FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
„Nem csak akkor kell szurkolni a csapatnak, ha jól megy a játék, akkor is, ha kevésbé!” – ez a jelmondata mai riportalanyunknak, a galántai Molnár Ferencnek, aki már több mint negyven éve hűséges szurkolója a DAC-nak.
Kedves Ferenc, köszönöm, hogy elfogadta a felkérésünket. Tudom, régóta hűséges szurkolója a DAC-nak, kérem meséljen nekünk erről a – talán mondhatom úgy – szenvedélyéről.
Immár több mint negyven éve szívügyem a DAC, 1979-ben szereltem le, az idő tájt voltam először DAC-meccsen. Felkerültünk a 2. ligába, azóta a mai napig minden hazai meccsen ott vagyok, illetve idegenbe is eljárok biztatni a csapatot. Vízkeleten születtem, de már négy évtizede Galántán lakom. Tőlünk a faluból abban az időben sokan jártak Szerdahelyre focira, hál’ istennek ez mai napig igaz – mindez persze elmondható az egész Galántai járásról. Szinte minden faluból jönnek szurkolók, aminek én személy szerint nagyon örülök. Valahogy sosem éreztük magunkénak a galántai közeget, a galántai foci sosem megy előre. Talán évente egyszer, ha kinézek ott meccsre, pár száz ember van a stadionban. Annyi faluhelyen is összejön, még Vízkeleten is, ahol egyébként anno fociztam, és jelenleg az egyesület csapatvezetője vagyok.
Ami megfogott Szerdahelyen, az az, ami másutt hiányzott, hiszen a környéken nem volt semmi érdemleges. A második liga az mégiscsak második liga. Ráadásul később felkerültünk az első ligába, és már nem volt megállás.
Remek foci volt Dunaszerdahelyen, jó hangulat, kitűnő játékosok: Tóth Laci, Majoros, Vahala, Kapko, Pavlík, Mičinec… felsorolni sem egyszerű, ők igazán szívből futballoztak. Ezt a korszakot nem lehet elfelejteni, kétségtelenül a Bayern München elleni UEFA-kupameccs volt a legemlékezetesebb mind közül.
Haverokkal összejövünk, és irány szombatonként vagy vasárnaponként a DAC-meccs. Benne van az ember vérében, alig várom a hétvégéket. Rengeteg új barátot, ismerőst köszönhetek a DAC-nak, meccsek előtt, vagy meccsek után összefutunk, régiekkel és újakkal is. Mindegy, hogy otthon vagy idegenben játszunk, mi megyünk és szurkolunk. Megvan a stabil társaság, egyszer egyikünk, másszor másikunk a sofőr. Ha éppen nincs meccs, akkor is a fociról beszélgetünk, felhívjuk egymást, találkozunk az utcán. A Kis Tibivel például, aki szintén él-hal a DAC-ért, a második szomszédom. Megbeszéljük, mi volt meccsen, kielemezzük a történéseket, megjósoljuk, mi várható legközelebb…
Látom a közösségi oldalán, mennyire szívén viseli a szülőfaluja fociját is. Ahogy említette, amellett, hogy ott csapatvezető, korábban aktívan focizott is…
A foci mint sport mindig is az életem része volt és lesz. Vízkeleten negyvenéves koromig aktívan fociztam, majd játszottam az öregfiúk között is. Komoly csapatunk volt, végül ötvenéves lehettem, amikor jött egy súlyos sérülés, és végleg abba kellett hagynom a focit. Persze nincs olyan, hogy az ember ne rúgjon labdába, tizenhárom éve csapatvezetőként ott vagyok az edzéseken, és a régi szép idők emléke csábítja az embert. Valamikor harmadik ligát játszottunk, nyugodjék Stano Lieskovský, a DAC egykori legendája is focizott nálunk. Hornyák Zsolt, aki most a Puskás Akadémia edzője, szintén játszott nálunk és edzősködött is. Aztán elment a főszponzor és visszaestünk, újra össze kellett rakni a csapatot. Jelenleg a járási bajnokságban szerepelünk, de szeretnénk feljebb lépni.
Sok a tehetséges fiatal, a DAC-ban is jó lenne, ha minél több lehetőséget kapnának az Akadémia neveltjei. Ügyes gyerekek, Malý, Bögi, vagy a Veselovský.
Figyelem a fiatalokat, a lányomék Szerdahelyen laknak, mindig kinézek az Akadémiára. Büszke vagyok rá, hogy van vízkeleti is a DAC-ban, Szolgai Máté éppen most írt alá profi szerződést. Be van osztva, szombaton a DAC, vasárnap a Vízkelet. Hál’ istennek a feleségem sosem neheztelt emiatt rám, munkában is tudják, hogy a DAC a mindenem. Ha pénteken játszunk, a főnök már kérdezi: na, mi lesz ma? – mi lenne, megyek a DAC-ra, eddig még mindig elengedett. Ha az ember el is van fáradva, a DAC-ra el kell menni.
