Reklám
Petivel legutóbb az évvégi Klikk Out-os évzárón találkoztunk, koccintottunk, beszélgettünk – mosolyogva vette tudomásul, hogy ő a legrégebbi „főnököm” – azóta munkahelyet váltottam, elköltöztem, hazajöttem, de végig a magazin kötelékében maradtam. A lap indulásakor ő adott nekem lehetőséget arra, hogy írjak, mérhetetlenül laza és optimista volt, amellett, hogy minden évben „emelte a tétet”, fejlesztette a magazint. Adni akart valamit a helyi közösségnek, több akart lenni, mint egy „reklámújság” ügyvezetője. Bár nem volt köztünk szoros a kötelék, mindig éreztem a támogatását. Azon a bizonyos évzárón boldog, büszke, és elégedett volt. Mindig így szeretnék rá emlékezni.
Üzenet oda
Kedves Peti! Nehéz most Neked írni, főleg úgy, hogy Te már ott vagy, én meg itt. Az átjárás bajos, a jegy nem retúr, csak oda szól, és Te, Barátom bizony előresiettél: még nem tudom, miért, de majd, ha odaérek, elmeséled.
Reklám
Az, hogy már nem itt vagy, letisztázott bennem néhány dolgot: tudatosult a Feléd való tisztelet, megbecsülés és az, hogy mennyi vagány ötlet mögé álltál be bátran, mellszélességgel. A hiányod tette végleg világossá, hogy mennyi jó ügy sikerült, amihez adtad Magad.
És ezt szerettem Benned a legjobban: hogy ebben a képmutató álcavilágban Te mindig Magadat adtad…
Lett volna még közös dolgunk bőven: tervezni, szervezni, megvalósítani. Ahogy szoktad, ahogy évekig csináltad… Ez most már ránk, az ittmaradtakra hárul.
Tudom: „nyáron is lehullhat egy levél…” Zord, hideg is lett ez az amúgyis hűvösre sikeredett július. Nincs ez jól, Peti, de eszköztelen vagyok – el kell fogadjam, hogy így döntöttél.
Remélem, megtaláltad a békéd. Viszlát, Barátom: keresni foglak odaát.
Nyugodj békében, drága barátom. Soha nem feledünk.
A halálod hírére ébredtem reggel. Ragadozó madárként vájta belém a csőrét és a karmait. Nem ereszt el az érzés. Mérhetetlenül sajnálom, ami történt. A szavak embere vagyok ugyan, de van, amihez kevesek, amire nincsenek szavak. Mintha az élethez találtuk volna ki őket, és amikor véget ér, hasznukat vesztenék.
Ami bennem mindig megmarad majd belőled, az a mosolyod. Ahányszor rám villantottad, mindig melegséget sugárzott, egy kis cinkosságot is talán. De az a fajta mosoly volt, amitől az embernek jobb napja lesz, és önkéntelenül ő maga is mosolyogni fog.
Köszönöm az éveken át tartó közös munkát, hogy bíztál bennem, és lehetőséget kaptam Tőled. Hiányozni fogsz nekünk. És ha már az élet nehéznek bizonyult, legyen Neked könnyű a föld.
Mikor először fordult meg a fejemben, hogy a Klikk Out-nál szeretnék dolgozni akkor még nem gondoltam volna, hogy ennyire közel kerül a szívemhez nemcsak a munkafolyamat, hanem a szerkesztőség is. Büszkén tudom kijelenteni, hogy én is a csapat része lettem, viszont ez nem sikerülhetett volna Peti belém vetett bizalma nélkül. Lehetőséget adott nekem a fejlődésre, és arra, hogy valami fontos részesévé tudjak válni. Számomra motiváló volt Peti személye, hiszen kemény munkával egy sikeres vállalkozást indított, és törekedett arra, hogy folyamatosan energiát, időt és anyagi hátteret biztosítson mindenre amire szükség volt. Rettentő elkeseredettséggel tölt el a hiánya. Nélküle már aligha lesz a régi a szerkesztőség, de ami a legjobban elszomorít, hogy egy betölthetetlen űrt fog hagyni a dunaszerdahelyi emberek szívében. Peti, köszönök mindent, amit tőled kaptam, és hogy egy ennyire különleges történet részese lehettem!
Ugyan nem napi szinten találkoztunk, de mégis nagy hatással volt rám. Mindig felnéztem rá: a nyugalma, a korrekt hozzáállása és az a csendes, mégis erőteljes pozitivitás, ami belőle áradt – ritka tulajdonság volt. Hálás vagyok, hogy dolgozhattam mellette, hogy tanulhattam tőle – akár csak figyelve őt a háttérből. Egy biztos: nem csak egy vezetőt, hanem egy különleges embert veszítettünk el. Nyugodjon békében.