Borítókép: Gocoň László (lapunk kilencedik évfordulójára, a Meseország mindenkié c. könyv borítójának stílusában)
Az elmúlt hetekben olyan jelenségnek lehettünk tanúi, melynek kiszögellései ugyan jelen vannak a társadalomban, de ennyire abszurd módon még nem igazán domborodott ki. Az egyik szélsőjobboldali politikus ledarált egy mesekönyvet annak címén, hogy LGBTI-propaganda, meleg agresszió a gyerekek ellen és így tovább.
Nos, bármely politikus tetteit fölösleges is minősíteni, és különösen nem szabad Szentírásként, életviteli sorvezetőként tekinteni rá, de ennyit a politikáról.
Legyen az ember konzervatív vagy liberális, illetve a két irányt különböző mértékben ötvöző szülő, bizonyára jó embert szeretne nevelni a gyermekéből, és nem olyant, aki másokat bánt vagy kirekeszt.
Különösen úgy, hogy egyre gyakoribbak az iskolai, helyenként pedig már az óvodai zaklatással, üldöztetéssel, kirekesztéssel kapcsolatos történetek, és nemcsak a hírekben, hanem akár ismerősünk, hozzátartozónk környezetében, de akár a saját életünkben is, és még csak etnikai, nemzeti, bőrszín, vallás vagy nemi irányultság szerinti bélyegre sincs hozzá szükség, csupán az „erősebb kutya b*szik” típusú hozzáállásra, illetve annak akár akaratlan támogatására.
A Meseország mindenkié című, óvodás- vagy talán inkább kisiskoláskorú gyermekeknek szánt mesekönyv klasszikus népmesék átiratait tartalmazza, miközben azok főhősei valamely társadalmi kisebbséghez tartoznak. Felülnézetből ugyanarról szólnak, mint bármely mese, miszerint főhősünk körül felborul egyfajta rend, megszületik egy bonyodalom, aminek a megoldásáért meg kell küzdenie.
Csupán a főhős ezúttal például egy háromfülű nyúl, az örökbefogadott Vaslaci, sötétbőrű (Avarbarna), nőként óriásölő (Margaret), a pusztító házasságából válással kimenekülő Picur Panna, vagy épp a herceg, akinek nem a lányok, hanem egy másik herceg tetszik.
Hogy ez szokatlan? Amennyiben különböző bélyegeket szeretnénk ragasztgatni a főhősökre, akkor bizonyára eltér majd attól, ami mostanáig szokványosként ágyazódott be a memóriánkba. Ám ezen a szemüvegen keresztül csaknem minden mesében felfedezhetünk valami kivetnivalót.
Ahogy az egyik magyar közéleti vitaműsorban például arra tettek megjegyzést néhány éve, hogy a Jégkorszakban az a normális, hogy különböző fajok élnek együtt, noha „mi” a való életben gyakran rossz szemmel nézünk a mindenféle nemzetiségű vagy bőrszínű tagokból felépülő családokra. Vagy nemrég akadt egy sajtómunkás, akinek azon akadt meg a szeme, hogy az egyik Duplo játékban sötétbőrű emberke is van, noha a szerecsen kereskedő vagy a roma jósasszony a magyar népmesék gyakori pozitív szereplői is.
Az LGBTI-propaganda címkét 1-2 olyan mese miatt kapta a kötet, amelynek a főhősei ebbe a közösségbe sorolhatók.
A mesék viszont nem egyfajta toborzó mechanizmusok a célból, hogy bővüljön bármilyen „tábor“, legföljebb az, amihez olyan ismérvek kapcsolódnak, mint az elfogadás és a megértés.
Pszichológusok véleménye szerint sem „módosítják“ a mesék gyermekek nemi irányultságát, ellenben válaszokat adnak. Válaszokat arra, hogy a társadalmat elképesztően színes és különböző sorsú egyéniségek alkotják, és ez így van rendjén.
Könnyebben megértjük az egyéni sorsokat, ha nem a kisebbségi bélyegekből indulunk ki. Lehetnek erre eltérő eszközeink, valakiknek többek között ez a mesekönyv, másoknak más, a lényeg, hogy egy irányba mutasson, a megértés, és ne a kirekesztés felé. És hogy ne ítéljük el, amit a másik választ ehhez.