Ha meg kéne fogalmazni, mit jelent önnek a DAC, személy szerint mit köszönhet a klubnak, mik azok a dolgok, amiket nem hagyna ki a felsorolásból?
Ha nem lenne a DAC, sosem találkoztam volna olyan ismerősökkel, barátokkal, akiknek ugyanazt jelentik a sárga-kék színek, mint nekem. Fiatalokkal, idősebbekkek, a Bíró Gyurival például. Vagy a csapat gyúrójával, Nagy Bélával, aki az mellett, hogy kiváló szakember, nagyon kedves ember is. Két csapatmezt kaptam már tőle, havonta eljárok hozzá masszázsra, elbeszélgetünk közben. Legutóbb pedig az Andrezinho adta oda a mezét, sokat jelent ez nekem, otthon kiakasztottam a falra. Meg a sok DAC-sálat is, amiket kiadtak az Európa-kupákra emléksálakat, mind megvan sorban.
Általában már két órával a meccsek előtt Szerdahelyen vagyunk, benézünk a Fan Shopba, ahol Rózsa Szilvia a háziasszony. Sokat köszönhetek neki, hányszor volt, hogy felhívtam őt: kéne jegy, vinnék haverokat magammal meccsre.
Megvárjuk a csapat autóbuszát, kiszállnak a játékosok, Bíró Attila fotókat, meg videót készít. Nagy élmény testközelből látni a játékosainkat, aztán irány a stadion. A kezdő sípszóig társalgunk a haverokkal, ismerősökkel. Senkinek sincs ilyen szép létesítménye, mint a DAC-nak, ezt is, mint sok minden mást, ezúton is szeretném megköszönni Világi úrnak. A galántai társaság nevében azt is, hogy felkarolta a szerdahelyi focit, amit most a magunkénak tudhatunk. A családot: feleségemet, unokákat, lányomat és a vejemet is elcsaltam már magammal focira, a VIP szektorban is voltunk már.
Tényleg minden meccsre igyekszek eljutni, csak valami igazán komoly dolog jöhet közbe, betegség meg hasonlók. A covid alatt, amikor meg volt szabva, hogy mennyien lehetnek a stadionban, igyekeztem mindig jegyet szerezni. Nagyon örülök, hogy vége a megszorításoknak, és mindenki jöhet focira.
Visszajöttek a drukkerek, visszatért a B-közép, nagyon vártuk ezt a hangulatot, hogy általa jobban menjen a csapatnak is. Sikerült legyőzni a Slovant egy jó meccsen, ez nagyon kellett már! Lett két új dobosunk, korábban az Ervinék is nagyszerű dobosok voltak.
A C1 szektorba szól a bérletem, talán kétszer voltam ott, ha csak lehet, a B-középbe megyek, vagy közvetlenül a B-közép mellé. A régi stadionban is így volt, most is így van. Sok barátom van ott, összejött egy jó társaság, a Galántai Betyárok, velük is jó a kapcsolatom. Annak idején együtt jöttünk át a C1-ből a B-középbe. Remek a hangulat, sok jó meccset éltünk meg együtt, kupameccseket, a Krakkó ellen például. De barátságos meccseket is, mondjuk a Sepsiszentgyörgy ellen. Azóta sok sepsi drukkerrel kapcsolatban vagyok, követem a csapat eredményeit.
Voltak és lesznek is rosszabb időszakok, de én azt vallom, hogy nem csak akkor kell járni meccsre, amikor megy a csapatnak, akkor is a csapat mellett kell állni, amikor nem megy a szekér. Volt, amikor csak ötszázan voltunk a stadionban az Antal-éra alatt, de ott voltunk.
Egyszer fent, egyszer lent, mindig bízni kell a jobb eredményben.
Rengeteg embert csaltam már el magammal Szerdahelyre meccsre, volt, akinek egyáltalán semmi fogalma nem volt korábban a DAC-ról. A következő alkalommal azt kérdezték: mikor mehetek veled megint Feri? Az a jó, ha sokan vagyunk, legyen teltház, és legyen DAC-szíve mindenkinek. Mostanában is voltak, vannak jó játékosaink, Davis, Blackman, Kálmár Zsolt, korábban a Vida Kristopher. Remélem nyáron tudunk erősíteni, és bízom benne, hogy egyszer majd utolérjük a Slovant! És ha csak egyszer is, de bajnokok leszünk! Ameddig csak élek, hajrá, DAC!