Reklám
Kedves Peti,
Némán nézem azt a fekete-fehér fényképet, amin még együtt nevetünk – akkor, amikor a világ még egyszerűbbnek tűnt. Most viszont csend van. Olyan mély, szinte felfoghatatlan csend, ami minden irányból körülölel.
Nem értem, Peti. Nem tudom elfogadni. A képen ott a mosolyod, az életerőd – és közben ez a kép lett az, amivel a halálod hírét kellett tudatnom. Ez olyan valószerűtlen.
Reklám
Azt hittem, még sok évünk van. Hogy az előttünk álló évtizedek valósággá válnak. De kiderült, csak napok, órák, percek voltak hátra.
És mégis… azt is tudom, hogy volt valami, amit nem láttunk. Valami, amivel egyedül maradtál. Azt kívánom, bárcsak tudtunk volna segíteni. Bárcsak tudtunk volna többet kérdezni, jobban figyelni, ott lenni.
Peti, hidd el, sosem voltál egyedül. Sokan szerettek, még többen kedveltek. A derűd, a kedvességed, a mindig nyitott szíved rengetegeknek adott erőt.
Ha tudtam volna, hogy közeleg a búcsú, másképp éltem volna meg minden pillanatot. Ez a gondolat mélyen fáj. De egyben tanítottál is – a döntéseink súlyáról, a törékenységről, a csendekről, amelyek néha hangosabbak minden szónál.
Nem tudom, az én utam mikor ér véget. De megígérem, emlékezni fogok rád. Minden nap. Minden mozdulatomban egy kicsit ott leszel. Bennem élsz tovább, és mindazokban, akik ismertek és szerettek.
14 évvel ezelőtt Peti egy történet megírására adott megbízást néhányunknak. Én egyfajta szerkesztői kapocs voltam a Klikk Out elődje és az új csapata között, és sokat jelentett, hogy ismeretlenül is méltónak talált arra, hogy ezt a történetet én is írjam – később néhány évig főszerkesztőként is. Ez a történet szólt a helyiekről, a minket körülvevő mikrovilágról, annak értékeiről, a felelősségről, a józan észről.
Peti úgy tudott részt venni a munkában, hogy sosem volt igazán a főnökünk, és sosem kellett senkit és senkinek az érdekeit szolgálnunk, még az övéit sem, pusztán valami értékeset és tartalmasat könnyed formában továbbadnunk. Szavak nélkül is ő beszélt a Klikk Out sorai közül.
A szellemiségével, jellemével azok is megismerkedhettek, akik sosem látták vagy sosem beszéltek vele, mert visszaköszönt a lapból és az elmúlt 9 évben a webről is.
Az, aminek teret adott, és amire anyagilag lehetőséget biztosított, egyedülálló, és óriási űrt hagy maga után bennem úgy is, hogy az utóbbi években már csak ritkán találkoztunk.
A céges évzárón beszélgettünk gyerekekről, a felnövésükről, építkezésről, költözésről, változásról. Érdeklődő volt és mosolygott. Azt szeretném, hogy így maradjon meg az emlékezetemben.
Underworld, Daft Punk, Leftfield, Chemical Brothers. Ezeket a CD-ket hoztad haza még egyetemistaként, mikor a nyári szünetben Németországban dolgoztál. Itthon senki sem tudta, milyen zenék ezek, de hála neked, mi igen. Azóta is ezek a kedvenc albumjaim.
Mikor a lagzid volt, engem is felkértél sofőrnek. Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem.
A Klikk Out indulásakor megbíztál, hogy készítsek képeket a lapba, pedig még csak ismerkedtem a fotózással. Ha ez nincs, talán sosem válok fotóssá.
Sok emlék kavarog most bennem, és ezekben egy a közös, hogy Te mindig segítettél.
Köszönöm!