Erdős Virág: Kalocsa | Könyvjelző
A cikk megjelent a Klikk Out 2025/06. számában.
Erdős Virág a kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb, és legerőteljesebb hangja. A verseire jellemző kísérletező jelleg, formabontás és nyers, brutális őszinteség pedig legújabb művében is visszaköszön. A Kalocsát nehéz műfajilag besorolni, már csak azért is, mert színpadi szövegként kezdte több mint egy évtizede, most pedig kvázi regényt formált belőle a szerző, amelyet ugyanakkor rímes sorok tarkítanak.
Lili, a Kalocsa nevű kisbolygóról Budapestre érkező lány, valamint hű csatlósa, Lali droid története az értelmezésnek sem adja meg magát egykönnyen. Egyrészt hihetetlenül abszurd és szürreális, másrészt erősen ironikus és szatirikus, a traumákat és kizsákmányolást a humor porcukrával szórja le, egyszerre muszáj és lehetetlen komolyan venni.
Ha létezik olyan, hogy „játékosan brutális”, akkor ez a szöveg az – márpedig miért is ne létezhetne, ha egyszer ez jut róla az eszembe. Meg az is, hogy ez a szöveg tulajdonképpen önmagát semmisíti meg, dekonstruálja, ahogy a fejezetek elejét díszítő kalocsai minta is elfogy a végére. Annak, aki a klasszikus műveket szereti, semmiképp nem ajánlom, de aki vevő a kissé kísérleti jellegű dolgokra, annak annál inkább.