FOTÓK: FEKETE NÁNDOR
Vereséggel kezdtük a bajnokságot, és ugyanígy pont nélkül maradtunk az utolsó fordulóban is. Ami közben történt, arról talán nem fog senki könyvet írni, nincs ugyanis miért egekbe magasztalni a látottakat. Persze, nem vagyunk egyformák, mindenkinek szíve joga azt látni, amit akar, vagy amit látni szeretne. A sablonos nyilatkozatokon túl szemet szúrhat még a kifogás – generátor olajozott működése, a hiányos kommunikáció, vagy éppen az a bizonyos eseti jellegű álom minden idők legjobb csapatáról. Az általános többség – a halk vagy éppen a nagyon is hangos többség – véleménye javarészt megegyezik:
Elég felejtős szezon volt, ámbár mindent megváltoztathat, ami utána történik majd. Megváltoztathatja, viszont nem írhatja jóvá, mert ha objektívek szeretnénk lenni, a „legjobb csapatkeret” ideájához inkább társul a legszedett-vedettebb jelző, mint bármi más. Persze, hála mindenért, minden újabb megélt percért, óráért. A gyönyörű stadionunkért is, csak egy idő után ez már kevés a közönségnek. A hálás közönségnek szintúgy. Mindeközben a héten a Sepsiszentgyörgy kupagyőzelmét izgulhattuk végig, és a nagy drukkban (lévén hasonszőrű klub) vetekedett bennem a büszkeség az irigységgel.
Ott is van egy a focit kedvelő tulajdonos, lett stadion, de lám, immár serleg is díszeleg a vitrinben.
Azt hiszem, csak úgy lehetek őszinte, ha én ezeket a dolgokat most egy síkra hozva kiírom magamból. Bizonyára olykor székely testvéreinknél szintén elkél egy-egy rosszabbul sikerült epizód után a szemfájdalomra indokolt kamillaborogatás, ugyanakkor van már kézzel fogható jele az igyekezetnek. A DAC mostani epizódja jelen esetben Nagyszombatban ért véget, ahol inkább szólt a találkozó egy karrier végéről, mint a fociról. Gyakorlatilag vezetőedző nélkül léptünk pályára – hosszabb ideje már hivatalos másodedző nélkül is! Három belső védővel, a két panamai szélsővel. Veszelinov Danival a kapuban, akit legutóbb eléggé lestrapálhatott a kritika, ami mostanra okafogyottá vált.
Valójában mindkét csapat játékán végig látszott, hogy már nincs nagy tétje a máskor nagy csinnadrattával beharangozott derbinek.
Amolyan tipikus utolsó fordulós történet volt, miközben a 37. percben elbúcsúzott a nagyszombati aréna közönsége a hasonló mezszámú, illetve életkorú Škrteltől. Én speciel a meccs közbeni díszsorfalat picit giccsesnek találtam, de ez az én meglátásom. Ugyanakkor sokan „lefavágózták” ezt a Škrtelt korábban, nekem viszont imponált a szurkolókkal való közvetlensége, és nem csak ezért látnék szívesen ilyen „favágót” a DAC-ban („manökenek” helyett). Ez is olyan, kinek a pap, kinek a papné és kinek a paplan sztori. S ha már pap, legyen egy esküvő is a jelenetben.
Legkevésbé szoktam az ellenféllel foglalkozni, most mégis kénytelen voltam kivételt tenni, ugyanis a mi csapatunkkal sajnos nem igazán volt miért foglalkoznom.
A mérkőzés színvonalával pedig nem érdemes. Kettős cserét eszközölt a kapusedzőből edzővé avanzsált Raška a szünetben. Említettem már a szedett-vedett csapatunkat, nos, ennek a legimpozánsabb jele például, hogy egy olyan játékosunk is viselheti a csapatkapitányi szalagot, aki filmes szlenggel élve, csak nemrégiben kapott mellékszereplői megbízatást. Nyakatekert pecek után a Spartak gólra váltotta az egyik támadását, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés sorsa. Nos, nem alkottunk közben maradandót, ismét nem alkottunk…
A bajnokság végeredménye: 4. DAC, 32 mérkőzés alatt (12 – 10 – 10) 39:37 gólkülönbség, 46 pont. Ez csak a bajnokság végeredménye, hiszen tudjuk, mi vár még ránk ezután!
Kedden a Liptószentmiklós csapata, majd pénteken a Zsolna – Trencsén másik ELK – pótselejtező győztese. Vagyis a pénteki „döntőben” elvileg Európába juthatunk ezután a felejtős idény után is! Hogy majd milyen csapattal és edzői stábbal, arra ráérünk később foglalkozni…
Mindent bele, DAC!
NAGYSZOMBAT–DAC 1904 1:0 (0:0)
DAC: Veszelinov – Blackman (46. Andzouana), Muhamedbegovic, Brunetti (85. Sharani), Malý, Davis – Njie – Dimun (46. Nebyla), Andrezihno (70. Veselovský), Moumou – Balogh (46. Szánthó).