Sipos Janka: Súrlódás | Költőtoll

Amikor felvetődött Keri és köztem, én kifejezetten örültem az ötletnek, hogy írjunk szonettet. Már régebben is próbálkoztam ezzel a gazdag hagyományú műfajjal, hozzám mindig is elég közel álltak a különböző kötött formák. Szeretek „gúzsba kötve táncolni” – bár Kosztolányi a műfordítást jellemezte így. Szeretem, ahogy a rímek egymásba folyva hömpölyögtetik a szép, szabályos sorokat. Mi viszont, hogy vigyünk egy kis csavart a történetbe, úgy döntöttünk, hogy ez esetben szabad szonettet fogunk írni, s végülis megszületett a Súrlódás. Hogy miben, mennyiben kapcsolódik a klasszikusan szerelmes tematikájú szonetthagyományhoz, azt pedig már rátok bízom. 

 

Sipos Janka: Súrlódás

 


A súrlódástól megsérül anyagom.

Felfeslek, és rojtosra dörzsölődöm.

Hajlataim mindig fényesre kopnak,

megmakacsolják maguk foltjaim.

Igaz, magas hőfoknak ki sem tehetsz,

mert színem vesztem mindjárt, s összeugrom.

És amilyen nehézkesen száradok,

gyűrődni ugyanolyan könnyen szoktam.

Felveszel: valami mindig szúr belül.

Bepirosodik a bőr, vakarózol,

de ha ollót fogsz, nem találod okát.

Még csak nem is állok jól neked. Amit

rejtegetnél, mindig kiteregetem.

Sohasem értettem, hogy miért szeretsz.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább