FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Ezúttal a nagyabonyi Rácz Lajos mutatkozik be hűséges DAC-szurkolóként, aki kizárólag saját bérlettel hajlandó meccsre menni, hogy ezzel is támogassa szeretett klubját.
Üdvözlöm, kedves Lajos. Mondhatjuk úgy, hogy a „régi iskolát” képviselve jár immár több évtizede DAC-meccsekre. Hogy indult neki az elsőnek?
A DAC még a Divízióban játszott és a feljutásért harcoltunk. A tavaszi idényben édesapám egyik ismerőse elvitt magával Szerdahelyre meccsre. Annyira megtetszett a hangulat, hogy ezek után rendszeres látogatója lettem a DAC-stadionnak, sőt még idegenbe is elkísértem a csapatot. Nyugodjék Fábry Karcsi bácsi járt a hodosi Dukla TSZ autóbuszával. Apunak jó barátja volt, mindig megkérte őt, hogy vigyen el engem is meccsre: Pozsonyba a Kablo ellen, Szentgyörgyre és hasonló találkozókra itt a közelben. Azt nevettem, hogy ezeken a helyeken általában 50-70 néző járt ki meccsre – mindig olvastam az újságban – kivéve, ha a DAC játszott ott, mert akkor az ezren felüli nézőszám sem volt ritka. Ennyien jártak abban az időben Szerdahelyről idegenbe is! Az utolsó fordulóban a Komáromot fogadtuk, gálameccset játszott a DAC, és 5:3-ra nyertünk. Az előző fordulóban már biztossá vált, hogy felkerülünk a Szlovák Nemzeti Ligába, ami akkor a 2. ligát jelentette.
A munkahelyemről idegenbe is eljártunk biztatni a csapatot, kivéve a kelet-szlovákiai helyszíneket, mert azok nagyon messze voltak. Vágbeszterce, Trencsén, Léva, Nyitra – ide mindenhova elmentünk. Ha véletlenül nem nyertünk, olyan hosszúnak tűnt az út hazafelé, mintha sosem érne véget. Szomorúak, lehangoltak voltunk, három éven keresztül ment a harc az 1. ligáért. Ha nem utaztunk el idegenbe, amint vége lett a meccsnek, már hívtuk is a Duna hotelt, hogy mennyire játszott a DAC – nem bírtuk kivárni az esti sporthíreket a televízióban.
Rengeteg nagy csatára emlékszem, az első 1. ligás meccsünkre a Vítkovicével, vagy az első győzelmünkre Zsolna ellen, amin Majoros Gyuri rúgta a gólt tizenegyesből.
A Boheminans elleni 0:8-as csúfos vereségre, amikor azzal cukkolt mindenki, hogy nyolcas van a biciklikerékben. Kocsmában kártyáztunk, ott hallgattunk körkapcsoláson keresztül a rádióban. Azt tippeltem, hogy félidőben 2:0-ra vezetünk, de bemondták, hogy 0:4 már az állás, és mindenki le volt forrázva. Emlékszem a prágai Sparta elleni kétszer 3:3-as eredményre, az egyiket nyugodjék Medgyes Józsi hozta vissza nekünk döntetlenre, a másikon meg már elkönyveltük, hogy győzünk, aztán majdnem vereség lett belőle. A Slovan elleni 5:2-es győzelmünkre, ezeket nem lehet elfelejteni. Szívesen jártam mindig, csak ritkán, betegség miatt maradt ki egy-két találkozó. Most is minden meccsen ott vagyok, elég korán lett bérletem is. Ha éppen úgy jött ki a műszakom, cseréltem a kollégákkal. Nagyon rendesek voltak velem, tudták, hogy meccsbolond vagyok, és úgy is viszonzom, ha nekik van szükségük cserére. Amióta lettek internetes közvetítések, az idegenbeli mérkőzéseket már inkább csak ott követem, a Huste TV-ről pl., vagy egyik-másikat a televízió is adja.
Azt hallottam, ragaszkodik a saját bérlethez, hogy ezzel is támogathassa a DAC-ot!?
Akkor is jártam, amikor az az arab [Mohseni] volt a tulajdonos. Az elején még jó foci volt, aztán nehezteltek ránk az ellenfelek is, mert megbízhatatlan partner lettünk, sosem fizettünk, vagy nem idejében. Hál’ istennek jött Világi úr és megvette a klubot, azóta teljesen más a helyzet. Ami a bérletet illeti, persze, nekem természetes, hogy bérlettel járjak.
Egy alkalommal Álló Pista – akinek az édesapjával együtt járunk focira – szólt, hogy Mónika, a nővére elment kirándulni és a bérletével bemehetek meccsre. Mondom a Pistának: mennék be a stadionba és megnézné a bérletet a jegyszedő, aztán megkérdezné tőlem, hogy maga az Álló Mónika, hát lesülne a bőr a képemről. Azon nevetnek a Pistáék, hogy bárkivel játszunk, én mindig a DAC-ra fogadok, otthon is, idegenben is. Nem is tudnám úgy nézni a focit, hogy a DAC ellen fogadok, és azért szorítsak, hogy kapjunk ki, csakhogy nyerjek egy kis pénzt. Az ilyen nem is DAC-szurkoló, nem tudnám ezt soha megcsinálni!
Szeretem a focit, nálunk Abonyban is kijárok, sőt idegenbe is, de ha mindketten egy időben játszanak, akkor természetesen a DAC az első. Egykor a DAC-ban focizott a kameruni Boya, ő most nálunk játszik, meg egy szerb gyerek is volt [Nenad Šarić], de már eligazolt. Megmondom őszintén, hogy restellem, amikor a saját játékosunkat kifütyülik a nézők, ahogy legutóbb a Nebylát például. Én is látom, hogy gyenge az a gyerek, a játéka sem teszik, de sosem fütyülnék rá. Mit csinálhat, ennyit tud, legalábbis mi nézők így látjuk, az edző meg másképp látja, de ő a szakember.
Persze, a szerdahelyi szurkoló minden meccset szeretne megnyerni, aztán ha nem sikerül, néha fütyül, mert csalódott. Ha egy mondattal kéne megfogalmazni, mit jelent, vagy mit adott Önnek a DAC, mi lenne az a mondat?
A gyengébb játék vagy a gyengébb széria benne van a pakliban, ez már csak így van minden csapatnál. Én is szeretném, hogy minden meccset megnyerjünk, de ez lehetetlen. Ha nem lenne a DAC, nem lenne hova járnunk. Most is alig várom a következő mérkőzést. Jó hangulat is van, és rengetegen járnak csak a hangulat miatt. Én akkor is jártam, amikor a kiesés ellen küzdöttünk. Még a régi stadionban a szemközti tribünről kiabálták, hogy ki a jobb, mi meg válaszoltunk: DAC! Korábban a „prolitribünre” is jártam, aztán lett bérletem és felkerültem a „nyugdíjas” tribünre. Manapság a C3-ban ülök a 10. sorban, nagyon jó hely.
Nagyon sok jó meccset láttam, jó focistákat. Mičinec pl. olyan futballista volt, hogy az már nem is igaz. Diňát még Homonnán láttam először, egy vasgyúrónak tűnt. Mondom, ez milyen focista lehet, aztán mekkora sztár lett nálunk. Pavlík, Hodúr, Krištóf, Šrámek, Liba, Kapko, Majoros, Tóth Laci… ők minden kiváló focisták voltak, ilyen karakterek, az ő küzdőszellemük hiányzik manapság a DAC-ból.
A mostani játékosok úgy veszem észre, néha nem is akarnak küzdeni, nem bánkódnak, ha nem úgy alakul a mérkőzés, ahogy szeretnénk. Alig várom, hogy Kalmár felépüljön, nagyon hiányzik a csapatnak. Schäfer is milyen jól játszott legutóbb a válogatottban, sajnos már nem nálunk focizik. Herz is jó játékos volt. Sok jó játékos elment tőlünk, de a focinak ez a rendje, nem tudjuk megtartani őket, nem vagyunk mi Barcelona.
Másfél-két órával a meccs előtt kimegyek a stadionba, megnézem a bemelegítést, interneten a felállítást. Mindig kérdezik, hogy minek megyek ki olyan korán, hisz’ van bérletem?! Így szoktam meg, a Bayern ellen anno elkértem magam a munkából, három órával a kezdés előtt már alig bírtam bekeveredni a stadionba.
Szabad parkolóhelyet is nehéz találni később a stadion környékén. Régebben, mikor még nem voltak bérletek és a Duna hotelban lehetett kapni elővételben jegyet, mindig egy nappal előtte megvettem, hogy ne kelljen sorba állnom.
Mennyi nagyváros örülne, ha volna ilyen csapata, mint a DAC, ott a Nyitra vagy a Kassa például.
A meccsek másnapján megveszem az újságokat, elolvasom a híreket. Próbálok objektív maradni, nem mindig értek egyet az olvasottakkal, a földön maradva nézem a dolgokat. Nekem a DAC egy mánia, úgy megszerettem, mint a csuda!
Gyönyörű végszó, a DAC tényleg ezt jelenti. Köszönöm a beszélgetést Lajos. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…