Reklám
Elment Gocoň Péter.
Az én pozíciómból természetesen adódik a kötelesség, hogy elsőként írjak néhány sort a szerkesztőségünkből.
Ez egyben megtiszteltetés – és be kell vallanom, nagyon nehéz feladat. Az évek során ugyanis szinte részleteiben ismertem meg azokat, akik a legközelebb álltak Péterhez.
Reklám
Ezért bízom benne, hogy megengedik nekem, hogy visszanyúljak néhány emlékhez a távolabbi múltból is.
2000-et írtunk, amikor irodám ajtaján belépett egy nagyjából 22 éves fiatalember – Gocoň Peti.
Akkoriban nyolc év után épp távoztam a cégtől, és három hónapom maradt arra, hogy betanítsam azokat a jelölteket, akik sikeresen átestek a felvételi rostán. Peti egy volt közülük.
Három hónapig voltam a közvetlen felettese, majd további két évig afféle „telefonos szerződéses segítőként” álltam mellette, ha tanácsra vagy információra volt szüksége.
Ugorjunk az időben: 2011.
Peti a Klikk Out tulajdonosa lett – és az én főnököm.
A következő időszakban párhuzamosan működtettük a weboldalt, adtunk ki havi nyomtatott magazint, szerveztünk fesztiválokat és más rendezvényeket.
Ebben a feszített időszakban az, hogy a „főnöki székek” felcserélődtek, állandó forrása lett a finom, de szeretetteljes évődéseknek.
Ez már tényleg filmbe illő…
„Médiát akarunk indítani!”
Hogyan nézzen ki – formailag és tartalmilag?
Milyen értékeket képviseljen?
Ezeket a kérdéseket tettük fel magunknak, alapító csapattagokként, a kezdés előtt.
Közvetítőként közted és a szerkesztőség között – egy szimbolikus, kívülállónak tűnő pozícióból – ezt szeretném mondani neked:
Inspiráltad a szerkesztőséget tudásoddal, szakmai látásmódoddal, kreativitásoddal, vezetői képességeiddel, és mindenekelőtt mérhetetlen emberségeddel – azzal a jósággal és pozitív energiával, amit sugároztál.
Ennek köszönhetően sikeresen vezetted a Klikk Outot azok felé a célok felé, amelyeket még 2011-ben tűztél ki.
Hétfő óta azonban már nem írod velünk tovább ezt a közös történetet.
Talán most megkérdeznéd:
– Mi a terved?
Nos, elmondom.
Azokkal a lapokkal játszunk, amelyek az asztalon maradtak.
Ha sikerül megtartani a szerkesztőséget – akár csökkentett formában is –, célunk a méltó folytatás lesz.
De kimondom egyenesen: ha rossz lapokat húzunk, akkor a célunk a méltó lezárás lesz.
Hogy mindenki, aki 2011 óta hozzátett valamit ehhez a munkához – és különösen a mostani szerkesztőség – úgy emlékezzen a Klikk Outra, mint egy szép, alkotó időszakra.
Egy korszakra, amely tele volt kivételes szerkesztőségi élményekkel és felejthetetlen emberi történetekkel.
Itt – a Klikk Outban.
Itt – Gocoň Peti mellett.
Peti, azért választottál engem, mert bíztál bennem.
És rácsaptál az asztalra akkor, amikor pihenőt akartam venni a főszerkesztői poszttól.
Egyszerűen csak azt mondtad:
– Nem.
Ígérem neked, hogy ezért a hosszú éveken át tartó bizalomért teljes lendülettel, energiával és elszántsággal állok bele a rám váró feladatokba – és ugyanilyen hittel és bizalommal a szerkesztőségi kollégák felé.
De ezt ki kell mondanom: ezekről a feladatokról veled együtt kellett volna dönteni.
Közeledik szövegem vége – és érzem, ahogy szorul a szívem.
Segítségül hívom azt a mondatot, amit később tőled mindig a legjobban szerettem.
Egy téli napon berontottál az irodába, és szárazon megjegyezted:
– Kint hideg van, mint a rakétában!
Én értetlenül:
– Tessék?
És te csak ennyit mondtál:
– Hát nem emlékszel? Tom Hanks az Apollo 13-ban…
Hát igen, ma hideg van, mint a rakétában.
Nyár van, de én fázom, szomorú vagyok, és úgy nézek bele a csendbe és az ürességbe, mint Tom Hanks az űrhajóból.
Óriási űr maradt utánad.
Isten veled, Péter!