A szelíd bajnok – interjú Buchinger Ivánnal

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Ketrecharc. Két ember szemtől szembeni küzdelme: győzzön a jobb! Itt nincs hova hátrálni, a harcos csak magára számíthat. Nem elég a puszta fizikai erőnlét, a taktikai felkészültség – a tudatos éberség és a rutin egyaránt eldöntheti a küzdelmet. A felvidéki Bős városa igazi harci fészek, hiszen innen indult hódító útjára Végh Attila és a mai vendégünk, Buchinger Iván is.

Az írás megjelent a Klikkout 2022/júniusi számában.
Az interjú a június 4-i frankfurti Oktagon előtt készült.

Szervusz, bajnok!

Szia, üdvözlök mindenkit, köszönöm a meghívást.

Bősön nőttél fel, hogy kezdődött nálad, hogy a küzdősportokkal akarsz foglalkozni? Ez már kiskorodtól így volt?

Inkább azt mondanám, édesapám vezetett erre az útra. Már kisgyermekként rugdaltam a combjait, ütöttem a hasát. Ő is ellátogatott thai boksz edzésekre. Engem birkózásra írattak be, ahova nem szerettem járni: mindig elszöktem az edzésekről. Később, nagyjából tizenöt éves koromban azonban egyre jobban megtetszett a sportág. Akkoriban Nagy Marián volt az edzőm, és vele együttműködve elkezdtem versenyeket nyerni, és meg is erősödtem.

Kapcsolódó tartalom

A kevert harcművészetekben, az MMA-ban azt mondják rólad, hogy a földharc az erősséged. Ehhez a birkózás adta meg az alapokat?

Igen, így van, de össze kellett hangolni a birkózást és a jiu jitsu stílust. Viszont vannak olyan ellenpéldák is, amikor a birkózók beállnak az MMA-sok közé, mégsem megy nekik a földharc.

Azt hallottam, hogy amikor a jiu jitsu, mint stílus megjelent az MMA-ban, akkor mindenkit ledöbbentett a hatékonysága…

Igen. A birkózásban nincs feszítés, ott csak a nyers erő és a technika dominál. A jiu jitsuban van feszítés, el lehet kapni a puszta nyakat, és akár kezet is lehet törni. Nagyon sok kombináció van.

Menjünk szépen sorban: először jött a birkózás, amit kezdetben nem szerettél, majd megkedveltél. Mi mindennel foglalkoztál később?

Birkózóként kijutottam Európa-bajnokságra is, kötöttfogásban többszörös szlovákiai bajnok is voltam, de elindultam szabadfogású versenyeken is. 2007 körül megszűnt a birkózás Bősön – ekkor 19–20 éves lehettem, és az edzőpartnereimmel azon tanakodtunk, hogyan tovább. Addig minden egyes nap gyakoroltunk, ez pedig megszűnt.

Akkor Végh Attila videókazettán mutatott egy UFC-s mérkőzést, én pedig csak ültem, hiszen ilyet még sosem láttam azelőtt. Rögtön magával ragadott.

Az UFC a legmagasabb szintű ketrecharcos szervezet az Amerikai Egyesült Államokban. Akkor azt mondtuk, próbáljuk ki, másnap pedig már mentünk is a futballpályára edzeni. Nekünk az volt a kezdet.

Más is csinálta ezt akkoriban?

Igen, Gróf Lóránt.

Hogyan tovább? Videókazettákból nem él meg az ember, gondolom, kellett valami kapcsolat. Voltak edzők, akik segítettek benneteket?

Attila akkoriban már kempo versenyekre járt, ami hasonlított az MMA-hoz, csak nem lehet fejre ütni és nem voltak kesztyűk. Puskás Imin keresztül mi is eljutottunk ezekre a versenyekre. Érdekes, hogy kezdetben csak edzésre jártam, és bár nem vagyok félénk srác, a versenyeken nem mertem elindulni. Féltem, hogy a birkózás után nem tudnék átnyergelni egy másik sportágra, és nem akartam, hogy eltörjék az orrom. Nem éreztem magam elég jónak, felkészültnek.

Ahogy mondani szokás: minden fejben dől el…

Pontosan. Maros, aki annyi kilogramm volt, mint én, elment egy versenyre. Attila és ő is sorban nyerték a megmérettetéseket, és egyik alkalommal Marosnak lett volna egy meccse, amely előtt azonban megsérült. Győzködött, hogy ugorjak be helyette. Először nem akartam ráállni a dologra, majd végül igent mondtam. Nyertem, és annyira megtetszett a dolog, hogy onnantól folyamatosan jártam én is, amelyeken sorban diadalmaskodtam.

Harminckilenc sikered mellett hét vereséged van, nyolc alkalommal technikai KO-val diadalmaskodtál. Ezt azt jelenti, hogy 2008-tól lényegében évi négy meccset abszolválsz…

Eleinte nem voltunk professzionális szinten, nem kellett sokat fogyasztanunk sem. Csak fogtuk magunkat, és elmentünk a versenyekre. Volt, hogy egymás követő két szombaton is megmérettettük magunkat.

Ahogyan lépkedtünk fel a ranglétrán, és egyre rangosabb versenyeken vettünk részt, egyre rangosabb ellenfelek ellen, ott már be kellett osztani az erőnket. Huszonhat évesen váltam profivá, amikor kikerültem Frankfurtba. Addig dolgoztam, és a küzdősportoknak a munkám mellett hódoltam.

Hogy vagy a koroddal: ekkora tapasztalattal „öregnek” érzed magad?

Nem, bár azt érzem, hogy az edzések terén nem megy minden úgy, mint régebben. Egy keményebb gyakorlás után egész nap pihenésre van szükségem. Azelőtt reggel és este is edzettem, majd másnap ugyanez volt terítéken. A testem érezteti velem az idő múlását.

Hogyan látod, meddig lehet ezt csinálni?

Nem tudom. Sokszor elhangzik ez a kérdés, de ha megnézem az UFC küzdelmeit, akkor vannak olyanok, akik negyvenhárom évesen is belépnek a ketrecbe.

És ha ugyanezt a kérdést magadnak tennéd fel?

Jelenleg úgy érzem, hogy három évem még biztos van.

Amikor Bősön találkozunk az edzőteremben, mindig biciklivel érkezel és folyamatosan mosolyogsz, egy roppant szimpatikus és kedves ember benyomását keltve. Mi zajlik le akkor a fejedben, amikor belépsz a ketrecbe? Mennyi idő egy ideális felkészülés?

Legalább két és fél, három hónap. Viszont az utolsó másfél a legkeményebb. Valamikor csak súlyzókkal dolgozom, majd növelem az edzéspartnerekkel való küzdés intenzitását, és jön a diéta is. Van egy bizonyos versenysúlyom, amit többé-kevésbé tartok is. Jelenleg egy picit felhíztam, hiszen a sérülésem alatt többet edzettem súlyokkal, és többet is ettem, növeltem az izomtömeget. Jelenleg 83 kilogramm vagyok, és a 66 kilósok súlycsoportjában szoktam versenyezni.

Milyen étrended van? Gondolom, a táplálkozás kulcskérdés…

Erre nincs külön edzőm, a saját magam érzéseire hagyatkozom az ételek terén. Igyekszem minél több fehérjét és minél kevesebb szénhidrátot elfogyasztani. A múltkor beszélgettem erről egy hozzáértővel, és ő is azt kérdezte, hogyan tudom ezt magamtól csinálni. Nem tudom, mikor és mennyit egyek – ehhez szükségem lenne egy étkezési tanácsadóra.

A Vojto Barborík elleni legutóbbi meccsedre mennyit kellett fogynod?

65,8 kilogrammosnak kell pontosan lenni. Én teljesítettem, az ellenfelem nem. Akkor is 80 kilogrammról indultam, tehát 14 kilót kellett leadnom. Jelenleg két és fél hetem van nyolc kilogrammot fogyni. Még egy hetet edzek keményen a partnereimmel, majd ebből visszaveszek, nehogy megsérüljek, a továbbiakban már csak a súlyomra és az erőnlétre összpontosítunk.

A család egy fontos pont az életedben. Hogy élik meg, hogy apa ketrecharcos, büszkék rád?

Szerintem már hozzászoktak, olyan régóta csinálom. Eleinte volt a birkózás, majd jött az MMA – hagytam, hogy magával sodorjon az ár.

Meg is lovagoltad azt a bizonyos árt, hiszen annyi győzelmed van és annyi cím tulajdonosa vagy, hogy elképesztő. Magaddal hoztál egy övet is. Mi a története?

Ez a legelső övem. Amikor aláírtam szerződésemet az Oktagon szervezettel, rögtön lehetőséget kaptam, hogy egy övért bunyózhassak. Tavaly február környékén nyertem a 70 kilogrammos súlycsoportban.

Mi történik egy versenyen? Gondolom, nem aznap utazol oda. Mi van olyankor egy harcos fejében?

Eleinte úgy mentem be a ketrecbe, mint annak idején a gladiátorok: engem nem ölhetnek meg. Most, hogy ismert lettem, több mindent várnak el tőlem, és ez egy nagy teher. Eleinte könnyebb volt, mert csak magamnak akartam bizonyítani. Manapság vannak erre sportpszichológusok, de a legjobb, ha ezeket a dolgokat mindenki saját magában rendezi le. Az emberek jó meccset és győzelmeket várnak tőlem, ezt általában hozom is, de ennek ellenére mindig ott van az a pici stressz. Viszont félelem nincs bennem, mert akkor nem mernék bemenni a ketrecbe.

