FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Az idény utolsó mérkőzésének értékelése picit az adott időszak lakmuszpapírja is egyben. Két merőben különböző felfogású, és talán az alapvető elvárásokat másként és másképp megkövetelő edzővel dolgoztunk. Lemaradtunk az élmezőnytől, a hátrányunkat pedig már nem sikerülhetett zárásra ledolgoznunk. Csupán kozmetikáztuk a tabellán elfoglalt helyünket, mindezt roppant passzív focival, aminek szépségét valójában a mérkőzés utáni hármas sípszó jelenti. Igen, végre lefújta a spori! Megint nem kaptunk ki, igaz, nem is nyertünk, gólt se kaptunk, de sajnos nem is rúgtunk. Folytatás tavasszal…
Természetesen értem a pragmatikus mester taktikáját és a filozófiáját is. Egyébként „Pedro” szerintem kiváló szakember, akit egykor majd nagy klubokkal hoznak szóba. Most sajnálom csak igazán, hogy érkezése után nem írtam le az első benyomásaimat róla, mivel szinte maradéktalanul beigazolódtak az akkori gondolataim. Lásd a Klikkout interjúját vele, de azokat az emóciókat, gesztikulációt, amit a technikai zónában véghezvisz mérkőzésről mérkőzésre. Kellően nyugodt, ugyanakkor idejében határozott. Egy ilyen embertől ha pofont kapsz, azt mondod: már éppen megérdemeltem. Nos igen, öt meccsen nem kaptunk gólt az irányítása alatt… az általa adoptált defenzív felfogású fociból építkezve nem az ő hibája, hogy képtelenek vagyunk befejezni az ellentámadásainkat. Csupán négy gólt rúgtunk, ez egyedül a játékosaink sara, kiknek meddősége olykor vetekszik a pandamacik lusta szerelmi életével.
Leltár: nincs egy valamirevaló csatárunk, hiába Hahn és a többiek, hogy Lamkel Zé rejtélyét már ne is említsem.
Zsinórban ötödik meccsen nem rezdült a hálónk, alapjában véve szép széria. A miénk Magyarország ez évi legjobb játékosa! Gratulálok, Andris!
A Rózsahegy hasonló stílusú focival meccsenként három gólt rámolt úgy, hogy kizárólag hazai játékosok alkotják a keretüket. Igen, nyugodtan mondjuk ki, szlovák játékosokkal, otthoni vérrel, akadémiai „ismeretek” nélkül. Ilyen szempontból luxus fociakadémiát működtetnünk, miközben már-már betegesen ragaszkodunk az „AliExpress” formátumú idegenlégiósainkhoz, akik teljesítményét a széljárás is befolyásolja. A negyedik helyről várjuk a tavaszi folytatást, nem katasztrófa, az sem lenne katasztrófa, ha végül ugyanitt zárnánk az idényt, csak sajnos benne van a pakliban, hogy így lemaradhatunk Európáról. Egyébként volna ott keresnivalónk?
Leltár: nincs bevétel, enélkül a foci minőségi javulását sem várhatjuk, hiszen azt a vak is látja, hogy ide játékos is kell, nem elég a filozófia. Pénz nélkül viszont mindez kétséges. Nélkülünk, szurkolók nélkül a sör sem fogy, a kólás italt meg inkább felejtsük el.
Az üres lelátókat és az elhalófélben lévő szenvedélyt a túlzott féltés miatti rendeletek is hozták. Ez mindenkor nevetséges, ha látjuk a tömött üzletekben egymás nyakán lihegő vásárlókat. Okosan szétültetve egy közel 13 ezres stadionban simán elférne mindenkor 2-3 ezer egészségében ellenőrzött (!) ember. Nem oldják a kompetensek, valamiért nincs érdekükben talán!? De ne feledjük azt sem, hogy mikor 6 ezren lehettünk volna, annak is hiányzott majdnem a fele. Ennek szintén okai vannak, ok és okozatok összefüggése. Kár érte, nagyon nagy kár! Ha már leltározok, rakjam bele saját magatat is:
Leltár: kevés a sorok közti tartalom, mert egy eltévedt labda nem fog fejbekólintani a tévé előtt ülve. A füst sem füst az utcáról beszűrődve, hiányoznak az élmények, a 90 perc utáni rekedtség. Az ugrálás, a hullámzás, a kattanj be b***a meg érzés!
Megjósoltam, hogy ezúttal pozitív lesz a labdatartásunk, mert a Rózsahegy a mágnes ugyanazon pólusát adja, amit a DAC mostani „ereje” is generál, ezáltal muszáj lesz jobban kinyitnunk majd. Ez adta a több és látványosabb hibát a hátsó alakzatainkban. Mihaszna, nem vagyok focielemző, szívesebben írnék egy fasza kis utazásról, ahol a hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe! 2021 utolsó tétmérkőzése várt a csapatra a MOL Arénában, szerettünk volna szépen búcsúzni az évtől. Nem tudtunk, se szépen, se búcsúzni.
Leltár: a hátvédsorunk amint nem kap kellő fedezetet az előtte lévő nyitott alakzatokból, kapkod és hibát hibára halmoz. Most Hahn sem járt vissza, ahogy tette ezt Pozsonyban. Nem ez volt a feladata, ami viszont a feladata lett volna, arra nem volt kellően kiszolgálva.
Csak egy viszlát fiúkkal köszönök el, lezárva ezt az évet, mérkőzésről mérkőzésre, kicsit másképp. Sok volt a sérültünk, sok és sokszor. Az az idea pedig, hogy minden posztra két azonos képességű játékosunk legyen, azért nem valós, mert akad, hogy alkalmanként egy sincs. Aki ezt nem látja, az ne akarjon focit csinálni, vagy legalábbis ne beszéljen a levegőbe! Tudom, a pénz… Szóval viszlát srácok tavasszal, rakjatok bele apait, anyait, mert amit eddig beleraktatok, sajnos kevés. Igen, mi is kevesebbek lettünk, ezt hozta a sors, meg ez a… na gyertek, dalolásszunk együtt:
Hogyha kell, mi itt leszünk és mindig szurkolunk!
Ne feledjétek fiúk, hogy mi veletek vagyunk!
Ó, a csapatunk, a mi DAC-unk, az életünk!
Remélem jól emlékeztem, már az emlékezetet is leltárba dobtam! Ne feledjétek fiúk, hogy nektek még mindig megadatott, hogy pár ezer ember életét megváltoztassátok. Hogy örömöt hozzatok a szürke hétköznapjainkba! Ez is a DAC, vagy ahogy a szurkolóinkat bemutató riportsorozatban a Tanár úr mondta: a dac!
DAC 1904–RÓZSAHEGY 0:0
DAC: Jedlička – Blackman, Kružliak, Muhamedbegović, Davis – Balić, Dimun – Sharani, Schäfer, Ciganiks (65. Abdzouana) – Hahn (65. Krstović).