Nincs kétség, a szülői szerep a világ talán legnehezebb dolga. Egyszerre kell hitelesnek lenned és példamutatónak, természetesnek és kiegyensúlyozottnak, s még hosszasan, jó hosszasan sorolhatnám egy jó szülő ismérveit, de nem fogom.
Túl sok a kell, illetve a kellene. A nagymamának is határozott véleménye van a nevelésről, a szomszédoknak is, és persze a szinte állandóan konkuráló kortársak szüleinek is.
Mind jöttünk valahonnan, így természetes, hogy vannak elképzeléseink a szülői kötelességekről és feladatokról. Jobb esetben igyekszünk úgy is tenni, ahogy a lelkiismeretünk diktálja. Ehhez persze gyökeresen hozzátartozik egy erős önkontroll, hogy még véletlenül se kövessük el ugyanazokat a hibákat, melyeket gyerekkorunkban velünk szemben elkövettek.
Az is gond lehet, ha mi, szülőként az egyik végletből a másikba csapunk át, azaz mindent teljesen ellentétesen teszünk, mint amit mi magunk tapasztaltunk.
De van még ennél is megkérdőjelezhetőbb magatartás, melynek láttán sokszor elgondolkozom, ez pedig az, amikor egy határozott elképzelésekkel bíró szülő még a lehetőségét is elveszi annak, hogy gyereke a saját szemével lásson.
Ilyen például:
– ha pontosan megmondjuk neki, hogy mit, hogyan tegyen, gondoljon, higgyen, értékeljen és ezt vasszigorral, pontról pontra be is tartatjuk vele,
– amikor meg vagyunk győződve arról, hogy mi tudunk mindent jobban, más véleményeket meg sem hallunk, sem a tudósokét, sem a szakértőkét, sem Istenét, sem Buddháét, nem figyelünk az időjárásra sem, hiába ver minket az eső, mi a másik orcánkat is odafordítva bizonygatjuk a bámészkodóknak, milyen rettenthetetlenek vagyunk, még az esővel, sőt, még a jégesővel is elbírunk. Akkor is mi tudjuk jobban!
A kemény fa a nagy szélben eltörik – mondják sokan. A puha fa viszont hajlik. Mi másra kellene tanítanunk a gyermekünket ebben a világban, mint túlélésre?!
Hogyan készíthetnénk fel őt mindere, amikor – lássuk be végre –, mi magunk sem tudunk mindent. Hogy hangoztathatjuk hát mégis szent meggyőződéssel a magunk sosem volt igazát?
Egy szerető szülő a lehető legjobbat kívánja a gyermekének, és ezért mindent meg is tesz. De hol van a határ?