NYITÓKÉP, ILLUSZTRÁCIÓS FELVÉTEL: ÖRZSIK ÖDÖN
Ha egy hónap alatt ennyi ötöst, meg négyest vittem volna haza annak idején a suliból, már régen felpofozott volna nyugodjék édesapám. Emlékszem, mindig átlagot számolgattunk, és ha a 17-et (ennyi gólt kaptunk hat meccs alatt) elosztom 6-tal, akkor hármas alá jön ki. Jó közepes tanulók vagytok eddig DAC-os srácok, remélem legalább a magaviseletetek jeles! Nem tudom, a tananyaggal lehet-e a baj, vagy a tanár ilyen szigorú veletek?
Mindig azzal takarózunk, hogy ezek csak előkészületi mérkőzések, és nem az eredmény a lényeg. Persze, valamiben egyetértek a szakemberekkel: az eredmény egyáltalán nem lényeg, hiszen ha mérgezett egérként futkározunk a pályán, tökmindegy, hogy egy vagy öt gólt kapunk. Szeretem ezt a csapatot, így mindig próbálok némi pozitívumot is belecsempészni a mondanivalóimba. Szerintem a Ricardo Phillips mindenképp megérdemli, hogy megsimogassa szőke kobakját a sapkás tréner úr.
A másik pozitívum Kalmár Zsolti visszatérése, jó egészséget tesó! Bajnokira a régi formát légyszi! Köszönjük…
Na szóval, aznap lefújta a fejemet a szél, és mire az utca végén megtaláltam, már csak annyi időm maradt, hogy bekapcsoljam a DAC YouTube-csatornáját. Az első impulzus, hogy törökben is fúj a szél, a mieink sárga-kékben, a híres Zvezda pirosban. Hozzá kell ám tenni, hogy ez a szerb csapat klasszikus felfogásban is egy osztállyal felettünk tengeti nem túl unalmas napjait, ahogy szurkolótábora – a klubtól is „híresebb” Delije – szintén félelmetesebb fél fokkal. Kezdődik a mérkőzés, előttem újságpapíron két kiló pucolni való krumpli, és ez a tizenegy:
Jedlička – Blackman, Kružliak, Beskorovainyi, Davis – Bednár – Divković, Kalmár, Fábry, Vida K. – Ramirez.
Mit mondjak, ebben a tizenegyben nincs egy darab „friss hús” sem! Csak az asztali DAC zászlóm új, amit szintén aznap szereztem be a Store-ba. Ebből is látszik, hogy én a jövőre tervezek, nekem nem kell más csapat! Nekem a DAC kell, ám mire megpucoltam a két kiló krumplit szeretett csapatom benyakalt két gombócot. Sajnáltam szegény Krisztiánt, akinek munkaköri kötelessége lekonferálni a gyengébb teljesítményt is. N. K. fasza gyerek, kicsit irigykedek is rá, hogy a hobbija lehet a munkája, de ez inkább csak elismerés, mint a „sárga irigység”. Hajdú B. Istvánt is kedvelem, és Krisztiánnak sikerült elsütni egy „Hajdúbés” poént:
Srdjan Babič eltette láb alól a DAC csatárát.
Így már értem csóró Ramirez miért volt a szokásosnál is halványabb. Na de az eső is eleredt rendesen, mondjuk a Zvezda is pont úgy ázott, mint a mieink, mégis benyomták a harmadikat. Ekkor hazajött a feleségem, aki folytatta a krumpli további kalandjait, én meg azon kaptam magam, hogy öt nap alatt sikerült rájönnöm, mije fájhat a Krisznek a DAC naptár februári oldalán.
(Várok egy kicsit míg mindenki megnézi…)
Szóval, szerintem a szeme fájhat neki is, mert én pont úgy ordítok, hogy ilyen gyatra játékot kell néznem. A cserék közül csak a már említett Phillips vitt színt a játékba, így a nem azonos márkájú tévé készülékembe is. Abban megtudtam, mitől fél legjobban a kommentátor? Hát a „sorcserétől” (nem sör! sor!), vagyis mikor az egész csapatot lecseréli az edző, mint a hokiban. A mi trénerünk nyolcat cserélt, de nem egyszerre. Ha nem számolom Phillipset, aki a 25. percben jött be, mindet a 70. perc után.
25. Phillips, 73. Javro, 76. Lalatovič, 81. Schäfer, 84. Malý, 84. Švec, 84. Čmelík, 86. Boateng.
Nos kedves tréner úr nem kell úgy elsietni a dolgokat, de így 3:0-nál érdemes lenne azt az új formációt gyakorolni az új emberekkel is. Nem 15 percre… És lenyilatkozni a semmit. Fáj a szemem, bekaptuk a negyedik gólt, közben megsült a csirke…
Fiúk az úristenit, szedjétek össze magatokat! Csak a DAC, mindörökké!
(Roberto)