezte meg ezt a három személyt. Az úgynevezett gyilkos fegyver miatt is nyomasztó a sztori, hiszen a maffiatörténetek esetében megszokhattuk a brutalitást, a módot, ahogy egyrészt egymással számoltak le a különböző bandák, másrészt az egyéb áldozataikkal is. Viszont a mérgezés és az atropin adagolása egy olyan gyilkos fegyver, amivel lesből, alattomosan kell támadni.
Nem szeretnék cinikus lenni, de a beszámolóidat olvasva és a podcasteket hallgatva az volt az érzésem, hogy az általad említett módszer akár egy krimisorozat alapanyagaként is megállná a helyét. Nagyon kifinomult dolog az atropinmérgezés, amelyet szerinted nevezhetünk a tökéletes bűnténynek is, mivel a bizonyíték huszonnégy-negyvennyolc óra alatt kiürül a szervezetből?
Így van, kimondtad a kulcsszót. Ezt egy olyan rendőrtől hallottam, aki dolgozott ezen az ügyön. Ő jelentette ki felindulásában, hogy ez bizony a tökéletes bűntény. Ez a megállapítás annak köszönhető, hogy a méreganyag, az atropin, amit nagy valószínűséggel valamilyen természetes forrásból nyert ki (különböző növényekben található) a feltételezett elkövető, nagyon gyorsan, 24-48 óra alatt kiürül a szervezetből és kimutathatatlanná válik. Továbbá az atropint hagyományos toxikológiai vizsgálatokkal nem is lehet kimutatni, csak abban az esetben, ha az orvos eleve atropinmérgezésre gyanakszik és úgy küldi el a mintát a laborba, hogy konkrétan atropint keressenek benne. A harmadik nagyon fontos dolog, hogy az anyag olyan tüneteket idéz elő, amelyek agyvérzésre, szélütésre utalnak. Az első 12-24 órát követően, amely során az orvosok a legsúlyosabb diagnózisokat próbálják meg kizárni, eltűnik a szervezetből. Az áldozatok pedig hiába kerülnek életveszélyes állapotban kórházba, 1-2 nap után szinte semmi bajuk sincsen.
Hogyan lehet elcsípni mondjuk az atropinnal elkövetett mérgezést?
Ahogy azt a korábbi jogerős ítélet is alátámasztotta, ezek az ügyek bizonyíthatóak, csak az a gond, hogy akadnak olyan esetek – és a mostani is ilyen –, amelyeknél nem közvetlen, csak közvetett bizonyítékok vannak. A bírósági gyakorlatból nagyon jól tudjuk, hogy a közvetett bizonyítékok legfőbb problémája, hogy olyan szoros és megbonthatatlan láncolatot kell képezniük, amely alapján minden kétséget kizáróan be lehet bizonyítani, hogy a vádlott bűnös. Erre jó példa a Kuciak-gyilkosság is, amely során Marian Kočnert felmentették a felbujtási vád alól. Gyönyör Teréz ügyében szinte csak közvetett bizonyítékok utalnak magára az atropinmérgezésre. Azt senki sem kérdőjelezi meg, hogy az áldozatok valamilyen mérgezés miatt kórházba kerültek, tehát három ember, bizonyítottan legalább öt alkalommal egyaránt azt követően került életveszélyes állapotba, miután Gyönyör Terézzel teát vagy kávét fogyasztottak. Azután, hogy már nem kerültek vele kapcsolatba, soha többet nem voltak ilyen egészségügyi problémáik. Ez az a közvetettség, ami alapján egyébként lehet bizonyítani a dolgot, de ez nagyon megnehezíti a vizsgálatot.
Bizonyos esetek követésénél elengedhetetlen az analitikus rálátás. Amikor ezek trenddé válnak, képesnek kell lenni összehasonlítani az eseteket és felismerni a hasonlóságot. Ennél a konkrét esetnél tulajdonképpen senki sem hibázott a vizsgálati szervek részéről. Egyetértesz ezzel?
Hát, ez nézőpont kérdése. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor 2015-ben megszületett a feljelentés ebben az ügyben, a rendőrség a nulladik másodpercben könnyű testi sértésnek minősítette ezeket az eseteket, így indult a büntetőeljárás. A károsultak hiába kérlelték az ügyészséget és a rendőrséget, hogy minimum súlyos testi sértésre minősítsék át az ügyet, ez nem történt meg. Majd az ügyészség, amely ezeket a javaslatokat folyamatosan elutasította, négy év vizsgálat után, saját kezdeményezésre minősítette át gyilkossági kísérletté ezeket a mérgezéseket. Ha már a különböző laborvizsgálatok szóba kerültek, elmondanék még egy részletet, ami nagyon izgalmas része a dolognak. Volt egy kávéminta, amit sajnos nem a hatóságok foglaltak le Gyönyör Teréz társaságában, hanem önhatalmúlag az egyik károsult. A kávémintával egy napot vártak, mielőtt elvitték volna a rendőrségre. Talán ez hiba volt a részükről, én viszont nem hibáztatnám ilyen szempontból az áldozatokat.
Azt tudni kell, hogy amikor a hatóságok megvizsgálták a mintát, majdnem három hónapot kellett várni az eredményre. A vizsgálat során kiderült, hogy a kávémintában atropin van.
Lehet, hogy komoly kitérőt teszek, de meg szeretném magyarázni, miért is tartom ezt hibának. A laborban arra a kérdésre nem tudtak választ adni, hogy milyen forrásból származik az atropin: természetesből vagy gyógyszerészetiből. A koncentrációját sem tudták megmérni, amiből következtetni lehetett volna arra, halálos adagot tartalmazott-e a kávé. Amikor a laborvizsgálat jegyzőkönyvét olvastam, azt gondoltam, biztos átküldik valamilyen külföldi vagy magánlaborba, ahol további vizsgálatoknak vetik alá a mintát. Viszont a jegyzőkönyv végén az állt, hogy a minta a vizsgálat végére elhasználódott és nem maradt belőle semmi. A hatóságok tehát már ennél a nullpontnál sem tudtak minden fontos kérdésre választ adni.
Szakmai szempontból mi a véleményed Gyönyör Terézről? Hogyan értékelnéd, hogy valakinek a fejéből ilyen „zseniális” ötlet pattan ki és meg is valósítja azt?
Ez nem a zsenialitás, inkább a pszichopátia határán mozog. Objektíven válaszolva a kérdésre, Gyönyör Teréz pszichológiai és pszichiátriai vizsgálataira tudok hagyatkozni. Igazságügyi orvosszakértők vizsgálták meg.
Ezek eredményei nyilvánosak?
A vizsgálatok eredményét a bírósági per folyamán is ismertették, másrészt pedig a könyvben is idézek ezekből. Gyönyör Teréz és a dunaszerdahelyi gyilkosok között van egy közös nevező: ez pedig az antiszociális személyiségzavar jelenléte. Az ebben szenvedőket régen csúnya szóval pszichopatáknak, majd szociopatáknak nevezték, de a pontos megnevezése antiszociális személyiségzavar. Azt kell tudni ezekről az emberekről, hogy kizárólag a saját érdekeiket tartják szem előtt, egyáltalán nem érdekli őket mások kínja, szenvedése, a saját kitűzött céljuk érdekében bárkin képesek átgázolni. Egyáltalán nem mutatnak semmiféle bűnbánatot. Érdekes tudományos tény, hogy úgy van tekervényezve az agyuk, hogy egyáltalán nem képesek az őszinte bűnbánatra, számukra teljesen ismeretlen ez az érzés. Szerintem valahol e diagnózis mögött kell keresni Gyönyör Teréz motivációit is. Sajnos a történet legnyomasztóbb és legszomorúbb része az, hogy a taglalt gyilkossági kísérletek arra utaltak, hogy korábban már használhatta ezt a mérget.
A könyvben négy olyan személy történetét is feldolgozom, akik nem képezték a hivatalos vizsgálatok részét, de az általam összegyűjtött dokumentumok és tények alapján nagyon erős a gyanú, hogy a vagyonukból való kiforgatásukat követően őket is mérgezés érhette.
Röviden visszatérve Gyönyör Teréz személyiségére, valamiféle mindenhatóság határozhatta meg a tetteit. Azt gondolta, akkora hatalommal bír, hogy egyrészt megteheti a dolgokat, másrészt pedig meg is ússza majd ezeket a bűntetteket.
Ez nem példa nélküli, a szlovák kis- és nagypolitikában több olyan ember is akad, aki szintén azt gondolta, hogy érinthetetlen.
Így van. Gazdasági bűntett vagy korrupció esetében olyan enyhék az újonnan meghatározott büntetések, hogy ilyen szempontból már azok sem túl fenyegetőek. Ha csak a csalásokat követte volna el Gyönyör Teréz, a régi törvények alapján héttől tizenkét évig tartó börtönbüntetés járt volna neki a 150 ezer euró értékű csalása miatt. Az új törtvények szerint már csak kettőtől nyolc év, ráadásul büntetlen előélet esetén a feltételes szabadságvesztést kell előnyben részesíteni. Lehet, hogy egyetlen napot sem kellett volna börtönben töltenie, vagy az eddig fogságban töltött ideje bőven elég lett volna arra a két esztendőre, így szabad ember lehetne. Ő viszont – és ez adja az ügy veszélyességét – nagyon szofisztikált módon próbált több emberölést elkövetni, ezzel pedig az életfogytig tartó szabadságvesztést kockáztatta, miközben a csalások rizikója sokkal kisebb volt.
Adott volt, hogy Szlovákiában könnyebben meg lehet úszni hasonló bűntényeket?
Sajnos igen, az előző könyveim többek között ilyen történetekről is szólnak. Elég felidézni a Rossz vér című könyvemből Horváth Lehel esetét, aki koronatanú volt a dunaszerdahelyi maffia ügyeiről szóló nyomozásban, majd a rendőrség szerint a fiával gyilkossági kísérletet követett el a felesége sérelmére.
Ez pontosan olyan bűntény volt, amelyet csak és kizárólag azért nem lehetett bizonyítani, mert a nyomozati szakaszban a rendőrök két kulcsfontosságú kihallgatást is jogszerűtlenül folytattak le. Később ezeket a bizonyítékokat nem lehetett felhasználni a bíróságon, emiatt pedig felmentették őket a gyilkossági kísérlet vádja alól.
Ez is egy járási rendőri szerv volt, amely ezt az esetet vizsgálta, az ipolysági mérgezéseket szintén. 2024-ben láthattuk, hogy a nagymegyeri Csiffáry György egykori pénzügyőr, vizsgálótiszt nagy valószínűséggel meggyilkolta a feleségét, majd pedig egy olyan orbitális hiba miatt kellett őt kiengedni az előzetes letartóztatásból, ami civilizált államokban már szinte soha nem fordul elő: az őrizetbevételénél a rendőrök túlléptek egy 48 órás határidőt, jelenleg pedig az a helyzet, hogy egy feltételezett feleséggyilkos szabadon él Nagymegyeren. Sajnos ezek a nyomozati eljárásbeli hibák minden régióban előfordulnak, és természetesen nem azt akarom mondani, hogy aki a járáson rendőrként dolgozik, az rossz rendőr, mert biztos, hogy nem így van. A rendszernek vannak problémái. Elég vészjósló, amit a jelenlegi kormány tett. Bár voltak rendőri csúcsalakulatok, csúcsrendőrök, akik rendkívüli tapasztalattal rendelkeztek, őket viszont lefokozták vagy szolgálaton kívülre helyezték. Ismét a Kuciak-gyilkosságot hoznám fel példának. Peter Juhászt, aki a nyomozócsoport vezetőjeként felderítette az ügyet, visszahelyezték a lévai járási kapitányságra vizsgálótisztnek. Nem úgy néz tehát ki, hogy a legjobb rendőröknek jó karrierkilátásaik lennének Szlovákiában.
Folytassuk Gyönyör Teréz történetét. Ha íródik egy újabb könyv az egész ügyről, mit fog szerinted tartalmazni?
Elmondhatom, hogy már dolgozom a következő könyvön. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a történet folytatódni fog. Már zajlik a könyv fordítása, így az év végéig szlovák nyelven is megjelenik. Most már kötelességem aktualizálni, hiszen egy éven belül minden bizonnyal lesz valamilyen végleges döntés az ügyben. Szerintem a Halálgyönyör című könyv is meg fog érni egy bővített kiadást.
Már dolgozom egy újabb projekten, valószínűleg Gyilkos lövések lesz a legközelebb íródó könyvem címe. A terveim szerint ez egy olyan átfogó könyv lesz, amely a trilógia harmadik részeként akár véglegesen is lezárhatja ezt a témát. A középpontban egyrészt a dunaszerdahelyi tízes gyilkosság, másrészt Sátor Lajosék 1997 és 2000 közötti budapesti tevékenysége áll majd.
Várhatóan azt a Szlovákiában történt nagyjából húsz gyilkosságot is feldolgozom majd benne, amelyekkel kapcsolatban a közeljövőben születhet majd bírósági ítélet. Természetesen ezek is a Sátor-féle bandához köthetők.
Milyen a professzionális pályafutása a Csallóközben, Dunaszerdahelyen működő oknyomozó újságírónak?
Ez egyéni dolog. Egy tényfeltáró újságírónak Dunaszerdahely városa egy elég vonzó hely. Az itteni múltnak továbbra is vannak súlyos és még feltáratlan részletei. Amíg vannak ilyen részletek, addig az újságírónak is van munkája. Semmi másra sincs szükségünk, csak munkára, illetve az ehhez kellő alapanyagokra, amelyek adottak a Csallóköz szívében. Ebből a szempontból a városban és a környékén is van még mit tenni, kideríteni.
Nehéz a sorsotok?
Nehéz vagy nem, bizonyos dolgokkal szembe kell nézni. Egyrészt nem feltétlenül veszélytelen ez a munka, másrészt viszont olyan szempontból könnyebb a sorsa az oknyomozó újságírónak, hogy a közösségi oldalakon nem feltétlenül kapja meg azt a gyűlöletcunamit, mint a politikai újságírók vagy a véleményüket elmondó publicisták. Nekem egyébként pont amiatt szimpatikus ez a bűnügyi műfaj, mert itt kevésbé érvényesülnek a vélemények, mivel az a cél, hogy az igazság a lehető legszélesebb formában kiderüljön. Ez a tények világa, ezekre kell támaszkodni, nem érvényesek a különféle vélemények és azok kombinációja.
2023-ban beszélgettünk a második könyved alkalmából, amikor arról is szót ejtettünk, mi történik Szlovákiában. Ami a könyveket illeti, az újabb termésből te melyik kiadásokat ajánlanád elolvasásra? Ha jól tudom, az egyik legjobb szlovákiai könyvszerző, Ján Petrovič is az egyik együttműködő partnered, szakmai összeköttetés van kettőtök között.
Ha már megemlítetted az ő nevét, az Aktuality kiadványát emelném ki az elmúlt két évből, amelyet Laura Kellö írt a Kuciak-gyilkosság vizsgálati részéről. Ez egy rendkívül átfogó könyv, amely kicsit már csak annak fényében is hasonlít a Halálgyönyörre, hogy az én „főhősömet” is ideiglenesen felmentette a bíróság. Ugyanez igaz a Kuciak-gyilkosság feltételezett felbújtójára, Marian Kočnerre is. A Ján Kuciakról szóló könyv – bár nem bírósági alapon – nagyon erősen rávilágít arra, hogy mennyi köze lehetett Marian Kočnernek ehhez a gyilkossághoz. Van olyan igazság, amely nem állja meg a helyét a bíróságon, de amikor egy nagyobb kép részeként látja át az olvasó, akkor egyértelművé válnak számára a dolgok. Hasonló tényfeltáró könyv a nemrég megjelent Tajomstvá Kočnerovej knižnice című, vagyis Kočner könyvtárának a titkai, ami már beszereztem, de még nem olvastam el. A könyv Tomáš Madleňák szerzeménye, akit van szerencsém személyesen is ismerni és Kočner elektronikus adatbázisáról szól, amit annak idején több újságíró is tanulmányozhatott. Ebbe az adatbázisba ásta bele magát a szerző és írt egy tényfeltáró kötetet, amelyet olvasatlanul is bárkinek bátran merném ajánlani.
2025-ben biztonságban élünk Szlovákiában? Ha létezik biztonsági index, milyen szám állna az ország mellett jelenleg és milyen volt öt évvel ezelőtt?
A biztonságérzet eléggé szubjektív, én személy szerint biztonságban érzem magam. Objektívan nézve, sokkal nagyobb biztonságban élhetünk most, mint mondjuk 1999-ben – ehhez kétség sem férhet. Nem szeretnék konkrét koefficiensekre tippelni, de abban biztos vagyok, hogy nagyobb biztonságban élünk, mind harminc, húsz és mondjuk hét éve, amikor a Kuciak-gyilkosság már megtörtént. Globális tekintetben nem tudom megmondani, hogy veszélyben kell-e magunkat érezni a szomszédban dúló katonai agresszió miatt. Ez már sokkal szubjektívebb dolog.
Az egyik beszélgetésünk során azt mondtad, a kilencvenes évek már nagyon nehezen ismétlődhetnek meg, méghozzá elsősorban amiatt, hogy mindenkinek van mobiltelefonja. Az általános fejlődés mellett teljesen megváltoztatta a világot a mobiltelefon, hiszen lényegében ezzel a kütyüvel a zsebünkben akaratlanul is kicsit mindegyikünkből oknyomozó újságíró vált. Bátoríthatunk mindenkit arra, hogy használja a mobilt saját maga körül?
Amekkora pozitív hatalma van a mobiltelefonnak, ugyanakkora negatív is. Igaz, hogy a kezünkben van a kamera, amelyet jóra is fel tudunk használni, de közben, ahogy fogyasztjuk a közösségi oldalakat, nagyon úgy néz ki, hogy az egyébként csodálatos eszköz akár arra is képes lehet, hogy lebontsa a demokratikus intézményrendszert, majd befolyásolás és érdekszférák mentén alakítsa a társadalmat a politika nemcsak Szlovákiában, hanem az egész világon. Ebből a szempontból szerintem az elkövetkező évek arról fognak szólni, hogyan küzdjünk meg e csodálatos vívmány negatív hozadékaival.
Mi a beszélgetésünk zárógondolata?
A nyugalom, a megfontoltság sosem árthat.
Dávid, nagyon köszönöm a beszélgetést! Erőt, egészséget és sok sikert a tevékenységedhez!
Köszönöm, viszont kívánom!