FOTÓK: ÖRZSIK ÖDÖN
Nem, én nem a DAC-ra haragszom, mint ahogy eszembe sem jutott letépni a falról a DAC-zászlómat, sem tűzbe hajítani a krónikáimat. Nekem szimplán a mutyiból van elegem, abból, hogy minden egyes hullámvölgynek nem a balszerencse az oka, hanem valami más. Az akarat hiánya például, a megszokás, az, hogy egyesek úgy gondolják, elérnek egy bizonyos szintet, aztán abból élnének hónapokig. Elegem van továbbá a semmivel sem magyarázható furcsa eredményekből a ligában.
Köszönöm, nem kérek cinikus hozzászólást, nincs szükségem rá, de ha tehetném, újra és újra mennék. Holnap én lennék az első szurkoló az Arénában. Újra és újra hagynám becsapni a lelkem, hogy minden játékosnak ugyanazt jelenti a sárga-kék mez, amit nekem. Hagynám magam tévhitben ringatni, mert ha nem azt csinálnám, csalfa lennék magamhoz is. Elegem van abból, hogy sokan elintézik egy megesikkel, vagy egy van ilyennel. Nincs ilyen, biciklizni sem lehet elfelejteni…
Ja, aztán meg a jövő héten kiderül, hogy megint megfékezett a busz, vagy a MAX-ban sztrájkolnak a fiúk egy hosszú kávé mellett.
Mert ugye sosem hallottunk még szökőkútban fürdőző spílerekről, meg az éjszakába feledkező „profizmusról”. Tivornyákról, tipmikszelésről, öltözőn belüli klikkesedésről, edzőt szabotálókról. Vagy egyszerűen a konkurencia hiánya miatt fellépő nagy arcokról, akik visszamutogatnak és csendre intik a lelátót. Na ezért nem lehet összevásárolt játékosokból valódi DAC-ot csinálni, vagyis lehet, de azt nagyon magas szinten, rengeteg pénzből. Egy olyan DAC-ot szeretnék, ahol a rangidős pontosan tudja, mi az a DAC, és mit jelent az itt élő embereknek. Egy ilyen lélektelen játék után pedig szálkásra hasogatja az öltöző asztalát, ha kell. Nem, én továbbra sem a DAC-ot szidom, főleg nem a tulajdonos urat, aki defibrillálta a dunaszerdahelyi focit.
Egy darabig mindent meg lehet magyarázni, etetni a népet, mert a nép hinni szeretné, hogy tényleg a rossz talaj volt az oka ennek, meg annak.
Azt is elhittük, hogy már „velünk vannak” a játékvezetők, és a szövetség nem gördít majd akadályt a bajnoki címünk elé. Be voltunk etetve, mint a halak, és csak arra vártunk, hogy kifogjanak mindnyájunkat. És mi lett velünk, hol a hat gólokat vágó DAC, amelyik fordított a Jablonec ellen? Azt is mondom, nem a szurkolóknak kell minősíteniük egymást, ki a hűséges és ki a hálátlan. Nem! Most komolyan, Garamszentkereszt, Szered, Aranyosmarót, nyolc pontot hagytunk náluk! Nekünk meg el kéne hinnünk, hogy csak azért, mert nem a mi napunk volt? Egy Aranyosmarót ellen tiszta küzdelmet várnék, sallangmentes csapattal, ahol önbecsülés van önsztárolás helyett.
Alázatot! Szép lenne az élen telelni, most már azt mondom inkább, hogy szép lett volna, de nincs következetesség a játékunkban.
Aznap a Mikulást vártuk, ugyanaz a helyzet a fehér szakállas fickóval, mint az általam elképzelt csapattal, hinni akarsz benne, ám felnőttként már ismered az igazságot. Végül eljön az idő, amikor te magad leszel a Mikulás. Mire elfogadható képet kaptam a Hustéról, már 0:2 volt az állás. Hogy csillapítsam a dühömet, apósomtól érdeklődtem, nincs-e valami pálinkája otthon? Volt neki, tiszta sor, és ti aranylábú gyerekek, mi a **** lett veletek? Büntetőből rúgtunk egy kontakt gólt, de ennyi, aki többet látott, az szóljon, viszont én ezt a meccset nem tudom értékelni, csak egy jelenséget látok immár sokadszorra életemben, ami talán fikció, de akár igaz is lehet. Pont, mint a Mikulás, hisz’ végül jött lovaskocsin, csomagot is hozott, látták volna a gyerekek arcát!
Alapszabály: nem mondjuk el a gyereknek, hogy a Mikulás tulajdonképpen a Józsi álruhában. Azt se’ mondjuk soha, hogy a DAC nem a világ legjobb csapata, mert nekünk az. Isten is létezik és Jézus is él! Határtalan szenvedély!