Zenélve nevelni? Zenész családokat kérdeztünk (Ankét)

Hogyan lesz valakiből hangszervirtuóz? Minek köszönhető, ha egy pici gyerkőc már pár évesen a dob mellett ül, a zongorán plüntyög, vagy épp minden maroknyi tárgyat mikrofonnak használ? Bizony, sok köze van ahhoz, ha a szülők is nagy zenekedvelők. S ha még művelik is, annál valószínűbb, hogy egy otthoni stúdió is közös játszótérré válik.

BERTÓK TÓTH KATI ÉS BERTÓK ISTVÁN

Tudatosan építettétek be gyermekeitek életébe a zenét, vagy spontán alakult így?

P: Az maga egy meghatározó tény, hogy mi is zenészek vagyunk és ezáltal már mondhatni, hogy az anyaméhben is zenével találkoztak. Féleségem hangját 9 hónapig hallották éneklés közben. Biztos vagyok benne, hogy sokat hozzátesz a gyerekeknek az, hogy zenével foglalkozunk és látják amikor mi egy koncertre készülünk, az nekik is inspiráció.

K: A gyerekek fejlődéséhez fontos a zene. A legtöbb gyerek kiskorától kezdve élvezi a zenehallgatást, az pedig még felemelőbb érzés, ha valaki önállóan is képes megszólaltatni egy hangszert. Nem kényszerítjük őket, hogy zenészek legyek majd (mondjuk ellene sem vagyunk), válasszanak maguknak olyan szakmát, ami boldoggá teszi őket, de az alap zenei képzés kötelező.

Hogy élitek meg családként a zenész lét hétköznapjait?

P: Hogy igazán őszinte legyek, nem gyakori, hogy tudunk gyakorolni, sajnos a rohanó hétköznapok fárasztóak és mire odakerülnénk, hogy kicsit foglalkozzunk a zenével is, addigra mindketten fáradtak vagyunk. De természetes, hogy nincs nap, hogy ne legyen zene a házunk táján. Féleségem itthon tanítja a következő énekes pacsirtákat, a kis Félix, ha nem dobol éppen, akkor zongorazik, Rebeka néha kötelezően gyakorol. Én, ha tehetem, odaülök a zongorához, hogy egy picit feltöltsem magam.

K: Ahogy Pityu mondja, otthon is szól mindig a zene, a házunk táján tényleg nem ritka a hangzavar. Délutánonként éneket tanítok és Rebeka egyre jobban élvezi és érdeklődik iránta. Félix mindig hangosan zenél, vagy zenekarosat játszik, hogy apa zongorázik, Rebeka énekel, ő pedig dobol. Anya ilyenkor általában mosogat a konyhában ????

Ti gyerekként ugyancsak zenész családban nőttetek fel, vagy egyedüli tehetségek voltatok otthon?

P: Zenész családban nőttem fel, így minden adott volt. Mindkét nagyapám kiváló zenész volt. De akinek nagyon sokat köszönhetek, az az édesapám. Kiskoromban rengeteget foglalkozott velem, sok mindent megtanultam tőle, amit most is használok.

K: Nem születtem zenész családba, igaz édesapám hegedült és az ő családjában fontos szerepe volt a hangszeren való játéknak. Testvéreim mind zeneiskolába jártak, bátyám zenekarban is játszott. Én a zeneiskolát évfolyamelsőként felyeztem be harmonika szakon. Itt tenném hozza, nem volt a kedvenc hangszerem. Azóta viszont mint énekes, élvezem a zenét és a színpadi szereplést.


 

GASPARIK KRISZTA MAJA ÉS GASPARIK FECÓ

Tudatosan építettétek be gyermekeitek életébe a zenét, vagy spontán alakult így?

M/F: Igazából nem építjük. A zene hozzánk tartozik, a mindennapjaink, sőt a “dekorációink” részét is képezi. Számára valószínűleg a zene, hangszerek közelsége természetes lesz. Igazából már most is az. Viszont abban megegyeztünk, hogy erőltetni semmit sem szeretnénk. A labdát is egyelőre olyan lelkesen rúgja, mint, ahogyan a mikrofonnál áll és megmutatja, anya hogyan énekel. De a gitárt is előszeretettel viszi apa után. Éppen a napokban kezdtük el figyelgetni, hogy melyik hangszer iránt is érdeklődik jelenleg. Úgyhogy a kérdés nálunk most igazán témába vág. 🙂

Fecó: Mivel a stúdióm az otthonunkban van, ezért a fiunk számára nyitva áll a “játszótér”.

Maja: Az éneklésre a kezdetektől odafigyelek. Számos új dalt tanultam neki köszönhetően, és Zalán is megismeri mi az, amit anya szeret.

Hogy élitek meg családként a zenész lét hétköznapjait?

M/F: Az egész napunk gyakorlatilag a zenéből áll.

F.: A dalírás, hangszerelés, stúdiózás mind-mind a mindennapi tevékenységemhez hozzátartozik, ezért intenzíven megéljük a zenész élet mindennapjait. Akkor már kicsit nehezebb dolgom van, amikor Zalán éppen akkor akar játszani, mikor én éppen benne vagyok a dalírásban, és dörömböl az ajtón, de mindig megesik rajta a szívem. 🙂

 

M.: …és persze mindemellett ott van a koncertezős időszak is. Érdekes, tavaly mindenhová vittük, idén viszont már úgy gondoltam, akár otthon is maradhatott volna arra a pár órára. A legtöbb esetben viszont mindig átrendezte a dolgokat, és autóba pattant, hogy jön velünk. Szemmel láthatóan nagyon élvezte, hogy ott nyüzsöghetett körülöttünk.

Ti gyerekként ugyancsak zenész családban nőttetek fel, vagy egyedüli tehetségek voltatok otthon?

Fecó: Apukám több zenekarban is gitározott, gyerekként ebben nőttem fel. A muzikalitás, alkotás a családomra jellemző mióta az eszemet tudom. Apuval évekig együtt is zenéltünk, nemrég újra egy színpadon álltunk. Nagyszüleim is foglalkoztak zenével, nagypapám nagybőgős volt, nagymamám pedig hegedűn tanult.

Maja: Keresztanyukám sokat énekelt nekem, a zene szeretete az én családomban is jelen van. Papám iskolás évei alatt hobbiból zenélt, keresztanyukám és anyu pedig a Szent György Kórusban énekelnek. Nem volt kérdés számomra, hogy én is énekesi pályára lépek.


LACZA BUDAI ANDREA ÉS LACZA GERGELY

Tudatosan építettétek be gyermekeitek életébe a zenét, vagy spontán alakult így?

Mivel a gyermekeink még kicsik (Danika három éves múlt, Zsófi pedig 15 hónapos), először is maradjunk annyiban, hogy folyamatban van a dolog, azonban nem erőltetünk rájuk semmit. Mivel feleségem, Andi és én is zeneszerető emberek vagyunk, mondhatni fanatikusok, ezt nem rejtegetjük a kicsik előtt sem. A házunkban több száz fizikai formátumú hanghordozó mellett két akusztikus dobszerkó és egy villanyszett is található, továbbá egyéb ütő- és ritmushangszerek, így nyilvánvaló volt, hogy egy idő után a gyerekek rákapnak a zenére és a hangszerekre. A dob esetében ugye máris van sikerélmény: ha ráütünk, megszólal. Hogy őszinte legyek, nem kellett noszogatni őket erre, tehát ez a folyamat eléggé spontán módon zajlik. Persze ez még csak játék, de első lépésnek megfelel. A későbbiek során sincs szándékunkban pressziót alkalmazni, ha nyitottak lesznek a zenére, természetesen örülni fogunk neki, de nem szeretnénk kudarcba fulladt gyerekkori álmaikat a csemetéikben megvalósító szülők csapdájába esni, mert láttam már ilyet. A tudatosság annyi, hogy igényes zenét kapcsolunk be, lehetőleg minél szélesebb felhozatalból, és olyan helyekre visszük őket, ahol értéket találnak (pl. táncház, családbarát fesztiválok, kulturális rendezvények). Személy szerint annak is örülök, hogy Danikáék az oviban is népzenét hallgatnak, népi mondókákat tanulnak, és az ünnepi műsor sem kacsatánc Kis Grofóra (sajnos van olyan óvoda, nem is egy, ahol ez megtörténik).

Hogy élitek meg családként a zenész lét hétköznapjait?

Mivel amatőr, tehát nem hivatásos zenész vagyok, így a zenész lét kifejezés talán erős, mindenesetre napi szinten szól a zene, és Danika már apu lelkes rajongója, ha koncert van. Mivel gyakran muzsikálunk a legendás fuvolistával, Török Ádámmal, a fiam már pár hónapos kora óta rajong érte. Különösen kedveli a fuvola jellegzetes hangját. Zsófi a zene hallatán meg rögvest elkezdi riszálni magát, és ha megszólal Lenny Kravitz „Low” című dala, akkor minden más megszűnik számára.

Ti gyerekként ugyancsak zenész családban nőttetek fel, vagy egyedüli tehetségek voltatok otthon?
Egyikünk sem nőtt fel zenész családban, bár az igaz, hogy a nagybátyám, Dusik Gábor végül ismert, profi zenész lett. Még óvodás voltam, amikor már a zenekaruk fellépéseire jártunk a szüleimmel. Tagadhatatlan, hogy ez hatással volt rám a későbbiek során. Persze a házasság és a gyerekek után ő is váltott, búcsút intett a színpadnak, a koncertezésnek. Hogy mégsem a profi zenészéletet választottam, annak talán az az egyik oka, hogy ismerem az árnyoldalait is. Könnyűzenét művelő profiként a zenével kötöttem volna házasságot, és azon kívül, hogy sok kedvtelésemről kellene lemondanom, a családom is csak a második helyen lenne. Nagyon szerencsés az, akinek mindkettő összejön, de szűkebb és tágabb világunkban is csak elvétve látok erre példát. Az egyéb műfajoknál kissé másképp van, hiszen a népzene maga a hagyomány, és komolyzenészeknél is gyakran generációkon keresztül „öröklődik a mesterség”, azonban a profi könnyűzene magányos dolog, ahol naprakésznek kell lenned, különben elvérzel.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább