Zene(kar)anténban – Arizóna: „Sok dologban a hazait részesítjük előnyben, jó lenne, ha a kultúra is ide tartozna”

Zene(kar)anténban című sorozatunkban szlovákiai magyar zenekarokat kérdezünk arról, hogyan reagáltak a járványhelyzetre, mit hozott ki belőlük és milyenek a várakozásaik. A hetedik epizódban lássuk a Dunaszerdahelyen alakult Arizónát, melynek énekesnője, Maja válaszolt kérdéseinkre.

Korábban: Kovács Koppány (Rómeó vérzik) / túlontool / Black & White / Phoenix RT / Estendøn / Pósfa

Mikor éreztétek, hogy itt valami baj lehet minimum a tavaszi rendezvényekkel, amelyeken fellépnétek?

Igazából már március elején sejteni lehetett, hogy idén máshogy alakulnak a dolgok, annak ellenére, hogy voltak rendezvények, amiket továbbra is reklámoztak, mi valahol fel voltunk rá készülve, hogy benne van a pakliban, hogy idén nem lesznek koncertek. Sokan még a nyárban is bíznak, valahogy nekünk nem tűnik reálisnak. Aztán persze jöttek a telefonok, amik meg is erősítettek abban, amit gondolunk. Valamennyi rendezvényünket átették 2021-re.

Hogyan jelenik meg az életetekben most a zene/zenélés?

Otthonosan nyilván kevesebb idő jut most rá, mintha lennének próbák és koncertek, de

Fecó igazából egy időzített zenegép, ő zenével fekszik és ébred. Még ha éppen a kinti, otthoni tevékenységeket is űzi, az sem gátolja meg abban, hogy fejében megszülessen egy-egy új dal.

A legaktívabban nála jelenik meg munkájából kifolyólag is a zenélés, hiszen nemcsak nekünk ír dalokat, hanem számos más előadóval is együtt dolgozik.

És mivel mindannyian családosok vagyunk már, bátran kijelenthetem, hogy a gyerekek hozzájárulnak ahhoz, hogy éppen milyen zenét óhajtanak hallani vagy éppen nem hallani tőlünk.

Ki tudjátok használni a mostani időt előrelépésre, új ötletek fejlesztésére, vagy ezt a zenekartagok távolsága, esetleg másvalami gátolja?

Dobosunk, Dodi, mivel Magyarországon él, így jelenleg tényleg nem tudjuk megoldani a közös találkozásokat, még ha szeretnénk sem. De az ötletelés, aminek Fecó a kiindulópontja, folyamatosan zajlik. Új dalok írása folyamatban van. Nyilván most sok más tényező is befolyásolja azt, hogy miként tudunk haladni, de tervben van, hogy kihozzunk egy vagy akár több dalt is.

Ihletett már meg Titeket a bezártság, a világjárvány vagy bármi, ami ezzel összefügg?

Engem igen. Dalszövegileg mindenképpen, de végül nem vágtam bele. Rengeteg gondolat kavargott a fejemben, de aztán annyi ilyen dal készült, hogy nem akartam beállni a sorba, pedig tény, hogy mindig van új perspektíva. Fecó pedig végképp nem szeret valamit azért csinálni, mert most éppen ez “fut szalagon”, úgyhogy végül hanyagoljuk a témát.

Van viszont egy dalszövegünk, amit még decemberben készített nekünk Hujber Szabolcs (megj.: Magyarország egyik legismertebb dalszövegírója, Rácz Gergőnek, a Margaret Islandnek és számos más előadónak írt már szöveget), és most ezen dolgozunk. Szerintem a témája, mondanivalója még aktuálisabb most, mint valaha, ugyanakkor örökérvényű.

Valamilyen szinten, még ha nem is egy újabb “maradjotthon” dal, de szeretném, ha készülne egy olyan szerzemény, ami majd emlékeztet arra, hogy igenis volt egy ilyen időszak, és ezt is megéltük, túléltük.

Mi az, amire emberként, zenészként megtanít a mostani helyzet?

Tényleg nem klisé, nagyon sok dologra jó volt a mostani helyzet. Megtanított fókuszálni az igazán fontos dolgokra, értékelni a hazait, sőt magát az otthonlétet. Bár hiányoznak a koncertek, de racionális döntésnek tartom, hogy a zenélésnek ezt a részét hanyagolni kell. A jövőre nézve viszont jó lenne, ha mind a szervezők, mind pedig a zenekedvelők részéről átértékelődnének a szokások, de őszintén szólva ezzel kapcsolatban nincsenek illúzióim.

Olyan sok dologban a hazait részesítjük előnyben, jó lenne, ha a kultúra is lassan ebbe a kategóriába tartozna.

Ajánljatok valami hallgatnivalót otthon maradáshoz!

Hát, ez nehéz kérdés, mert ugye teljesen ízlés dolga, hogy ki mit hallgat. Én most kapásból A busz kereke csak körbe forog… című dalocskát mondanám, és még mellé sok ínyencséget, de a lényeg magán a hallgatáson van.

Hallgassanak az emberek zenét, és megint csak ismételni tudom magam, próbálkozzanak hazaival. Most nagyon sok itteni zenész dobott fel jó kis cover dalokat, ezekből, de sajátokból is lehet szemezgetni.

A rádióhallgatás is jó alternatíva most, én legalábbis szeretem. Mindenkinek kitartást kívánunk! A zene legyen veletek!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább