Hostomský Fanni színésznő. Ezt a mondatot kimondani egyszerűnek tűnik, de mögötte hosszú belső út rejlik – ahogy az is, hogy ma már nemcsak színpadon áll, hanem hangszerekkel a kézben is mesél. Gyerekkorától fogva elkíséri a zene. Abban hisz, hogy minden zenében van valami, ami megszólít. A zenélés pedig nála nem karrier, hanem korszakok, érzések, emlékek lenyomata. Ez a személyes ív, útkeresés és zenei sokszínűség most egy tíz dalos mixben is megmutatkozik.
Fotók: Pálinkás Eszter
„Hostomský Fanni vagyok, színész.”
Ez az a mondat, amit hosszú időbe telt igazán elfogadni. Sokan könnyedén sorolják maguk mögé a jelzőket, én viszont sokáig nem tudtam ezzel mit kezdeni. Talán azért, mert nem szeretem címkézni magam. A „színész” az egyetlen, amit nyugodt szívvel használok – talán azért, mert van róla papírom. Más címkéket nem éreztem soha igazán magaménak.
A zenével való kapcsolatom még az anyaméhben kezdődött – legalábbis anyukám mindig ezt mondja. Mozart, komolyzene, ez volt a háttérzaj odabent. Aztán amikor a bátyám furulyázni és zongorázni kezdett, teljesen elbűvölt a dolog. Nem kellett engem unszolni, hogy zenét tanuljak – én akartam járni zongorára és furulyára is.
Már gyerekként is az alkotás öröme vonzott.
13-14 évesen kaptam meg az első gitáromat, amit azóta is őrzök. Soha nem jártam vele zeneiskolába, csak magamnak tanulgattam. Aztán szép lassan elkezdtek körém gyűlni más hangszerek is: nagyapám csellóját örököltem, hegedültem is, később basszusgitároztam – így jött, hogy sokféle hangszeren játszom. A családban nem volt zenei pálya, de a cseh nagyapám tudott zongorázni, csellózni, vele voltak közös zenélések – bár kissé szigorúan nézett rám, ha hibáztam.
Kiskoromban a bátyámat figyelve próbáltam utánozni, amit a zongorán csinált – de mivel nem tudtam olvasni a kottát, inkább eltáncoltam azt. Ez a szemlélet a mai napig bennem él: szerintem a zene legyen univerzális – el lehessen mondani, játszani, sőt, táncolni is.
Tiniként teljesen beleszerettem a klasszikus rockba: Nirvana, Oasis, Guns N’ Roses, Red Hot Chili Peppers, Foo Fighters – ezek voltak az alapok. Ugyanakkor mindig is „mindenevő” voltam. Volt Britney, Beyoncé, Shakira korszakom is, majd Eminem, klasszikus rap, Wu-Tang Clan. A zenei ízlésem sosem volt stílusfüggő. Minden műfajban találok valamit, ami megérint.
A nehezebb tinikorszakomat, a szerelmes bánatokat a magyar alterzene kísérte végig. A bátyámon keresztül szivárgott le hozzám a Hyperkarma, Quimby, Kispál, 30Y, Péterfy Bori, Kaukázus – sorra ismertem meg őket. Elkezdtem koncertekre járni, az alter dalszövegek nagyon betaláltak. Azóta is igazi koncertjáró lettem.
A zenéhez való kapcsolódásom korszakos: emlékszem, mit hallgattam a buszon gimiből hazafelé, az egyetemi órákra menet, Pozsony és Pest között autózva.
A Spotify listáim szinte lenyomatai az életem szakaszainak.
Amikor zenélni kezdtem, akkor értettem meg igazán a zenét. Azóta másként hallgatom. Az alkotás révén más minőségben kapcsolódom hozzá. Zenekedvelőként egyelőre Spotify-t használok, de nagyon szeretnék egy saját lemezjátszót – a családban egyedül nekem nincs.
Ha egyedül vagyok, gyakran kézbe veszem a gitárt, csellót, és csak úgy pengetek valamit. De van, hogy hónapokig hozzá sem nyúlok. Ezek váltakoznak bennem: hallgatási, töltekezős időszakok és aktív, alkotói fázisok.
Gyerekként is zenével akartam foglalkozni, de sokáig nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Nem volt bátorságom odalépni emberekhez, hogy „gyertek, alapítsunk zenekart.” Aztán jött a Covid. Hirtelen sok szabadidőm lett, és végre rászántam magam: vettem egy MIDI samplert, egy billentyűzetet, letöltöttem az Abletont, és megtanultam használni. Elkezdtem feltölteni a zenéimet online platformokra – de sokáig nem akartam fellépni velük. Aztán jöttek a felkérések, és egyszer csak ott találtam magam a színpadon, zenészként. És rájöttem: teljesen más ott állni így, mint színészként. Sokkal személyesebb, kiszolgáltatottabb érzés.
Most jön a nyár – és vele egy mini turné az Aszpikpatkány zenekarral: NFGreen, Gombaszög, Formafeszt. Addigra megjelenik a második lemezem is. Azt hiszem, most már tényleg kimondhatom, hogy a zenélés is én vagyok.
A tíz számot összeállítani nehéz volt – és sajnálom, akiket ki kellett hagynom.
A MIX:
Ez a tíz dal valamiért különösen közel áll hozzám – van, amelyikhez egy erős személyes emlék köt, van, amelyik inspirációként hat rám, és van, amelyik egyszerűen csak a szívemhez nőtt.
1. The Beatles – Norwegian Wood (This Bird Has Flown)
Eredetileg szerettem volna kihagyni, mert annyira evidensnek tűnt, de nem tudtam megkerülni. A Rubber Soul albumot nagyon sokáig szerettem volna megszerezni bakeliten – végül Komáromban találtam rá. Ráadásul kötődik az egyik kedvenc regényemhez is, Murakami Norvég erdő-jéhez, ahol a főszereplők gyakran hallgatják ezt a dalt. Valami misztikus, szinte megfoghatatlan hangulata van, ami mindig megérint.
2. Hobo Blues Band – Vadászok gyülekezője
Szerintem a magyar zenei irodalomban nincs még egy ilyen basszus- és gitárriff. Amikor meghallom, azonnal nosztalgikus eufória kap el. Ez a dal teljesen egyedi, azonnal felismerhető, és mélyen rezonál velem.
A következő számokat azért választottam, mert amikor meghallom őket, mindig arra gondolok:
„én is ilyen zenét akarok csinálni.”
Olyat, ami ilyen hangulatot áraszt.
Van itt The Rapture, Azelia Banks, de ezután már csak magyar előadók szerepelnek a listán – nem véletlenül. A magyar dalszöveg és a zene egymást erősítő kapcsolatban állnak számomra. Ezért írok én is magyarul: mélyebbre tud hatolni, jobban meg tud karcolni belülről.
Sisi – Jungle
Imádom ezt a dalt. Egy mai dal, mégis olyan „oldschool” hangulata van…
Krúbi – Petőfi
Krúbit eleinte nem kedveltem – talán túlságosan harsánynak éreztem. Aztán valami átkattant, és mostanra az egyik legnagyobb kedvencem lett. Az Ösztönlény album szerintem az elmúlt 10 év egyik legjobbja, és erről választottam a Petőfi című számot.
30Y – Rajzszöggel középre
Nem ez a legismertebb 30Y-dal, de nekem nagyon fontos. Egy időben a barátnőm telefonján ez volt a csengőhang – így lett a mi közös dalunk.
Kispál és a Borz – Tiszai pályaudvar
Ahogy a Beatlest, Kispált sem lehet megkerülni. A Tiszai pu. egy olyan dal, aminek a hangulata számomra az „így érdemes létezni a zenével” kategória.
Cserihanna – Fordulok kettőt
Ez a szám a szövege miatt került fel a listára – egyszerre egyszerű, őszinte és nagyon mély.
Dresch Vonós Quartet – Maros partján
Egy népdal újragondolva, fájdalmasan szép formában. Valahányszor meghallgatom, könnyekig meghat. Nekem ez az egyetlen dal, amely mindig ezt váltja ki belőlem – ez valami nagyon különleges.