Az interjúnk elején azt mondtad, hogy féltél. Ezt mostanra már feldolgoztad?

Az csak a sérülésektől való félelem volt.

Amikor belépsz a ketrecbe, onnantól kizárod a világot, csak ketten vagytok az ellenfeleddel? A felvételeken látni, hogy az edzőid különféle utasításokat kiabálnak be. Hallod azt, ami kívül zajlik?

Vannak olyan meccsek, amelyeken igen, de az a legjobb, amikor valaki mindent ki tud zárni, és már csak ösztönből harcol. Remek dolog, hogy ott vannak velem az edzők. Hallom őket, képes vagyok figyelni rájuk. A környezet viszont a legtöbbször ki van zárva.

Gondolom, a mérkőzések végén robban benned az adrenalin. Érzel egyfajta megkönnyebbülést a versenyek után?

Leírhatatlan érzések kavarognak bennem egy győzelem után. Az összes vereségemet a félelem miatt szenvedtem el. Mondhatjuk, hogy a saját félelmem győzött le.

Szlovákiában és a világon is csak nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy Conor McGregorral egy ketrecben voltak, ám te közéjük tartozol. Hogy történt ez?

Annak idején a világranglista első húsz helyezettje közé tartoztam. Amikor bekerültem a Cage Warriors szervezetébe, nyertem egy meccset, ami rögtön egy szerződést ért. Meg is kaptam a lehetőséget, hogy övért bunyózhassak. Azt mondták, valami Conor nevezetű srác lesz az ellenfelem. Aztán rákerestem a különböző videómegosztó csatornákon, és láttam, hogy fordított állása van, továbbá, hogy a földön nem harcol túl jól. Azt gondoltam, sima győzelmet aratok, de az emberek nagyot néztek, mikor kiderült, ki is lesz az ellenfelem. Egyáltalán nem értettem, min csodálkoznak. McGregor rendkívül magabiztos volt, és olyan lelki terrort zúdított rám, hogy megijedtem tőle. Emiatt és a közönség miatt is nagyon zavartan mentem be a ketrecbe ellene. Életem legrosszabb élménye volt. Mindig tartottam attól, hogy a különféle összefoglalókban szerepeljek, ahol rangsorba veszik a kiütéseket, de jelenleg több ilyenben is én állok az első helyen.

Hogyan álltál fel egy ilyen kiütésből? Erősebbé tett?

Igen. Azt mondtam magamnak, nem létezik, hogy engem valaki ennyire megverjen, hiszen én is jó voltam. Elkezdtem erősebben és többet edzeni, majd zsinórban tíz meccset is megnyertem. McGregor átment az UFC-hez, majd elnyertem az általa hátrahagyott övet.

Azóta ő is átélt néhány látványos bukást, sérülést…

Bukásnak nem is mondanám, de annyi biztos, ha ő nincs, akkor az MMA sem tart ott világszinten, mint most.

Mi történik, ha egy sérülés miatt kerülsz mellékvágányra?

Az a legrosszabb, amikor edzek, készülök egy mérkőzésre, és jön egy sérülés. Sajnos ezt én is többször átéltem. Amióta az Oktagon tagja vagyok, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szoktak. Az Oktagonba való belépésem előtt egyetlen meccset sem kellett visszamondanom, azóta viszont már volt néhány ilyen. Természetesen az is szerepet játszik benne, hogy öregszik a testem, és az univerzumnak is benne van ebben a keze. Lehet, hogy ezeket jeleknek kellene felfognom.

Hamarosan lesz egy mérkőzésed Frankfurtban. Mesélj erről valamit. 

Komoly a kivívás, az ellenfél és a tét is. Keményen készülök ugyanazzal a lendülettel, ahogy eddig is csináltam.

A Magunk között beszélgetőműsorában eddig még nem volt ketrecharcos, de a mai vendégem egy olyan hős, akiért nemcsak a Felvidék, hanem egész Szlovákia drukkolhat, és aki öregbítette Bős városának és a Csallóköznek a hírnevét. Azt kívánom, hogy kerüljön el a félelem, és olyan harcot vívj, amilyet elképzeltél: sok sikert Frankfurtban, zárj ki mindent, küzdj magadért és egy kicsit értünk is! Köszönöm a beszélgetést!

KAPCSOLÓDÓ:
Menyhárt Dodi vendége Buchinger Iván | Magunk között

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább