FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Nagyon szeretek olyan sétálóövezetekben andalogni, ahol az ember ellenállhatatlan vágyat érez megállni a csodálatos zenészek vagy a kezdő és nagyon kreatív képzőművész-tehetségek mellett…. A prágai Károly híd a turistáktól való zsúfoltsága ellenére is hihetetlen varázzsal rendelkezik, de néhány városban nemcsak a turisták, hanem az ottaniak számára is vannak úgynevezett bensőségesebb helyek.
A karantén feloldását követő első napokban az első „hivatalos” sétámra indultam, és feltűnt, hogy a sétálóutcán egy zenész közlekedett, aki néhány másodperc múlva elkezdett énekelni. Egy kicsit hangos volt, de egyáltalán nem zavart, ellenkezőleg.
Egy hosszabb, az emberek társasága nélkül eltöltött idő után még ez a félamatőr próbálkozás is léleksimogató volt. A zenészt viszont elhallgattatta a városi rendőrség, és abban a pillanatban ez inkább szomorúságot okozott,
amely hatványozódott, amikor néhány nappal később néztem a Facebookon, hogy Lukáš Adamec énekes egy spanyolgitárral hogyan pezsdítette fel a kassai központi piac életét… Amint megláttam, hogy mennyi ember csatlakozott a jó hangulathoz, kellemes hidegrázás futott rajtam végig. Kár…
Hm… Ez a történet nem egy mondattal folytatódik – régebben más volt! -, inkább egy felismeréssel, hogy a városközpont (legalábbis, ahogyan én emlékszem rá) csak ideiglenes hely volt a kultúra és a különféle típusú képzőművészek számára. Legfeljebb egy koncert erejéig.
A hipermarketek városunkba való érkeztével a központ lényegében átkerült ezekbe a „pihenés újkori templomaiba” (bevásárlások, étkezés és kávécska). Talán voltak próbálkozások a központ felélesztésére, de ezek inkább szórványosak voltak és egyszeri nagy dologról szóltak (a VMK előtti koncertek stb.), nem pedig állandó kicsiről…
Talán ezen idő alatt az az előítélet is szárba szökkent bennünk, hogy a művész a maga elé letett kiskosárral vagy kalappal lényegében hajléktalan. És talán a művészek is feladták, mert pont az ilyen beskatulyázástól félnek… És ezidáig senki sem tett feléjük egy békülő gesztust sem…
Mindkét fél egymásra vár, és évtizedek teltek el ügyes kezdő, de befutott művészek, képzőművészek nélkül is.
Az isten szerelmére, hiszen Bruce Springsteen egy hónap alatt több improvizációs koncertet tartott a városközpontokban egy spanyolgitárral csak úgy, néhány ember számára, mint amennyi utcai előadás született itt az elmúlt tíz évben…
Nyilván most más, főleg megélhetési problémákkal kell megküzdenünk, de hasonlóan fontosak lesznek az ilyen lélekbalzsamok is. Az elmúlt tövises hónapok után mindannyiunk lelke komoly sérüléseket szenvedett…
És az igazat megvallva, a városközpontunk, a sétálóövezetünk is igényelné a lélekbalzsamot. Ezekről a helyekről másnak kellene áradnia, mint a hidegnek és a Depeche Mode számaira emlékeztető fémcsörgésnek…