A cikk megjelent a Klikk Out 2021/01-05. számában.
Idézd fel magadban, amikor úgy érzed, teljesen a fejedre nőtt a világ, túl sok benne a probléma és a káosz, keresed a megfelelő válaszokat a kérdéseidre, de minden újabb választási lehetőség csak tovább bonyolítja az életedet. Pont az ilyen helyzetekre ajánlok most egy olyan dokumentumfilmet, ami garantáltan lenyugtat és rendet tesz a fejedben!
Alapvetően nem vagyok nagy rajongója a tengerek, óceánok élővilágáról szóló természetfilmeknek, mert számomra ezek túl lassú ritmusúak, és kicsit olyan érzésem van tőlük, mintha mindegyik ugyanolyan lenne: szép színes halak, korallok, bálnák, cápák, némi konfliktus a túlélés érdekében, semmi extra. Ezt a sztereotípiát törte meg nálam a Netflix 2020-as produkciója, amely a Tanítóm, a polip (My Octopus Teacher) címet viseli. Rettentően keveset tudunk a polipok életéről, és egészen jelentéktelen állatként aposztrofáltam őket jómagam is, ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy ennyire összetett, intelligens, érzékenységre képes élőlények.
Pippa Ehrlich és James Reed rendezésében egyedülálló történetet ismerhetünk meg, az ember és a természet újrakapcsolódásáról.
A főszereplő és narrátor Craig Foster, egy depressziós és kiégett természetfilmes, aki egy, a dél-afrikai partoknál lévő óceáni hínárerdőben talál rá egy polip társaságára. A férfi majdnem egy évtizeden keresztül minden nap lemerül azért, hogy az állat tevékenységeinek, életének részévé váljon megfigyelőként és kísérőként.
Kapcsolatuk bizonytalanul veszi kezdetét, de idővel elmélyül, sőt, a polip Craig „tanítómesterévé“ lép elő. Megmutatja, hogyan alkalmazkodik környezetéhez annak érdekében, hogy a ragadozók számára észrevétlenné váljon, miként vadászik és használja fel a tengeri élővilág lehetőségeit azért, hogy céljait elérje, illetve hogyan regenerálódik abban az esetben, ha megsérül. Az állat teljes életciklusát nyomon követhetjük, és ezzel párhuzamosan figyelhetjük azt is, ahogy Craig gondolkodásmódja is fokozatosan lelassul és átalakul.
Óriási öröm, hogy a morfondírozós, meditatív hangulat nem megy a cselekmény rovására. Szimpatikus az eszmeisége, amely a természet és az ember közeledésének üzenetét hordozza, érzékenységre és empátiára nevel az élőlényekkel szemben.
Ugyanakkor egy elképesztően igényesen filmezett és fényképezett alkotásról beszélünk, amelynek hangulatát szépen öleli körbe a zenei aláfestés is. Szemet gyönyörködtető képi világa tárja szemünk elé a mélyben zajló mindennapi életet. Semmiképpen nem nevezném tucatfilmnek, mivel jóval túlmutat a műfaj keretein – elkészülése nyomán ugyanis egy egész mozgalom szerveződött a tengerek, óceánok élővilágának tapintatos, érzékeny és tudatos megfigyelésére.
Többszörös díjnyertes film, amely nemrég az Oscar-díjat is bezsebelte a legjobb dokumentumfilm kategóriájában.